Megtalálták az első embert, akit bizonyítottan meteorit ütött agyon
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Bár a történelem során állítólag rengeteg embert csapott agyon meteorit, ezekről a szóbeszéden kívül semmilyen bizonyíték nem maradt fenn. Egy török fizikus, Ozan Onsalan vezetésével egy kutatócsoport levéltári adatok alapján most rájött, hogy a mai Irak területén már 1888-ban dokumentáltak egy esetet, amikor meteorit gyilkolt, egy másik áldozatot pedig megbénított. Az esetről alapos dokumentáció készült, ami végigjárta az Oszmán Birodalom bürokratikus lépcsőfokait, végül magához a szultánhoz is eljutott.
A meteorit egy dombtetőbe csapódott be 1888 augusztusában Kurdisztánban, erről három egymástól független jelentés is készült, amelyekből kiderül, hogy több meteorit is lehullott akkoriban, ezek közül az egyik pedig meg is ölt valakit. A jelentéseket a kötelező hivatali körök után II. Abdul-Hamid oszmán szultán is megkapta a meteorit darabjaival együtt, ezek azonban időközben elvesztek, csak a levelek maradtak meg. A meteorzápor tíz percen keresztül tartott, komoly károkat okozva a mezőgazdaságban is.
Alig van rá esély
Annak az esélye, hogy valakit éppen egy meteor üsson agyon, elképesztően kicsi: Michael Reynolds amerikai csillagász szerint körülbelül annyi esély van erre, mint hogy egyszerre sújtson le az emberre egy tornádó és egy hurrikán, ráadásul közben még bele is csapjon a villám. Onsalan szerint az alaposan dokumentált eset azért maradhatott rejtve mindeddig a kutatók elől, mert viszonylag kevesen vizsgálgatják az oszmán levéltárat, de bízik benne, hogy egy most zajló digitalizálási projekt végére többet is megtudhatnak az esetről.
Az egyetlen olyan eset, amikor bizonyítottan meteorit talált el valakit, 1954-ben történt Alabamában, de az a becsapódás csak enyhe sérüléseket okozott. Anne Hodgest a kanapéján találta el a 4,5 milliárd éves kőzet, amelyet a hidegháborús szorongás miatt először valamilyen ravasz orosz fegyvernek véltek. Miután kiderült, hogy meteoritról volt szó, Hodges megtarthatta a kődarabot.
Legutóbb 2016-ban Indiából jelentették, hogy meteorit csapott agyon egy buszsofőrt, a hírt azonban semmivel nem sikerült alátámasztani, a helyszíni felvételek alapján a NASA kutatói inkább valamilyen földi eredetű robbanásra gyanakodtak – ráadásul a csillagászok megfigyelései szerint meteorzápor sem zajlott éppen a környéken, amikor a baleset történt.
Az 1888-as meteorit darabjait Onsalan és társai még keresik, de azt mondják, hogy az eddig előkerült dokumentumok szerint a köveket a mai isztambuli régészeti múzeum elődjének adták át, így remélhető, hogy ezek is előkerülnek majd.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Fellobbantotta az eget egy meteor Ausztrália felett
A szuperfényes, robbanásszerű hanggal és fényjelenséggel kísért atmoszférikus égés gyakoribb, mint gondolnánk: öt éve Oroszországban több mint ezer embert küldött kórházba egy hullócsillag.
Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy holnap kihal az egész emberiség, mint hogy valakivel villámcsapás végez
Oxfordi kutatók számításai szerint nagyjából 1 a 14 ezerhez az esélye annak, hogy egy adott évben, például idén vagy jövőre kihal az emberiség. Egy-egy ember életében a lottó ötösre szelvényenként 1 a 44 millióhoz, a cápatámadásra 1 a 3,7 millióhoz, a villámcsapásra 1 a 700 ezerhez az esély.
2,1 kilotonna TNT erejével robbant fel egy meteor Grönland felett még júliusban
Bolygókutatási következtetések levonására is alkalmas a Grönland fölött felrobbant és ezzel földrengést okozó meteor. A hivatásos aszteroidavadászok csak a megsemmisülése után szereztek tudomást róla.