Halvány fogalmad sincs, mennyire ki vagy szolgáltatva az okostelefonodnak

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az okostelefonok felhasználói olyan csigákká változtak, akik a zsebükben hordják a házukat, miközben az eszközeik kedvéért barátaikat és családjukat is hajlamosak háttérbe szorítani - állapította meg májusban a University College London (UCL) kutatói csapata, miután 11 antropológus 16 hónapon keresztül tanulmányozta felnőttek okostelefon-használati szokásait Afrika, Ázsia, Európa és Dél-Amerika kilenc országában. A kutatást vezető Daniel Miller professzor szerint az okostelefon nem használati tárgy többé, hanem életterünké vált. A kutatók szerint az okostelefon eddig az egyetlen, amelyik az otthon és valószínűleg a munkahelyen töltött idővel is képes versenybe szállni.

A kényszeres telefoncsekkolás a kutatók szerint pedig évről évre erősödik: Larry Rosen, a Kaliforniai Állami Egyetem nyugalmazott pszichológia-professzora és kollégái tanulmánya, amelyben középiskolások és fiatal felnőttek okostelefon-használatát monitorozták, arra jutott, hogy 2016-ban naponta átlagosan 56-szor, míg 2018-ban már 73-szor oldották fel a résztvevők a telefonjukat, ami óriási növekedést jelent. Kérdés, hogy miközben a fizikai otthonunkat zárral, riasztóval és harapós kutyával védjük az illetéktelen behatolóktól, meg tudjuk-e hatékonyan védeni saját magunkat, a privát szféránkat, a mentális egészségünket, vagy éppen az adatainkat? Létezik-e még alternatívája az okostelefon-használatnak? Sok esetben úgy tűnik ugyanis, hogy kényelmes és egyre szélesebb körű szolgáltatásokért cserébe, ingyen átadott szenzitív adatainkkal együtt fejest ugrunk az online térbe, ahonnan aztán technológiai cégek, hackerek, kormányok, és a felhasználók által még csak nem is sejtett harmadik felek a kárunkra veszik ki azt, amire éppen szükségük van.

Kokain helyett okostelefon

Az okostelefonok nélkülözhetetlenné válásának egyik oka, hogy a különféle techcégek ezeket a kütyüket a szerencsejátékokból ismert sémák alapján tervezett programokkal töltik fel, amelyek hiperszociális közegei lájkok és értesítéshalmok révén folyamatos dopaminlökettel látják el az agyunkat, ez pedig egy idő után függőséget okozhat. A King’s College London márciusban közzétett kutatása szerint a vizsgált 1043 diák majdnem 40 százaléka mutatta az okostelefon-függőség jeleit, ők nem tudták kontrollálni, mennyi időt töltenek a telefonjukon, idegesek lettek, ha nem férhettek hozzá a készülékhez, vagy elhanyagolták életük más területeit.

A legtöbben olyannyira eggyé válnak okostelefonjukkal, hogy akkor is érzik a zsebükben a rezgését, ha nincs is ott. Ezt hívják a kutatók fantomtelefon-érzékelésnek, és egy kutatásban a megkérdezettek 83,5 százaléka érzékelt már hasonlót. Az Addictive Behaviors című folyóiratban 2020 júniusában publikált másik tanulmány szerint pedig ezek az eszközök kissé a kokainhoz hasonló módon változtatják meg az emberi agyat: az okostelefon-függőséggel élők agyáról készített MR-felvételek a szürkeállomány csökkenését mutatták olyan agyterületeken, amelyek az érzelemszabályozásért és a döntéshozatalért felelősek.

Ezek után nem csoda, hogy a figyelmünkért harcoló és digitális függőségünket fenntartó okostelefonok már több mint 3,8 milliárdos példányszámban keringenek szerte a világban, és használják őket bőszen a Tűzföldtől kezdve Murmanszkig üzenetküldésre, navigációra, fotómegosztásra, hírolvasásra, zenehallgatásra, lépésszámlálásra, alvásfigyelésre.

Alvásminőséget mérő Beddit alkalmazás egy iPhone-on, 2017. május 10-én. A hozzá tartozó szenzor az alvó testi működéséről küld adatokat a telefonra.Fotó: JAAP ARRIENS/NurPhoto via AFP

Egyre több érzékeny adatot osztunk meg, egyre kevésbé tudjuk, mi történik velük

Az okostelefonokon keresztül elérhető szolgáltatások köre egyre bővül. A 2007-ben piacra dobott, első iPhone-on még csak telefonálni, üzenetet küldeni, zenét hallgatni, fényképezni és internetezni lehetett. Azóta az App Store ontja magából az appokat, mindegy, hogy szellemeket szeretnénk idézni vagy csak úgy érezzük, meg kell nyomnunk egy gombot. Az Apple iPhone-ja az idősek mozgásának stabilitása alapján kiszámítja az elesés rizikóját, és nagy kockázat esetén értesíti a családtagokat. Egy másik alkalmazással a gyerekek szájhigiéniáját ellenőrizhetik a szülők: a bluetooth-os fogkefével összekapcsolva árgus szemekkel vizslathatják, hogy csemetéjük megfelelő ideig dörzsölte-e a fogait. 

