Ismeretlen ásványokat találtak egy szomáliai meteoritban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Szomáliában 2020-ban kiásott meteorit a kilencedik legnagyobb, ami valaha Földet ért, de nem csak ettől különleges. A 15 tonnás, két méter hosszú, főként vasból álló meteoritból vett mintában a tudósok két új ásványt is találtak.
A kutatás vezetője, Chris Herd szerint még továbbiakra is van kilátás, ha a mostani, 70 grammos mintán kívül többet is vizsgálhatnak. A mostani mintából is előkerülhetnek még meglepetések, ehhez további vizsgálatok szükségesek, Herd szerint elképzelhető, hogy egy harmadik anyagot is találnak majd.
Bár a meteoritot csak 2020-ban tárták fel, a szomáliaiak már régóta ismerik, a tevepásztorok a generációk óta egymásra hagyományozott dalokban és versekben Alkonyként emlegetik. A tudósok kevésbé költői nevet választottak neki: miután El Ali közelében találták meg, így is keresztelték el. A dilinek itt még nem volt vége, ha már itt tartottak, az egyik újonnan azonosított kristályt is elaliitnak nevezték el.
A másik ásvány Lindy Elkins-Tanton bolygókutató tiszteletére az elkinstantonit nevet kapta. A bolygókutatót azért érhette ez a megtiszteltetés, vezető szaktekintélynek számít a bolygómag-kutatásban, valamint azért is, mert ő vezeti a NASA közelgő Psyche misszióját, amelyben egy szonda a Psyche aszteroidájából vesz majd mintát.
Kínában árulják
Az elaliit nem teljesen ismeretlen a tudomány számára: laboratóriumi körülmények között már a nyolcvanas években sikerült létrehozni hasonlót, de ez az első eset, hogy természetes körülmények között létrejött ásványt találtak.
Herd szerint már magában az is nagyon érdekes, hogy az elaliit létrejöhetett a meteoritban: annak a megfejtéséből, hogy ez milyen folyamatok következménye lehet, az Alkony származási helyére és az ehhez hasonló meteoritok keletkezéstörténetére is fény derülhet.
Herd úgy gondolja, hogy az új anyagokra bizonyára az anyagkutatók is kíváncsiak lesznek, bár a gyakorlati felhasználásukról még nem nagyon esett szó. A kutató abban is bízik, hogy az Albertai Egyetem kutatói további mintákhoz juthatnak majd a meteoritból, ez azonban nem biztos, hogy összejön: a követ jelenleg Kínában kínálják eladásra, azt pedig, hogy ki és milyen mintát kap belőle, a vevő döntheti majd el.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Városokat porig égető meteoritbecsapódás állhat a bibliai Szodoma története mögött
A hirosimai atombombánál ezerszer erősebb, tűzgömbbé alakult meteorit robbanása végezhetett a bibliai Szodomával, Jerikóval és számos más közel-keleti várossal 3600 évvel ezelőtt – derült ki egy 15 éven át tartó, régészek, geológusok, asztrofizikusok és más szakemberek által végzett kutatásból.
Megtalálták az első embert, akit bizonyítottan meteorit ütött agyon
1888. augusztus 22-én az Oszmán Birodalomban meteorit ölt meg egy embert, az erről készült jelentéseket most találták meg a tudósok. Ez az egyetlen olyan eset, amikor bizonyíthatóan meteorit végzett valakivel.
Egyszerre szuperkemények, rugalmasak és vezetőképesek a Diablo-kanyon gyémántjai
Több mint ötven éve tartják egyedi szerkezetűnek a meteoritban talált gyémántokat, de most kiderült, hogy még komplexebb a kristályszerkezet, mint hitték.