Izraelben engedélyezték az elesett katonák spermájának kinyerését, és már több gyerek született belőlük

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Az izraeli törvényhozók még márciusban fogadták el azt az előzetes jogszabályt, amely engedélyezi, hogy az elesett katonák spermáját a halál beállta után legfeljebb 72 órán belül ki lehessen nyerni abban a reményben, hogy azt egy nap gyermeknemzésre használják. Ezt a katonák házastársai (illetve özvegyei) és szülei is kérvényezhetik.

A Bloomberg beszámolója szerint a gyakorlat folytán már több tucat gyerek született, és több száz izraeli nő jelentkezett önkéntesen arra, hogy kihordja, vagy akár felneveli az így született gyerekeket. Az előzetes törvény a parlament szerint megnyithatja az utat a jelenség szélesebb körben való elterjedése előtt is.

„Lehet, hogy ezt végül a társadalom többi részére is kiterjesztjük, de a hadsereggel kezdtünk, mert ezzel azt üzenjük a 18–21 éves fiataloknak, hogy a törvény szerint szolgálniuk kell a hazájukat, de ha történik velük valami, gondoskodunk a családodról és a gyermekeidről. És már olyan technológiával is rendelkezünk, hogy ha nincs gyerekük, de szeretnének utódot hagyni a világra, akkor ez lehetséges” – mondta a lapnak Zvi Hauser parlamenti képviselő, aki támogatta a törvényjavaslatot.

Míg több országban egyenesen betiltották a hasonló eljárásokat, az USA-ban pedig államonként eltérő a szabályozás. „Amikor egy halott ember spermáját kinyerjük, akkor megpróbálunk helyreállítani valamit, ami tragikus körülmények között elveszett. Ez olyan, mintha egy élő emlékművet állítanánk fel” – mondta Gil Siegal, az izraeli Ono Akadémiai Főiskola bioetikai központjának vezetője.

Természetesen a katonáknak is van beleszólásuk abba, hogy mi történjen a spermájukkal egy esetleges, szolgálat közben történő haláleset után – minden besorozott férfi eldöntheti, hogy hozzájárul-e a spermája kinyeréséhez, vagy nem.

A törvény azonban kifejezetten megtagadja az így született gyerekek állami támogatását, miközben a szolgálatban elesett katonák már élő gyerekei után pénzügyi segítséget nyújt a családoknak. „A meglévő ösztöndíj az apa elmaradt jövedelmét fedezi. Amikor egy katona meghal, és gyermeket hagy hátra, az állam azt mondja a gyereknek, hogy bántottalak, elvettem az apádat, és kárpótollak a veszteségedért” – mondta Hauser, aki szerint az utólag született gyerekek esete teljesen más, hiszen ők nem is ismerhették apjukat.