Hogyan jön össze Marx, a nyolcvanas évek LMBTQ-szubkultúrája és az acid house?
Ki?
A Londonban született konceptuális videós és installációs művész, Jeremy Deller 2004-ben elnyerte a világ egyik legnagyobb presztízsű művészeti elismerését, a brit Turner-díjat, és a kortárs művészeti szcénában egyfajta szupersztárnak számít. Munkáinak jelentős része kollaboratív és erősen politikai színezetű – 2001-ben például ezer ember közreműködésével játszatta újra az 1984-85-ös angliai, dél-yorkshire-i bányásztüntetés egyik epizódját, amikor a rendőrök összecsaptak a tüntetőkkel. Ebből készült Az orgreave-i csata (The Battle of Orgreave) című dokumentumfilmje.
Mit?
A 2019-ben bemutatott dokumentumfilm bemutatja a múlt századi végi bányásztüntetéseket és az olyan társadalmi-kulturális jelenségeket, mint az angol vidéket járó travellerek mozgalma, a brit-karibi soundsystem kultúra vagy éppen a chicagói LMBTQ-mozgalom, csakhogy mindezt különleges kontextusban, az acid house, a rave és a techno értelmezési háttereként teszi, és az egésznek ad még egy csavart azzal, hogy a 80-as, 90-es évek zenei és társadalmi-kulturális jelenségeit hagyományos, mondhatni konzervatív, osztálytermi előadásban tárja a mai londoni tizenévesek elé, akiknek ezek az események egy jóval születésük előtt létező és kulturálisan is távoli világot jelentenek.
Hallgatói egy londoni elitiskola politikatudománnyal foglalkozó diákjai, és a bejátszott acid house- és rave-bulikra adott reakcióik éppen olyan fontosak, mint Deller előadása. Az egyik legérdekesebb jelenet, amikor a „mai fiatalok” igyekeznek megtippelni, hogy egy idős brit pár hogyan reagál majd a rendőrök által abuzált travellerek jelenségére.
A remek dokumentumfilmet bemutatásakor hatalmas siker övezte Nagy-Britanniában. És hogy minek köszönhette népszerűségét? Deller a Guardiannak azt mondta, hogy a nyolcvanas évek és a jelenlegi korszak is eléggé jobboldali, reakciós pillanatai a brit történelemnek, a zene és a popkultúra pedig jó eszközök arra, hogy feltérképezzük, hogyan reagálnak rájuk az emberek.
Hol?
A dokumentumfilmet először a BBC Four vetítette le 2019. augusztus 2-án, azóta elérhető a The Sound of the Underground Youtube-csatornáján, és ha valaki Svájcban járna, a genfi Modern Művészetek Múzeumának Warning Graphic Content című időszakos kiállításán is megtekinthető.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ma 50 éves a techno Mozartja
Richard D. James, ismertebb nevén Aphex Twin az elektronikus zene egyik legkreatívabb producere, aki épp olyan biztos kézzel merít a hardcore technóból, mint Philip Glass, David Bowie vagy Erik Satie művészetéből. 50 évéből 35-öt töltött zenéléssel, több száz szerzeménye óriási hatást gyakorolt a kortárs zenére és az egész popkultúrára.
Vajon hányan vizelhettek bele Marcel Duchamp piszoárjába, mielőtt megértették?
Mi történik, ha ószövetségi bibliaversekkel, a világ legnagyobb ecstasyszobrával, zenélő szőnyegekkel és ritmikus csimpifonnal keresztezünk egy sörgyárat? Fehér alapon fehér négyzet, avagy indirekt minimalizmus a budafoki technokiállításon.
Hová tűnt az intró a popslágerekből?
Amióta milliónyi zeneszám közül választhatunk, alig bírunk végighallgatni fél percet a legújabb slágerekből. A mai zenészek erre reagálva egyre rövidebb, egyre kompaktabb slágereket írnak, de ez nem példátlan: az alkotók az elmúlt évszázadokban gyakran reagáltak a technológiai fejlődésre, és ahhoz igazították a zeneszerzés és -kiadás módszereit.