Minden eddiginél részletesebb fotón a Tejútrendszer 3,32 milliárd objektuma
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Dark Energy Camera Plane Survey (DECaPS2) című kutatás keretében csillagászok összesen 21 ezer 400 képet integráltak egyetlen óriási egységbe. A most publikált több, mint 10 terabájtos adatbázis a Földről nézett teljes éjszakai égbolt mintegy 6,5 százalékát teszi ki.
A két éven át tartó felmérés a Tejútrendszer galaktikus síkjára összpontosított, arra a területre, ahol a galaxis tömegének nagy része található.
„A DECaPS2 sikerének egyik fő oka az, hogy egyszerűen egy olyan régióra irányítottuk, ahol a csillagsűrűség rendkívül nagy, és gondosan ügyeltünk a szinte egymás tetején megjelenő források azonosítására” – idézi a Science Alert Andrew Saydjari csillagászt, a massachusettsi Harvard Egyetem munkatársát.
Az ezen a linken elérhető galaxistérképen összesen 3,32 milliárd objektumot lehet böngészni, javarészt csillagokat.
Az alábbi képen pedig egyben a Tejútrendszer szóban forgó részlete látható:
A DECam eredetileg a Sötét Energia felmérésének elvégzésére és a világegyetemet vélhetően mozgató titokzatos erő jobb megértésére épült.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Elkészült a Tejútrendszer eddigi legpontosabb térképe, amely a galaxis történetéről is árulkodik
Páratlan pontossággal tárta fel a Tejútrendszer csillagainak kémiai összetételét és a csillagok felszínének mozgását az Európai Űrügynökség teleszkópja, a Gaia, amely emellett még több mint 100 ezer naprendszerbeli kisbolygót is megfigyelt.
Megérkezett a szenzációs első felvétel a Tejútrendszer központi fekete lyukáról
Három évvel azután, hogy először sikerült megörökíteni egy fekete lyukat, itt a második történelmi jelentőségű felvétel, amely saját galaxisunk központi, szupermasszív fekete lyukának, a Sagittarius A*-nak a megfigyelésével készült.
Megdöbbentően hasonlít a Tejútrendszerre egy ősi galaxis
A csillagrendszer fénye 12 milliárd év alatt ért el a Földre, így abban az állapotában látható, amikor az Univerzum még csak 1,4 milliárd éves volt.