Mark Zuckerberg kirúgott 11 ezer embert
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Meta szerdán bejelentette a cég (korábbi nevén: Facebook) történetének legnagyobb létszámleépítését, összesen 11 ezer alkalmazottól válnak meg. Ez közel 13 százaléka a vállalat eddigi 87 ezer fős munkaerejének – az alkalmazottak száma jelentősen nőtt a covidjárvány kezdete óta, 2020 márciusában még csak kb. 48 ezren dolgoztak a cégnél.
A leépítés a Meta több csapatát is érinti, de a legnagyobb csapás a toborzásért felelő részleget érte, ugyanis a cég az elbocsátások mellett azt is bejelentette, hogy jövőre lényegesen kevesebb munkavállalót tervez felvenni, sőt az első negyedévig meghosszabbítja a felvételi stoppot.
A Meta problémái (amelyekről bővebben is írtunk keddi cikkünkben) elsősorban abból fakadnak, hogy Mark Zuckerberg vezérigazgató éppen akkor vállalkozott a cég átalakítására a metaverzum-építést támogató óriási, későn megtérülő befektetésekkel, amikor a hirdetési bevételei az Apple adatvédelmi változtatásai miatt megcsappantak, a hirdetők a különböző válságok miatt kevesebbet költenek a platformon, ráadásul a TikTok képében nem várt riválist is kapott a sokáig közösségimédia-monopóliumot élvező cégcsoport.
2022 második negyedévében újra csökkentek a cég korábban folyamatosan növekvő bevételei, a profitja pedig egyenesen a felére csökkent az előző évhez képest. Bár a Meta piaci értéke egy éve még több mint 1 billió dollárra rúgott, a részvényárfolyam zuhanásával mára az egynegyedére, 250 milliárd körüli értékig esett vissza.
Zuckerberg az elbocsátásokról szóló posztjában vállalta a felelősséget azért, hogy idáig jutott a cég. „A covid elején a világ szélsebesen az internetre költözött, és az e-kereskedelem fellendülése a bevételek rohamos növekedéséhez vezetett. Sokan azt jósolták, hogy ez tartós gyorsulás lesz, amely a pandémia vége után is folytatódik majd. Én is így gondoltam, ezért döntöttem úgy, hogy jelentősen növeljük a befektetéseinket. Sajnos ez nem úgy alakult, ahogy vártam. Tévedtem, és ezért vállalom a felelősséget” – írta a vezérigazgató.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Mark Zuckerberg addig erőlteti őrült ötletét, a metaverzumot, amíg elfogy alóla a cég
Mióta a ködös metaverzum-építésbe lapátolja a milliárdokat, a korábban Facebook néven ismert Meta zuhanórepülést mutat be: a cég értéke utoljára 2015-ben volt olyan alacsony, mint most, Zuckerberg vagyona pedig egy év alatt a negyedére csökkent. Már a vállalat történetének első leépítési hullámára is felkészültek.
Soha nem bukott még amerikai cég akkorát egy nap alatt, mint szerdán a Facebook
A Meta részvényei több mint 26 százalékot estek egy nap alatt, ezzel 230 milliárd dollárral csökkent a cég értéke, Mark Zuckerberg személyes vagyona pedig tízbillió (10 000 000 000 000) forintnak megfelelő összeggel csökkent. A TikTok és a metaverzum, na meg saját felhasználói miatt zuhan a cég.
Virtuális világot épít a Facebook, jön a Metaverzum
Miközben az USA-ban a Facebook felaprítását készítik elő, Mark Zuckerberg bejelentette: a cég evolúciójának következő állomása a virtuális világ létrehozása. Hírhedt sci-fi-regényeken, lövöldözős játékokon és a Pokémon Gón keresztül vezetett az út odáig, hogy a nagy techcégek elhiggyék, megvalósulhat a 3D-s digitális világ álma.