Sosem látott felvételek kerültek elő a Titanic roncsairól
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Fekete-fehér amerikai-francia dokumentumfilm, 1986, 81 perc, narráció nincs, csak kísérteties zene: így foglalható össze az a videó, amit az amerikai Woods Hole Oceanográfiai Intézet (WHOI) tett közzé csütörtökön. Ezek voltak az első felvételek, amelyek az 1912-ben elsüllyedt Titanicról készültek, és bár már jó ideje leforgatták őket, a nagyközönség most láthatja őket először.
A roncsokat a WHOI kutatója, Robert Ballard és francia társa, Jean-Louis Michel fedezték fel 1985-ben, egy évvel később pedig Ballard vezette azt az expedíciót is, amelyen a felvételek készültek.
A videót egy Alvin névre keresztelt tengeralattjáróval és kistestvérével, Jason Jr-ral készítették. Azért volt szükség két tengeralattjáróra, mert Alvin nem fért volna be a szűk járatokba, a két eszközt egy 91 méter hosszú kábel kötötte össze egymással.
25 éves a mozifilm
Ballard egy titkos katonai misszión vett részt, amelyen két szovjet atomtengeralattjáró roncsait kellett volna vizsgálnia a WHOI mérnökei által kifejlesztett technikával, ezért cserébe a hadügyminisztérium támogatta a Titanic roncsainak vizsgálatát is. A felvételek bemutatását a WHOI a Titanic megjelenésének 25. évfordulójára időzítette, James Cameron, a film rendezője szerint pedig Alvin és az ifjabb Jason videóit lenyűgözőnek nevezte.
A mostani videó nem a legrészletesebb, ami a roncsról készült, de mindenképpen történelmi jelentőségű. Ballard felidézte, hogy amikor nekiálltak a roncsok vizsgálatának, úgy érezte, mintha az egykori áldozatok visszanéznének rá a kabinablakokból, a legénység tagjai pedig, miután visszatértek a felszínre, rövid megemlékezést is tartottak az áldozatokért.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Sosem látott részletességű, 8K-s videó készült a Titanic roncsáról
A nagy felbontású felvételek még veterán Titanic-kutatóknak is tudtak újat mutatni. A videókat készítő OceanGate Expeditions egyébként 100 millió forintért bárkit levisz a hajóroncshoz.
Hivatalos: Jacknek mindenképpen meg kellett halnia a Titanicban
Az 1997-ben bemutatott film egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Leonardo DiCaprio nem fér fel az ajtóra, kihűl és megfullad. Többen is szétszedték már a jelenetet, és sokan azt állítják, hogy a karakter túlélhette volna a kalandot, de a rendező most mindenkit lehűtött: Jacknek nem volt esélye a túlélésre.
Egy tengeralattjáró beleütközött a Titanic roncsába, és ezt tavaly nyár óta titkolták
Az óceán fenekén sincs nyugta a több mint százéves hajónak: egy luxusexpedíciókat szervező cég tengeralattjárót küldött a Titanic roncsaihoz, de egy váratlan áramlat egymásnak csapta a két egészen más kaliberű tengeri járművet.