A Qubit főszerkesztői hírlevelét, az Anarki in the Kitchent a múlt héten indult Qubit+ előfizetői kapják meg minden hétfőn, és tegnap már meg is kapták. De hogy a többiek is belekukkanthassanak, íme az első szám mutatóba. A szombatonként kiküldött Jóvilág hírlevél első száma itt olvasható. Harmadik, régóta futó, továbbra is minden olvasónknak elérhető hírlevelünk, a Zanza a hét legfontosabb Qubit-cikkeit mutatja be.

Adott az az elmélet, hogy úgy általában a technika és vele együtt a hétköznapokban használt eszközök folyamatosan fejlődnek: egyre hatékonyabbak, gyorsabbak lesznek, egyre többet tudnak, és persze egyre könnyebb őket kezelni.

És van ez a sátáni találmány, az érintőgomb meg az érintőképernyő (tapigomb, touchpad, tapipad, kinek mire áll rá az ujjbegye), ami ezt az egész hangzatos fejlődéselméletet zárójelbe teszi, és hatalmas kérdőjelet kanyarít a végére. Az érintőgomb ugyanis nemhogy nem előrelépés, hanem egyenesen hátraarc: az emberiség legnagyobb tévedése a műanyag fóliába csomagolt banán óta.

Mert mi volt régen, amikor minden jobb volt? Régen az volt, hogy ha az ember működésre akart bírni egy eszközt, mondjuk egy kenyérpirítót vagy egy űrhajót, akkor megnyomott vagy elfordított egy gombot, esetleg megpöckölt egy kapcsolót, és kész. Ma viszont a fél világ – kétségkívül a világ boldogtalanabbik fele – valamilyen üvegszerű felületen maszatol, akár ötvenmilliós luxusautóban kapcsolná ki a jobb hátsó ülésfűtést, akár egy nyomorult mikrohullámú sütőt szeretne Csirke fokozatra kapcsolni. Maszatol, taperol, csuszatol, pár négyzetmilliméternyi bőrfelülettel próbálja eltalálni az Ülésfűtés vagy a Csirke ikont – ahelyett, hogy magabiztosan odanyúlna, és ujjaival, amiket az Isten is gombnyomogatásra teremtett, benyomna egy gombot.

Kevesen gondolnak bele, miért is gondolnának, hogy amikor az ember benyom egy gombot vagy elbillent egy kapcsolót, különleges ajándékot kap: úgynevezett taktilis vagy haptikus visszajelzésben részesül (tactile/haptic feedback), vagyis érzi, hogy történt valami, anélkül, hogy oda kellene néznie. Ha kattan az a kapcsoló, akkor még hallja is. Annak eredményét viszont, amit maszatol, se nem érzi, se nem hallja, bár az, hogy a tervezők időről időre próbálkoznak az olyan siralmas pótlékokkal, mint a rezgés vagy a hangvisszajelzés, azt jelenti, hogy ők is érzik, hogy a technika hagy még kívánnivalót maga után.

Sivalkodhatnánk itt búmermódra, hogy ajjaj, elkorcsosul az emberiség, és a végén még elveszítjük hőn szeretett képességünket, a gombnyomást, de nyugalom, a tartós evolúciós változásokhoz sok száz vagy ezer generációnyi idő kell, azt meg úgysem érjük meg. De a fékeveszett maszatolással nem is az a legnagyobb baj, hogy nem használjuk ki egy természetes, velünk született adottságunkat, hanem hogy a touchscreen sokszor értelmetlen, túlzás, hülyeség, sőt egyenesen veszélyes is tud lenni.

Vegyünk egy, az életből ellesett példát! Büszkén vezeti az ember modern, minden igényt kielégítő, már-már könnyelműségre csábító gépjárművét, amikor a jobb hátsó ülésben, kisfőnöki pozícióban elhelyezkedő nagymama felsikolt, hogy Lajos, felgyullad a fenekem! Erre a vészhelyzetre nem is olyan régen még az volt a megoldás, hogy az ember odanyúlt a jobb hátsó ülésfűtés kapcsolójához, és határozott mozdulattal On (Be) állásból Off (ki) állásba kapcsolta. Hogy jön ide a biztonság? Úgy, hogy ezt az egyszerű műveletet a gyakorlott gépjárművezető anélkül is el tudja végezni, hogy akár egy pillanatra levenné a szemét az útról, sőt képes rá rossz látási viszonyok között, vakon vagy félrészegen is (senki ne vezessen vakon vagy félrészegen, ez csak egy példa).

