300 millió forintot is megérhet a ritka Darwin-kézirat
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A fajok eredete harmadik kiadásának egyik kéziratos oldala is kalapács alá kerül a Sotheby's november 25-én induló online aukcióján – írja a brit Guardian.
Charles Darwin az először 1859-ben megjelent korszakos művét többször átdolgozta és kibővítette, de kézirataiból alig maradt fenn. Ezért is számít különlegesnek a most licitre kerülő, korábban tévesen levélként azonosított dokumentum, amelyet az evolúció elméletét megalapozó természettudós küldött a hírességek kézírására szakosodott Autographic Mirror című folyóirat szerkesztőjének, Hermann Kindtnek küldött.
Az aukciósház az előzetes becslések szerint 530-700 ezer angol fontos (jelenlegi árfolyamon 250-300 millió forintos) áron.
A Darwin-kéziratok legutóbb akkor kerültek be a hírekbe, amikor idén tavasszal rejtélyes körülmények között előkerült két füzettel bővült a tudós naplóinak gyűjteménye.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
343 millió forintot fizettek egy kézzel írt Einstein-levélért
A Ludwik Silbersteinnek címzett levélben Einstein kézírásával szerepel az E = mc2 egyenlet, márpedig ilyen dokumentumokból összesen négy létezik a világon.
Einstein leveleit, Tesla szabadalmait és egy Enigmát is meg lehet szerezni egy online árverésen
A 20. század tudományos eredményeit ünneplő aukcióban egy Nobel-díjjal járó érmet, a villanykörte felfedezésének teljes dokumentációját és Stephen Hawking A Simpson család-beli figuráját is meg lehet kaparintani.
Százmillió forintért kelt el Stephen Hawking kerekesszéke
De még a világhírű elméleti fizikus Alpha Industries típusú bomberdzsekije is megért valakinek 40 ezer fontot a Christie's árverésén.