Semmi sem a tervek szerint alakul a semmitelefon, a Nothing Phone 1 körül

2022. augusztus 26.
TECH
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Még csak múlt hónapban prezentálta a nagyközönség előtt Carl Pei kínai születésű svéd techguru, a OnePlus mobilcég társalapítója új vállalkozása, a Nothing vadonatúj fejlesztését, a Nothing Phone (1) okostelefont, semmi sem a tervek szerint alakul.

A héten több technológiai portál is megírta, a vállalat nemrég amiatt kényszerült magyarázkodni, hogy csak 2023 első felében lesz elérhető a Phone (1) okostelefonon az Android 13 frissítés, miközben a Nothing egyik legnagyobb ígérete a gyors és hibamentes, folyamatos rendszerfrissítés volt.

A Nothing nemrég kiadott egy közleményt, amelyben igyekeznek arról biztosítani a telefontulajdonosokat, hogy folyamatos szoftverfrissítésekkel igyekeznek javítani a felhasználói élményt. Azt írják, hogy az operációs rendszerhez nem prémium letöltésre is rendelkezésre bocsátanak frissítéseket, de az Android 13 csak 2023 első felében lesz elérhető, mert előtte szeretnék a hardverhez igazítani a szoftverfrissítést.

A Nothing Phone (1) készüléket a felső-középkategóriás okostelefonok közé pozícionálja a cég, amelyik tavaly első termékeként a Nothing Ear (1) fülhallgatóval rukkolt elő.

A techvilágban jól ismert Carl Pei 2021 januárjában mutatta be Nothing nevű vállalatát, és olyan támogatókat tudhat maga mögött, mint a legelső iPodot tervező mérnök, Tony Fadell vagy az ismert youtuber és filmrendező Casey Neistat.

Pei egy podcast-interjúban mesélt arról, hogyan lett a vállalat neve Nothing. Először is a cég felvásárolta az Essential PH-1 okostelefon mögött álló Essential nevű vállalatot, amelynek neve nagyon megtetszett a csapatnak, ők is különleges és jelentőségteljes elnevezést szerettek volna. Végül Pei kishúga segítette ki a céget, a techguru ugyanis vele osztotta meg séta közben névjavaslatait, például a Stone vagy a Next nevet, ezeket a lány kínosnak érezte, mire Pei ideges lett, és akkor ugrott be neki a Nothing név.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Halvány fogalmad sincs, mennyire ki vagy szolgáltatva az okostelefonodnak

Halvány fogalmad sincs, mennyire ki vagy szolgáltatva az okostelefonodnak

Radó Nóra TECH 2021. augusztus 3.

Közhely, hogy az okostelefon mindent tud rólunk, viszont egyre nehezebb és egyre kényelmetlenebb lejönni róla, miközben az adatvédelem irritáló pop-up ablakká degradálódott, amit ki kell kattintani, hogy a kosarunkba pakolhassuk az újabb Ingared asztali lámpát. Kiutat jelenthet az adattudatosság erősítése, a digitális minimalizmus vagy az, ha a techcégek fizetnek a felhasználók adataiért.