Hogyan képzeljük el ezt a folyamatot a minden igényt kielégítő, az ódivatú műszerfalat helyettesíteni hivatott, műfüves futballpálya méretű érintőképernyők korában? Menü. Beállítások. Esetleg opciók. Egyéb opciók. Vagy preferenciák? Mégse preferenciák. További opciók. Vissza. Cancel. Oké. Beállítási preferenciák. Hőmérséklettel kapcsolatos lehetőségek. Gumihőmérséklet. Mégse, illetve mégsem. Üléshőmérséklet-beállítási lehetőségek. Kiválaszt. Maszat. Megjelenik egy 128 fokozatú, 64 millió RGB-színű skála, amelyen a leghidegebb lehetőséget (opciót, illetve preferenciát) egy háromgombócos fagyit nyalogató jegesmedve képviseli, a legmelegebbet pedig egy vörösen izzó lávagömb, ami egyébként értelmezhető pöttyös labdaként is. Interpretál. Maszatol. Nem érintődik. Érintődj! Biztos benne Ön, hogy meg kívánjuk változtatni a jobb hátsó ülés ülési hőmérsékletét? Megerősít. Vissza. Gumihőmérséklet. Cancel. Home. De hogy kerül ide ez a Bácsalmás tábla? Nem Tiszacsécsére indultunk?

Szerencsére nem eszik ilyen forrón a kását, hiszen egy műfüves futballpálya méretű érintőképernyőre sok minden ráfér, és menükben szkrollozni szerencsére ritkán kell. De ha csak Elon Musk frissen bemutatott agyszüleménye, a Tesla Cybertruck kontrollpaneljét nézzük (sokan és egybehangzóan állítják, hogy a Tesla szoftveres megoldásai a legjobbak az elektromos autók között), azon alapesetben 15 különböző menüpont látható, tucatnyi további lehetőséggel, opcióval, illetve preferenciával. És természetesen mindegyikhez maszatolni kell. Feladvány következik: tessék gyorsan kinyitni a kesztyűtartót!

Ebben az őrületben hatalmas fegyverténynek, külön említésre méltó csodának számít, hogy a Cybertruckban az index kapcsolóját konkrétan be lehet nyomni (It actually moves and clicks. So that’s awesome!), ahogy egyébként a gomb feltalálása óta minden gombot be lehet; a vészvillogó viszont, ami a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a buszsávban vagy a járdán való parkoláskor hasznos, hanem vészhelyzet esetén is, természetesen érintőgombos. Hogy aztán ezt az érintőgombot működésre lehet-e bírni legalább olyan magabiztosan, mint egy szakadt Ladában, azt majd eldönti a sors: egy másik vadonatúj, szintén 50 milliós autóban, a BMW i7-ben például inkább nem lehet, mint lehet. Ha pedig az ember a szellőzést akarja megmaszatolni, könnyen megeshet, hogy véletlenül az ajtót nyitja ki (megtörtént eset!)

Ehhez képest egy szakadt Lada vészvillogója így néz ki:

Mielőtt bárki ludditapörölyt ragadna: mindez arra jó, hogy nem kell az autókba (mobiltelefonokra, tabletekre, mikrohullámú sütőkre) milliárdnyi gombot tervezni és legyártani – a digitális eszközök mostanra olyan sok funkcióval bírnak, hogy képtelenség lenne mindegyikhez külön gombot és kapcsolót tervezni, főleg úgy, hogy például egy autóban minimum karnyújtásnyi távolságban legyenek. Szerencsére bizonyos létfontosságú kezelőszervek, mint a kormány vagy a pedálok megmaradtak fizikai valójukban, de talán nem kell sokat várni arra, hogy kormányozni meg fékezni is üvegmaszatolásos technikával kelljen (Kezelőszervek -> Opciók -> Sebességet befolyásoló kezelőszervek -> Egyéb lehetőségek -> Fék -> Teknős ikon: kis fék, Sánta teknős ikon: nagy fék).

Arra, hogy az ehhez hasonló, úgynevezett mission critical feladatokra mennyi értelme van bevetni a maszatolást mint csodafegyvert, kitűnő példa, amikor Muskék néhány éve bejelentették, hogy a SpaceX embereket szállító űrhajóját a hagyományos kezelőszervek (lásd még: botkormány) helyett érintőgombos irányítással szerelik fel. Tessék meghallgatni az ügyben nyilatkozó, taperolásra ítélt űrhajósokat: egyikük sem küldi el Muskot oda, ahová szíve szerint elküldené, de finoman, a sorok között mindannyian utalgatnak arra, hogy hát azért a tapipad az nem egy botkormány. Nagyon nem.

