Jávorszarvas járja a Bodrogközt

2023. október 5.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Legutóbb 1989-ben fordult elő, hogy vadon élő jávorszarvas tévedt volna Magyarországra, az akkori példányt Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szuhogyban el is ejtették. Most ismét érkezett egy, a mostani törvények szerint ezt viszont már tilos kilőni. Az állatot a Bodrogközben, Pácin határában filmezték le.

Forrás

Az Origo 2011-es cikke egy harmadik esetről is beszámol, ekkor a vad nem elég, hogy Magyarországra tévedt, hanem azon belül is az M43-asra Szeged közelében. A három eset sem számít soknak: a legtöbb európai országból a jávorszarvas már évszázadok óta kipusztult, csak szórványosan fordul elő.

Egyszer még visszatérhet az európai erdőkbe

A mostani példány valószínűleg Lengyelországból érkezett Szlovákián keresztül. Lengyelországban a szomszédos országokhoz képest jelentős jávorszarvas-populáció él: a második világháború után fennmaradt néhány példány elszaporodott, az országban egyes becslések szerint mára akár 20 ezer példány is élhet, néhány példány pedig Csehországban és Németországban is megvetette a lábát.

Matthias Freude német biológus szerint a farkas után a jávorszarvas lehet a következő vadállat, ami visszatérhet az egykori európai élőhelyeire, de ez nem megy segítség nélkül. Arról, hogy Magyarországról mikor tűntek el a jávorszarvasok, megoszlanak a vélemények: Koch Antal szerint 1818-ban Lőcsén még vadásztak rájuk, amire Szalay Béla a Vadászlap 1916-os számában megjegyzi, hogy inkább 1518 vagy 1517 lehet a reális évszám.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Mire tanítanak a farkasok?

Mire tanítanak a farkasok?

Dippold Ádám tudomány 2020. július 15.

Magyarul nemrég jelent meg Elli H. Radinger 2017-es sikerkönyve, A farkasok bölcsessége, amely egyrészt az írónő harminc évnyi farkasmegfigyeléseiről szól, másrészt életvezetési tanácsokat tartalmaz. Az előbbi jó hír, az utóbbi kevésbé.