Időszámításunk előtt 3100 és 3300 között a mai Norvégia és Svédország területén vadászó-halászó-gyűjtögető emberek éltek, akik ennek megfelelően javarészt halat és tengeri emlősöket fogyasztottak, háziállatokat nem. Innen származott a vittrupi ember néven ismert mocsári múmia is, akinek a maradványait 1915-ben találták meg tőzegfejtés közben.

Az ismeretlen kőkorszakival kegyetlenül végeztek: agyonverték, mielőtt a mocsárba vetették volna, feltehetőleg azért, hogy az áldozattal az isteneknek kedveskedjenek. Arról több hipotézis is született, hogy vajon miért számított elterjedt gyakorlatnak a mocsári kivégzés, de valószínű, hogy szakrális célja lehetett – de az még nem tisztázott, hogy vajon bűnözőket, vagy épp ellenkezőleg, a közösség nagy megbecsültségben álló tagjai áldozták-e fel a láp isteneinek.

Az ehhez hasonló áldozatok Európa északi részén meglehetősen elterjedtnek számítanak, a mocsárba vetett holttestek közül némelyik pedig olyan épségben maradt fenn, hogy a megtalálásukkor friss gyilkosságokra gyanakodtak, nem több ezer évesekre. A vittrupi embernél nem ez volt a helyzet, de a koponya annyira azért épségben maradt, hogy vizsgálatokat lehessen végezni rajta.

Egy friss kutatásból a fogzománc vizsgálatából kiderült, hogy a vittrupi ember gyerekkorában sok halat fogyasztott, a koponyaforma alapján pedig eddig is valószínűnek tűnt, hogy nem a mai Dánia területéről származott. Az étrendbeli változás az áldozat 18-19 éves kora környékén következett be, ekkor költözhetett északról délre, ahol még húsz évig élt a földművesek között, mielőtt megölték volna.

Kereskedő, kalandor vagy menekült

A kutatók szerint ez az első eset, hogy ilyen részletes információkhoz juthattak a kőkorszaki északiak életéről és mozgásáról, illetve egy korabeli rituális gyilkosság részleteiről: valószínű, hogy az áldozatot a mellette talált, fából készült bunkóval verhették agyon.

Arról csak találgatni lehet, hogy miért pont rá esett a választás: elképzelhető, hogy kereskedő volt, aki megunta a hosszú és veszélyes vándorlást, és végül a mai Dánia területén telepedett le. Ez azért sem lenne túl meglepő, mert a korábbi leletek szerint az északiak és a déliek között élénk kereskedelem zajlott. Ha ez a forgatókönyv az igaz, az arra is utalhat, hogy idővel megbecsült tagja lett a közösségnek, így az, hogy agyonverték a lápban, tulajdonképpen megtisztelő volt. A másik lehetséges forgatókönyv már kevésbé tűnik vidámnak: eszerint nem önszántából távozott északról, hanem számkivetett volt, ebben az esetben pedig elképzelhető, hogy az akarata ellenére áldozták fel.