A boly védelmében eszik meg gyermekeiket a hangyakirálynők
A Metarhizium-gombák súlyos csapást jelentenek a hangyák számára, de van rá megoldás: a királynők a fertőzött lárvák 92 százalékát elfogyasztják, mielőtt tovább terjesztenék a betegséget, míg az egészséges lárvákból alig csipegetnek – ezek közül csak 6 százalék esik áldozatul az étvágyuknak.
Nem ez az egyetlen módszer, amivel a hangyák megpróbálják megelőzni a betegségeket: a közönséges feketehangyák (Lasius niger) dolgozói a social distancing nagymesterei, karanténba vonulnak, ha megfertőzi őket a gomba. A vörös tűzhangyák (Solenopsis invicta) egy másik Metarhizium-faj ellen kininfogyasztással védekeznek, de ez csak akkor hatásos, ha van kinin, és ha már kifejlett állatokról van szó, az Oxfordi Egyetem kutatói viszont most azt vizsgálták, hogy az állatok hogy próbálják megelőzni a bajt.
Flynn Bizzell és Christopher Pull a vizsgálatukban a laborban a bolyt frissen elhagyó királynőket vizsgáltak. Mihelyst a bolyt elhagyó királynő lárvákat rakott, a kutatók egyes lárvákat megfertőztek a gombával, másokat viszont nem – ez a természetben is előfordulhat a feketehangya-kolóniákkal. Bizzell és Pull ezután megvárták, hogy a lárvák fertőzöttek legyenek, de még azelőtt visszajuttatták őket a bolyba, hogy fertőzőek legyenek.
A kannibalizmus haszna
A királynő ezután ette meg a fertőzött lárvák többségét, ezzel pedig megelőzte, hogy a gomba elterjedjen a kolóniában – ami katasztrofális körülményekkel járt volna: a kutatók által vizsgált fertőzött bolyok mindegyike kipusztult, és a királynőknek is csak a 20 százaléka élte túl a gombát, még azután is, hogy fertőtlenítették az elpusztult rovartetemeket.
Ez nem csak a többi hangyának volt hasznos, hanem magának a királynőnek is: a fertőzött lárvák elfogyasztásával ellenállóbbak lettek a gombával szemben, sőt, azok a rovarok, amelyek találkoztak a Meterhiziummal és emiatt megették az utódaikat, később 55 százalékkal több petét raktak, mint a többiek – valószínűleg azért, mert így hasznosították az extra tápanyagot.
A kutatás rávilágít a kannibalizmus evolúciós hasznára: az kiderült belőle, hogy a királynő miért jár jól vele, de az még nem egészen világos, hogy az utódok profitálnak-e belőle. Az biztos, hogy a bolynak a hasznára van, ugyanis ha a királynő elpusztul, az egész kolónia kihal, de Joël Meunier, a Tours-i Egyetem biológusa szerint az is elképzelhető, hogy a kannibalizmus után született utódok már ellenállóbbak lesznek a fertőzéssel szemben.