Van élet a maszathegyen túl? Egészen biztosan van. A beszédfelismerés például egészen sokat fejlődött az utóbbi néhány évben, és bár taktilis feedbackről ebben az esetben sincs szó, legalább maszatolni nem kell: elmotyogja az ember, hogy Hey, Car, take me to Bajcsy- Zsilinszky út huszonkilenc, aztán legfeljebb eltölt egy feledhetetlen éjszakát Bácsalmáson. Az ultimate megoldás természetesen a gondolatokkal irányított technika: amikor úgy egymillió generáció múlva nemcsak a tapintást, hanem az összes érzékszervünket elveszítettük, és egy befőttesüvegben kuporgunk tápoldatban, magzatpózban, akkor már bőven elég lesz, ha erősen koncentrálunk, és arra gondolunk, hogy Ülésfűtés. Vagy arra, hogy Csirke.

Tudományos horoszkóp: Nyilas (november 22. - december 21.)

A Nyilas jegyében járunk, és ez hardcore tudományos szempontból azért különösen izgalmas, mert több olyan világhírű tudós is van, aki nemcsak hogy a Nyilas jegyében született, hanem még el is neveztek róla valamit: Werner Heisenbergről például a kvantummechanika híres határozatlansági relációját, Anders Celsiusról egy fokot, sőt nem is egy fokot, hanem sokat, Christian Dopplerről pedig az ismert effektust (Rudolph Pariser, aki a molekulapályák kiszámításában ért el jelentős eredményeket, szintén Nyilas, de a parizert sajnos nem róla nevezték el). A tudomány jelenlegi állása szerint mindez azt jelenti, hogy ha a Nyilas jegyében születtél, nagy az esélyed rá, hogy rólad is el fognak nevezni egy elvet, egy fokot vagy egy effektust. Ne késlekedj, gyorsan találj fel valamit! De ne a parizert!

Futurisztika rovat: Íme a jövő heti lottószámok

A matematikusokon és programozókon kívül talán kevesen tudják, de ha nem tudják, majd most megtudják, hogy véletlenszerű szám és véletlenszerű szám között is van ám különbség. Ez minket, hétköznapi halandókat mindössze annyiban érint, hogy amikor nyakunkba vesszük a Las Vegas-i kaszinókat, érdemes észben tartanunk, hogy a nyerőgépekben használt véletlenszám-generátorok (random number generator, RNG) jellemzően nem valódi, hanem pszeudo-véletlenszámokat (PRNG) generálnak, ráadásul a kaszinók rossz nyelvek szerint annak függvényében változtatgatják az algoritmust, hogy mennyi nyereményt hajlandók kifizetni. Ezt persze a kaszinók váltig tagadják, de biztos, ami biztos, a jövő heti lottószámok kiválasztásához egy valódivéletlenszám-generátort (TRNG-t) használtunk: a random.org atmoszférikus adatokból állítja elő őket, márpedig az atmoszféránál kevés randomabb dolog van a világon. A generátort még 1998-ban hozta létre Dr. Mads Haar, a dublini Trinity College mágusa, és szerepel benne egy csomó ország különböző lottószisztémája, köztük a magyar ötöslottó is, mert ugye nem mindegy, hogy hány számból kell hányat kiválasztani.

A jövő heti trú lottószámok tehát emelkedő számsorrendben a következők:

40, 54, 66, 72, 76

Sok sikert!

Videóajánló: Így készül a csukudu

Hogy mi az a csukudu? Nos, a csukudu (angolul chukudu, franciául tshukudu) a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén használatos, fából készült, kétkerekű, elsősorban teherszállításra, másodsorban vállalkozó kedvű utasok szállítására alkalmas alkalmatosság. Jármű? Járgány. Nevezzük teherrollernek. De nem is ez benne a legérdekesebb, hanem hogy miként lehet elkészíteni egy csukudut úgy, hogy az ember egy forgalmas, természetesen csukuduk által is előszeretettel használt kongói út mentén, a nagyközönség szeme láttára állítja fel műhelyét, kuporog a porban, és a rendelkezésére álló legfontosabb szerszám nem más, mint egy machete.

link Forrás