Magyar kutatók segítségével sikerült plazmát előállítani a világ legnagyobb kísérleti fúziós berendezésben
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) kutatói és mérnökei is tagjai a japán Nakai Fúziós Kutatóintézet kísérleti fúziós berendezését létrehozó nemzetközi konzorciumnak. Az általuk fejlesztett diagnosztikai célú intelligens kamerarendszer is kellett ahhoz, hogy 2023. október 23-án először sikerült tokamak plazmát előállítani a világ jelenlegi legnagyobb, mágneses összetartásra épülő fúziós berendezésében – olvasható a Magyar Kutatási Hálózat hétfői közleményében.
Így magyar fejlesztésű kamerarendszer tette láthatóvá a JT-60SA tokamakban „a nagyteljesítményű szupravezető tekercsekkel nagyjából -269 Celsius-fokon – körülbelül 4 kelvines abszolút hőmérsékleten – összetartott és akár 100 millió Celsius-fokra is felhevülő” első plazmát.
Az EK kutatói és mérnökei első európaiként négy évvel ezelőtt szállították le a diagnosztikai eszközt 2017-ben építeni kezdett japán fúziós berendezéshez. Ám, nem ez volt az első magyar videódiagnosztika-rendszer, amelyet magfúziós kísérlethez használnak. A hétfői közlemény szerint a „világ legnagyobb sztellarátorán, a Wendelstein 7-X-en 8 éve működő kamerarendszeren keresztül látták az első ottani plazmát is, amelynek ikonikus képei bejárták a világsajtót. Nagyrészt ennek a sikernek köszönhető, hogy Japán a magyar fejlesztésű kamerarendszer mellett döntött”.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Dunai Dániel: Jobb hely lesz a Föld az évszázad végére, ha a fúziós projekt sikerrel jár
Gőzerővel épül a megváltást ígérő fúziós kísérletek központja, a modern tudomány katedrálisának nevezett ITER, de még mindig évtizedekre vagyunk az áramtermelő fúziós erőművek korszakától. Az odáig vezető útról az EK Fúziós Plazmafizika Laboratóriumának tudományos főmunkatársa mesélt.
Itt a fantasztikus égő plazma, amivel végre belátható távolságba került a fúziós energia
Az amerikai National Ignition Facility kutatói 192 lézer segítségével olyan fúziós reakciót indítottak el, amilyet laboratóriumban még soha senki. A tavaly elvégzett, a Nature-ben részletesen ma bemutatott kísérlet egy ideig önfenntartó plazmát hozott létre, és ez hatalmas lépés az önfenntartó fúziós reakciók, így a fúziós energia létrehozása felé.
Bemutatták a klímacsúcson a világ legnagyobb fúziós reaktorát, amelyen több tucat magyar kutató és mérnök is dolgozik
Az USA, az EU, Oroszország és Kína együttműködésében épülő ITER munkálatait 2025-ben tervezik befejezni, tíz évvel később pedig már áramot is termelhet. A Nap működését imitáló berendezés biztonsági eszközein az Energiatudományi Kutatóközpont munkatársai is egy évtizede dolgoznak.