A Bauhaustól a Kispál és a Borzig: Pécs különutas kulturális élete a Kádár-korszakban
Pécsi Műhely, neoavantgárd művészet, Múzeumutca, tanárképző főiskola, filmszemle, underground zenei élet, a mára már lebontott, ám az egyetemi éveiket a 2000-es évek középéig itt töltők körében legendássá vált Rák, vagy éppen a Kispál és a Borz együttes. Csak néhány kiragadott elem a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek Pécsének kulturális és művészeti életéből, amelynek hatásai máig érezhetők. A Glossza podcast szerkesztői az Ördögkatlan Fesztiválon tartott közönségtalálkozón azt a témát járták körbe, hogy miként vált a Mecsek lábánál fekvő város a hazai kulturális és szellemi élet megkerülhetetlen helyszínévé az 1960-as évektől kezdve. A meghívott vendégek ezúttal Doboviczki Attila és Havasréti József, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének munkatársai voltak.
Azt mindketten hangsúlyozták, hogy e témában mindenképp utalni kell Pécs kulturális sokszínűségének a két világháború közötti gyökereire. A kiemelkedő irodalmi életnél is fontosabb volt, hogy 1923-ban végül itt lelt otthonra az egy évtizeddel korábban Pozsonyban alapított Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem. Erre a korszakra datálódik a „mediterrán város” koncepciója is, amelynek megteremtése magától értetődően a régió Trianon utáni útkeresésébe illeszthető. Modern kifejezéssel élve a város az 1920–1930-as években egyfajta brandépítésbe kezdett, amelynek egyik sarokpontját jelentette a Dzsámi rekonstrukciója az 1930-as években. Sőt, a Széchenyi tér is ekkor nyerte el azt a formáját, amely 2010-ig alapvetően meghatározta a városképet.
„Pécs már az 1960-as évektől szabadabb volt kulturális téren, mint Budapest.” Ez a mondat Koszits Attila rádiós újságíró 2020-ban publikált, Pécsi Undergound ‘80 című kötetében olvasható. Várkonyi György művészettörténész és esztéta pedig amellett érvelt egy tanulmányában, hogy az aranykorát az 1960-as évektől 1976-ig élő város a Kádár-korszakban sajátos innovációs kísérleteknek volt a terepe. Mindkét szerző gondolataira több ízben reflektáltak a beszélgetésben résztvevő kutatók.
Természetesen felmerült a kérdés, hogy vajon ténylegesen versenyre tudott-e kelni egy megyeszékhely kulturális értelemben a fővárossal, és ha igen, akkor milyen tekintetben történhetett ez meg. Doboviczki véleménye szerint Koszits Attila állítása csak részben igaz, szerinte ugyanis semmiképp sem célszerű szabadságnak nevezni azt, hogy a korabeli hatalom többek között a Pécsről származó Aczél György támogatásával olyan kulturális teret hozott létre itt, amely bizonyos értelemben Budapest mellé emelte. Továbbá ez a szabadság rendkívül kiszámíthatatlannak bizonyult, és ahogy az adásban említett számos példa bizonyítja, maradéktalanul beleillett a Kádár-rendszer esetlegességébe.
Az 1960-as években kemény összecsapások zajlottak például a pécsi szocreál, illetve az absztrakt művészek között. Érdekesek továbbá az évtized közepétől fokozatosan kiépülő Múzeumutca létrehozásának körülményei is, amelyért Aczél György jobbkeze, Takács Gyula felelt. A projekt elsődleges célja az volt, hogy a pécsi székesegyház közvetlen közelében található, korábban az egyház tulajdonában álló ingatlanokba különféle művészeti és kulturális funkciókat vigyenek be. Így kerülhettek Schaár Erzsébet, Victor Vasarely és Nemes Endre alkotásai a városba. Az idősebb generáció ugyanakkor még most is emlékszik az első magyarországi, múzeumi közegben, „Mozgás” címmel megvalósult neoavantgárd kiállításra (1970), amelynek megszervezése Romváry Ferenc nevéhez fűződik. A tárlatot ugyanis a megnyitó után szó szerint elfüggönyözték a látogatók elől, mivel a politikai hatalom és a városvezetés semmit nem érzékelt a művészeti értékéből.
Az 1970-es évek neoavantgárdja összességében egy újfajta vizuális nyelvet hozott magával. A művészek ebben az időszakban kezdtek el fotózni, emellett különböző nemzetközi kiállítóhelyekhez, képzőművészekhez kapcsolódtak. Ezzel szemben az 1980-as évek már sokkal inkább a posztavantgárd alternatív undergroundként definiálható. Ekkor már a képzőművészetben, az építészetben, sőt a popzenében is számos olyan elem felbukkant Pécsett, amely ezt az átrendeződést alátámasztja, és amelynek nyomai mind a mai napig kitapinthatók.
A Glossza huszonnegyedik adása meghallgatható a Spotify-on, a Soundcloudon és a Youtube-on. Az adás szerkesztői: Bódi Lóránt és Szilágyi Adrienn. További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.