Ehhez képest  egyre kevesebben telefonálnak, viszont egyre bővül a szenzitív információkat használó appok sora: mobilbankolás, egészségügyi dokumentáció megosztása, közigazgatási ügyek intézése. Az amerikai Digital Security Lab egyik friss kutatása szerint, amelyben az opioidfüggőség kezelésében segítséget nyújtó tíz alkalmazást vizsgáltak meg, szinte az összes app hozzáférést adott a felhasználó érzékeny személyes adatához, például telefonszámot, nevet vagy hirdetési azonosítót küldött tovább harmadik feleknek, így a Facebook-nak vagy a Google-nek, és erről a felhasználókat egyáltalán nem értesítették. Sean O’Brien, a tanulmány vezető szerzője egy interjúban elmondta: senki nem gondolta a csapatában, hogy ennyire hanyag adatkezelést tárnak majd fel. Ez pedig természetesen azért problémás, mert a függőségből lábadozó betegek stigmatizált és gyakran kriminalizált egészségi állapotukról osztanak meg a telefonjukkal intim adatokat, amelyekkel adott esetben könnyű lehet visszaélni. Ugyanez a helyzet a telepszichológiai szolgáltatásokkal – a finn Vastaamo elrettentő példája már meg is mutatta, mennyire zsarolhatók a páciensek érzékeny adataikkal –, és a krónikus betegségek tüneteit nyomon követő, egyéb alkalmazásokkal is.

Itt az adat, hol az adat

Általános probléma, hogy az alkalmazások olyan technológiára épülnek, amelyeket úgy raktak össze, hogy minél több információt gyűjtsön össze és osszon meg a felhasználóiról. Ezt általában olyan szoftverfejlesztő csomagokon (SDK) keresztül teszik meg, amelyeket ingyen kínálnak adott cégek a fejlesztőknek az ezeken a platformokon keresztül gyűjtött adatokért vagy az eladott reklámokból származó bevételek egy részéért cserébe. Például amikor a gyanútlan telefonhasználó bekapcsolja egy időjárás-előrejelző app lokalizációs szolgáltatásait, hogy pontosabb helyi előrejelzést kaphasson, könnyen lehet, hogy ezeket a lokációadatokat más is megkaphatja. 

Az, hogy az okostelefont a nap minden percében magunknál tartjuk és rengeteg szolgáltatást használunk, azt is jelenti, hogy elképesztő mennyiségű adatot hintünk el magunkról. Ehhez hozzájön, hogy egyáltalán nem tudjuk, hogyan követnek minket nyomon, kivel oszthatók meg az információink vagy hogy mire használják őket. Még az alkalmazások fejlesztői sincsenek mindig tisztában azzal, hova kerül az alkalmazásaik által begyűjtött információ. 

Ezek tudatában pedig egyáltalán nem meglepő, hogy sokan úgy érzik, lehallgatja őket saját telefonjuk, amikor a legváratlanabb pillanatokban megjelenik egy Facebook-hirdetés egy olyan termékkel, amelynek a márkaneve csak futólag, szóban merült fel egy árnyas kerthelyiségben egy sör felett. Viszont a finomra hangolt hirdetési algoritmusok és a felhasználókról begyűjtött tonnányi adat birtokában az okostelefonoknak és a cégeknek nincs szükségük konkrét lehallgatásra – elég, ha elemzik a befutó adatokat. Az adatkezelési szempontból egyik legszigorúbb szabályozás, az Európai Unióban 2018-ban bevezetett GDPR, igyekszik lefedni a technikai, statisztikai és marketing célú adatgyűjtés, a profilalkotás és az azon alapuló automatizált döntési helyzetek – például amikor a Facebook algoritmusa az addig a felhasználóról begyűjtött, de-anonimizált metaadatokon keresztül elhelyez egy reklámot – és a személyes adatok kérdését. Mivel azonban a helyzet rendkívül bonyolult és átláthatatlan (az érzékeny egészségügyi adatokra más szabályozások is vonatkoznak, miközben a jogalkotók nehezen tudják követni a technológia villámgyors változásait), a cégek mindig találhatnak kiskapukat a szabályozásban.

Berlin, 2021. május 5: egy iPhone 12 okostelefon új iOS 14.5.1 operációs rendszerének telepítésekor megjelenő adatvédelmi értesítés, amely rákérdez, hogy a felhasználó engedélyezi-e a Facebooknak, hogy más cégek alkalmazásain és weboldalain keresztül is követhesse tevékenységét. Az Apple új adatvédelmi irányvonala konfliktusokat szült a két cég között, mivel a Facebook attól fél, hogy bezuhannak a reklámbevételei.Fotó: CHRISTOPH DERNBACH/dpa Picture-Alliance via AFP

És akkor még nem is beszéltünk mindenki kedvenc szárnyas paripájáról, a Pegasusról, ami az adatoktól hemzsegő telefonba bejutva gyakorlatilag meztelenre vetkőzteti a felhasználót a megbízó előtt, és a különféle más illegális hackertámadásokról, amelyek megnyitják az utat a védtelen okostelefonálók adat-aranybányáihoz.

