Drágább lesz a vécépapír, de legalább lesz

2022. október 11.
gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Vajda-Papír közleménye szerint a cég beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőttek az ukrajnai háború és az energiaválság miatt – írja a HVG az MTI-re hivatkozva.

Ez nem csak a cégnek rossz, hanem mindenkinek, aki használ vécépapírt vagy valamilyen más higéniai papírterméket, emiatt ugyanis jelentős drágulás várható a vécépapírpiacon, év végére akár kétszer annyiba is kerülhet a papír, mint tavaly szeptemberben.

Öröm az ürömben, hogy Vajda Attila, a cég vezetője szerint ellátási hiánytól nem kell tartani, lesz elég vécépapír, papírtörlő és zsebkendő is. A nehézséget az energiaárak elszabadulása mellett a mással nem helyettesíthető cellulóz árának emelkedése okozza, az újrahasznosított papír elérhetősége pedig korlátozott.

A cég közleménye szerint Magyarország éves vécépapírszükséglete 90 ezer tonna, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna, így jut papír mindenkinek, aki meg tudja fizetni.

Világméretű probléma

Nem csak a magyar cég van bajban: egész Európában jelentősen drágul a vécépapír, méghozzá azért, mert a cellulóz előállítása nagyon energiaintenzív folyamat, a vécépapír készítése pedig még több áramot vagy gázt fogyaszt, mint a hétköznapi papíré.

Nehézséget okoz az is, hogy egyre több kartonpapír fogy a világban, ami megemeli a nyersanyag árát – ami pedig már 2017 óta folyamatosan emelkedik. Sok gyártó a műanyagcsomagolások kiváltása miatt dönt a kartondoboz mellett, de a pandémia alatti rendelések is jelentősen megemelték a cellulóz iránti keresletet.

A gyártók megemelkedett költségei miatt persze a fogyasztóknak is többet kell fizetniük a papírért: ezt egyes gyártók áremeléssel, mások áremeléssel és a tekercsek hosszának csökkentésével próbálják kezelni, de a Bloomberg szerint a jövőben rövidebb és keskenyebb vécépapírtekercsekkel kell számolnunk. A papírhiány előbb-utóbb mindent elér, nem csak azokat, akik szoktak vécépapírt használni, a cellulóz drágulása miatt ugyanis a papírcsomagolások (és minden cellulózalapú termék) ára is megemelkedik majd.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A botra tűzött szivacstól a Swarovski-kristályig ível a vécé több évezredes diadalútja

A botra tűzött szivacstól a Swarovski-kristályig ível a vécé több évezredes diadalútja

Hegyeshalmi Richárd tudomány 2020. november 19.

Az ürítés menete évezredek óta változatlan, de a vízöblítéses vécéket alig száz éve használjuk. Hogyan változott a vécékultúra az időszámításunk előtti korok óta? Hogy alakultak ki az első nyilvános és az első koedukált vécék? Az ENSZ november 19-t nyilvánította a vécé világnapjának, épp itt az ideje, hogy nyakig elmerüljünk a, hogy is mondják, történelem tengerében.