Japán elveszítette dobogós helyét a világ legnagyobb gazdaságai között

02.15. · gazdaság

A világ mindeddig harmadik legnagyobb gazdasága 2023-ban két egymást követő negyedévben is zsugorodott, és Japánnak jelentős recesszióval kell szembenéznie. A növekedés elmaradása oda vezetett, hogy az ország lecsúszott az eddigi dobogós helyéről a világ legnagyobb gazdaságai között: az Egyesült Államok, Kína és most már Németország után csupán a negyedik helyen áll.

A Reuters átal megkérdezett közgazdászok a negyedik negyedévben 1,4 százalékos növekedésre számítottak az egykor a világ második legnagyobb gazdaságának számító Japánban. Ehelyett az ország gazdasága 0,4 százalékkal zsugorodott.

A negyedéves összehasonlítást tekintve a GDP 0,1 százalékkal esett a várt 0,3 százalékos emelkedéssel szemben. Összehasonlításképp, Magyarország a KSH által közzétett adatok szerint 0,9 százalékos csökkenéssel zárta 2023-at.

Az ország nominális GDP-je (vagyis az inflációval nem korrigált bruttó hazai össztermék értéke) 2023-as átlagárfolyamon 591,48 billió jen volt, ami kb. 4,2 billió amerikai dollárral egyenértékű. Ez 5,7 százalékos növekedést jelent.

Németország GDP-je ugyanakkor 6,3 százalékkal nőtt 4,12 billió euróra (4,46 billió dollárra). Ezzel az országok rangsorában 2022-höz képest a két gazdaság helyet cserélt.