Digitális minimalizmus

Valójában elég kényelmetlen és drága, de az adatainkat, mentális egészségünket és hosszú távon egész lényünket érdemben védő megoldás lehet egyrészt az adatainkkal kapcsolatos tudatosság növelése, másrészt a digitális minimalizmusra törekvés. Az okostelefonos értesítések kikapcsolását már négy éve javasolta a WIRED, a WHO pedig két éve azt ajánlotta a szülőknek, hogy az öt évnél fiatalabb gyerekeknél mindössze maximum napi egy órára korlátozzák a képernyőidőt.

Habár a járvány és a digitális oktatásra való átállás újabb fordulatot hozott a technológiahasználatban, és ez még nehézkesebbé teszi az elszakadást a képernyőktől. Két amerikai oktató, Joe Clement és Matt Miles Screen Schooled című könyve szerint eléggé beszédes jelzés, hogy a techszcéna meghatározó figurái, például Bill Gates és Steve Jobs szigorúan limitálták gyerekeik okostelefon- és számítógéphasználatát. Sőt, a szerzők szerint a Szilícium-völgy számos szakosított iskolája, köztük a Mountain View-beli Waldorf-iskola szembetűnően kevés technológiát használ a tanításhoz. Hagyományos táblákra írnak, krétát és ceruzát adnak a gyerekek kezébe, és ahelyett, hogy kódolni tanítanák őket, együttműködésre, tiszteletadásra és egyéb szociális készségek fejlesztésére oktatják őket. Eközben az Egyesült Államokban számos rosszabb helyzetű iskolában fokozták a technológiahasználatot, hogy ellensúlyozni tudják a tanárhiányt.

Más területen is mutatkoznak annak jelei, hogy ha valaki lemondana a digitális technológia és az okostelefonok által nyújtott előnyökről, az kényelmetlenséggel jár, vagy konkrétan meg kell fizetni az árát. A digitális detoxot hirdetők szerint az ember a képernyői nélkül először frusztráltabban és elszigeteltebben érezné magát, aztán viszont beköszönthetne a Kánaán, csakhogy sok esetben már szinte lehetetlen elhagyni az okostelefonokat. Az internetes bankoláshoz szükséges kétfaktoros azonosításhoz például elengedhetetlen legalább a mobiltelefon megléte. Ennek egyetlen alternatívája, ha az ember besétál a bankfiókba vagy megkéri a bankot, hogy vonalas telefonra küldje el a kódot, ez utóbbi azonban elég ritka, előbbi pedig például a banki csomópontoktól távolabb élőnek már erőfeszítéssel és kiadásokkal jár.

Neked mennyi az adatjövedelmed?

Egy másfajta hozzáállás nem az okostelefonok és a technológia korlátozásában látja kiszolgáltatottságunk feloldását, hanem abban, hogy a techóriások nem learatandó adatmezőknek nézik a felhasználókat, hanem partnerként kezelik őket. Elsőként például Jaron Lainer vetette fel 2013-as Who owns the future? című könyvében, hogy a techcégek akár fizethetnének is az adatainkért. Ez teljesen felforgatná az adatalapú gazdaság eddigi status quóját, pontosan megmutatná, mennyit érnek valójában személyes, statisztikai, meta- és egyéb adataink, és valószínűleg a felhasználók is jobban figyelnének rá, kinek adnák el őket, milyen feltételekkel és mennyiért. Eric Posner és Glen Weyl Radical Markets című könyvükben egyenesen úgy érvelnek, hogy ha az embereknek fizetnének az adataikért, az 20 ezer dollárral emelné meg az amerikai háztartások átlagjövedelmét, és gyakorlatilag átalakíthatná az alapjövedelem koncepcióját. Így nem a kormányoktól, hanem a techcégektől kapnák meg az emberek alapbevételük egy részét.

Már van példa az adatok közvetlen megfizetésének koncepciójára is. Davide Zaccagnini olasz innovátor az EU támogatásával a KRAKEN nevű projekten dolgozik, vagyis egy olyan adatplatform vagy adatpiac létrehozásán, ahová a páciensek adatokat tömörítő szervezeteken, például kórházakon keresztül, az ő teljes beleegyezésükkel tölthetik fel egészségügyi adataikat, ezekhez pedig bizonyos feltételekkel és megfelelő díjazás után hozzáférhetnek a különféle, egészségügyi adatokat igénylő szereplők. A platform a blokklánc-technológián keresztül garantálná az adatvédelmet. Így a telefonon futó egészségügyi alkalmazásokra nem feltétlenül a pácienseknek kellene előfizetniük, hanem annak a cégnek, amely az általuk megadott adatokat a továbbiakban felhasználja. A kísérleti fázisban járó projekt valószínűleg nem oldaná meg egy csapásra a kiszolgáltatottság problémáját, de az biztos, hogy a felhasználók javára kezdhetné el visszabillenteni az erőegyensúlyt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: