Budapesten várhatóan szerdán tetőzik az áradó Duna; a fővárosban vasárnap rendelték el az elsőfokú árvízvédelmi készültséget, és a rakpartokról elszállítják az ott parkoló autókat.
A folyó Budapesttől északra több helyen is kilépett medréből. A most levonuló év végi árhullám a Dunakanyarban a leglátványosabb: a jelenség kétarcú, hisz bizonyos részeken festői részletekkel találkozik, aki lemegy a vízhez, míg pár méterrel odébb már a házak falát nyaldossák a hullámok.
A folyó északi partjának települései teljesen a vízre épültek, így a kisebb ár is azonnal érezteti a hatását. Nagymaroson már teljesen eltűnt a parti sétány, Kismaroson pedig az alsó utcákat öntötte el a víz – számos ház épült lábakra, betonpillérekre, az egykori üdülőövezetben életvitelszerűen lakók az évek során felkészültek arra, hogy a Duna ki-kilép a medréből.
A szomszédos Verőce sajátossága az országban egyedülálló, Ybl Miklós tervei alapján épült és kibővített támfal, így a falu az ennél lényegesen nagyobb árvizeket is minimális kárral ússza meg – egyedül a strand és annak környéke került újra víz alá.
photo_camera
Kismaros: Azok az autók, amiket nem tudtak elvinni az alsó utcákból, most víz alá kerültek.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
A dunakanyari Kismaroson vannak olyan házak, amiket most csak kenuval lehet megközelíteni.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
A Pisztráng utca Kismaroson. Ez eredetileg nyaralóövezet volt, de az utóbbi évtizedekben szinte az összes utcában lakóházak épültek. A helyiek tudják, hogy az árhullám ezeket elönti, így sokat úgy alakítottak ki, hogy a víz ne okozzon károkat.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
Most érthető csak igazán, miért Duna utca a neve a helynek: a teniszpálya és a házak földszintje méteres víz alatt van Kismaroson.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
Ha jégtáblák lennének a Dunán, sokkal nagyobb károkat okozna az ár. Így a víz levonulása után hamar visszatér az élet a normális kerékvágásba, és a labda is újra játékba kerül.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
Gyönyörű fények, víz s háttérben a Pilis vonulata – a kismarosi strand játszóterén most halak élvezik a mászókákat.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
A verőcei strandbüfé is víz alatt: a 2013-as rekordárvíz a plafon szintje fölé ért, most még csak vádliig ér a Duna.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
A kék púp a Verőce feliraton levő ékezet: a kedvelt szelfiponton most másfél méteres a víz.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
A szemét még a kukában van a verőcei strandon – reméljük, benne marad, így is rengeteg hulladékot visz a víz.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
Nyáron alig volt víz a mólónál. A Duna most jelentős mennyiségű hordalékot halmozott föl a verőcei strand és a kikötő területén.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
A verőcei parti sportpálya és a mellette levő csónakház teljesen víz alá került: a helyi kajakosok már napokkal ezelőtt biztonságba helyezték az eszközeiket.
Fotó:
Zirig Árpád
photo_camera
A verőcei öltözőkabinok sem úszták meg, igaz, ilyenkor senki sem bújna be a nedves fürdőruhát lecserélni.
Fotó:
Zirig Árpád