Eddig a farkas volt veszélyeztetett, most a farkasok jelenthetnek veszélyt Európára
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Hétfőn Ursula von der Leyen bejelentette, hogy itt az ideje módosítani a farkasok védett státuszát biztosító nemzetközi szabályokat. A Politico információi szerint az Európai Bizottság elnöke az európai háziállat-állományt félti a korábban kihalásig vadászott, mára csak-csak magára találó farkaspopulációtól.
Az európai farkasállományt az 1950-es években kezdték törvényi erőkkel védeni, vadászatukat erősen korlátozták, hiszen akkorra szinte teljesen kipusztult a faj a kontinensen. Ennek eredményeképp 2022-re a World Economic Forum elemzése szerint a farkasok száma 1800 százalékkal gyarapodott az 1960-as évek óta.
Mostanra azonban az Európai Unió vezető politikusai és az egyes országok agrárminiszterei szerint is megfordult a helyzet. Ma már nem a farkasokra nézve jelent veszélyt az ember – annak ellenére, hogy a farkas továbbra is fokozottan védett és esetenként mégis levadásszák –, hanem a nagytestű ragadozó intéz támadásokat. Bár ezek első sorban nem személyi sérüléseket jelentenek: a politikusok a házi- és haszonállatokat féltik a farkasoktól.
Ezért az európai hatóságok hétfőn egyeztetésekbe kezdtek a törvényi keretek átalakításáról. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a haszonállatokra támadó vagy veszélyt jelentő ragadozókat akár ki is lehetne lőni. Az irányt széles körben üdvözölték, a természet- és állatvédők azonban úgy látják, a szabályok lazítása a farkasok egyedszámának újabb drasztikus csökkenéséhez vezethet, írja a Phys.org.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A farkasok már a hangjuk alapján felismerik az ismerős embereket
Az etológusok szerint ez arra utal, hogy a zsákmány-ragadozó viszonynál sokkal többféle fajközi interakció létezik a valóságban.
A farkasok visszatérése a fáknak és a cserjéknek is hasznos, de még a talajnak is jó
A nagyragadozók visszatérésének áldásos ökológiai hatásairól készített szemléletes infografikát a WWF Magyarország. A természetvédelmi világalap fiókszervezete egy nemzetközi program keretében a farkasokkal, medvékkel, hiúzokkal való hosszú távú együttélés hazai jó példáit is összegyűjtötte.
Évekig élt a rendszeren kívül, majd egy golyó végzett az elkóborolt 06-os farkasnősténnyel
A falka helyett a magányt, a párkapcsolat helyett egy hármas felállást és a bevett vadászati technikák helyett a harcot választotta, végzetét mégsem ez okozta.