Megdöbbentően hasonlít a Tejútrendszerre egy ősi galaxis
Az atacamai ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) antennarendszerrel egy rendkívül távoli, nagyon fiatal galaxist fedeztek fel Európai Déli Obszervatórium (ESO) csillagászai. A csillagrendszer fénye 12 milliárd év alatt ért el Földre, így abban az állapotában látható, amikor az Univerzum még csak 1,4 milliárd éves volt. A kutatók szerint megdöbbentő a galaxisban uralkodó rendezettség, amely ellentmond az elméleteknek, miszerint a korai Univerzum galaxisai turbulensek és instabilak. A váratlan felfedezés új megvilágításba helyezi Univerzumunk múltját, és így megkérdőjelezi jelenlegi tudásunkat a galaxisok kialakulásáról.
„Az eredmény áttörést jelent a galaxisok kialakulásának területén, mivel jelzi, hogy a közeli spirálgalaxisokban és a Tejútrendszerben is megfigyelhető struktúrák már 12 milliárd évvel ezelőtt is léteztek” – nyilatkozta az ESO honlapjának Francesca Rizzo, a németországi Max Planck Asztrofizikai Intézet PhD-hallgatója, a Nature-ben ma publikált szakcikkben ismertetett kutatás vezetője.
Úgy tűnik, a kutatók által tanulmányozott, SPT0418-47 katalógusjelű galaxisnak spirálkarjai nincsenek, de van legalább két, a Tejútrendszerre is jellemző része: a forgó korong és a központi dudor, a galaxis centruma körüli csillagok nagy és szoros csoportosulása. Ez az első alkalom, hogy az Univerzum történetének ilyen korai szakaszában figyelnek meg központi dudort, így az SPT0418-47 a legtávolabbi, Tejútrendszerre hasonlító galaxis.
Az SPT0418-47 katalógusjelűhöz hasonló távoli galaxisok tanulmányozása alapvető fontosságú annak megértéséhez, hogy miként alakultak ki és fejlődtek ezek az objektumok.
Mivel ezek a galaxisok nagyon-nagyon messze vannak, részletes megfigyelésük még a legnagyobb távcsövekkel is gyakorlatilag lehetetlen, annyira halványak és kicsi a szögátmérőjük. A csoport az akadályt egy közeli galaxist gravitációs lencseként használva küzdötte le, így az ALMA minden eddiginél részletesebb bepillantást nyújthatott a múltba. A gravitációslencse-hatás azt jelenti, hogy egy közelebbi galaxis gravitációs terében a távoli galaxis fénye elhajlik, így annak alakja eltorzul, de közben nagyítás és fényerősítés is fellép.
A felfedezés arra utal, hogy a korai Univerzum talán mégsem annyira kaotikus, mint azt korábban gondolták, miközben számos kérdést felvet azzal kapcsolatban, hogy az ősrobbanást követően ilyen rövid idő alatt hogyan alakulhatott ki egy ennyire rendezett galaxis.
A közeljövő vizsgálatai, köztük az ESO Rendkívül Nagy Távcsövének (Extremely Large Telescope, ELT) megfigyelései feltárhatják, hogy ezek a bébigalaxisok mennyire tipikusak valójában, és tényleg a vártnál kevésbé kaotikusak-e, új távlatokat nyitva ezzel a galaxisok fejlődésének kutatásában.
(Via ESO)
Korábbi kapcsolódó cikkeink: