Egyre több kutatási eredmény utal arra, hogy a halál sokkal inkább egy folyamat, mint egy pont

Hogy hol húzódik a határ élet és halál között, az évszázadokig egyértelműnek tűnt: amikor abbamarad a légzés, megáll a szív, leáll az agy. Ekkor tekinthető halottnak az ember, gondoltuk sokáig, ám egyre inkább úgy tűnik, a halál nem pontszerű pillanat, hanem egy folyamatról van szó, amelyben még bőven akadnak feltárásra váró mozzanatok.

A Guardian a halálról szóló kutatások elmúlt évtizedeit szemlézve a halálközeli élmények kutatóját, Sam Parniát idézi, aki 2006-ban már arról írt, hogy minden eszközünk megvan ahhoz, hogy megválaszoljuk az ősi kérdést: mi történik, amikor meghalunk. A kutatót leginkább az érdekelte, hogy a tudatunk működik-e még, beszélhetünk-e még tudatosságról a klinikai halál beálltát követően. A technológia fejlődésével fokozatosan világossá vált, hogy nem a szívleállás és nem is biztos, hogy az agyhalál az utolsó állomás, hiszen egyeseket még percekkel vagy órákkal később is újra lehet éleszteni – de hogy pontosan mi történik, az pusztán a halálközeli élmények vizsgálatából nem egyértelmű.

A halál még a heveny végső stádiumában sem egy jól definiálható pont, hanem inkább egy folyamat. Noha a szívmegállás után a vér és az oxigén nem kering tovább a szervezetben, a sejtek lebomlása megkezdődik, és az agy normális elektromos aktivitása megszakad. A szervek azonban nem omlanak azonnal össze, és az agyműködés sem feltétlenül szűnik meg teljesen. Így gyakran még mindig van lehetőség az életbe való visszatérésre.

Amikor a szív megáll, körülbelül 20 másodpercen belül flatlining jelentkezik, ami azt jelenti, hogy nincs agyi aktivitás. Ennek ellenére, sőt még ezt követően is vannak halálközeli élményeik az embereknek – idézi a lap a halálközeli tapasztalatok tekintélyes kutatóját, Bruce Greysont a virginiai egyetemről . Többek szerint a szívmegállást követő pillanatokban jelentkező elektromos aktivitáshullám csak a haldokló agy utolsó rohama, utolsó próbálkozása arra, hogy újraindítsa magát, ahogyan az autó motorját indítjuk be újra.

A Guardian azonban a michigani neurológiaprofesszort, Jimo Borjigint is megszólaltatja, aki az elmúlt évtized kutatásai alapján azt állítja, hogy az agyhalálról még most sem tudunk mindent, mert a klinikai halál beállta után „történik odabent az agyban valami, aminek látszólag semmi értelme”.

2019-ben a Yale Egyetem vágóhídon lefejezett sertések agyát vizsgálták, amelyek még hat órával később is a működés jeleit mutatták. Ha nem is olyan széleskörű elektromos aktivitást, amelyet az érzékenységgel vagy tudattal szoktunk társítani, de maga a tény, hogy volt aktivitás, azt sugallja, hogy az élet határai messzebbre nyúlhatnak a halál területére, mint gondoltuk. (Szintén 2019-ben egy hóviharban rekedt brit nőt hat órával a szívleállás után hoztak vissza az életbe, komolyabb agykárosodás nélkül.)

A cikk szerint a kutatások nem arról beszélnek, hogy mi az, ami lehetséges a túlvilágon, és nem a halál, hanem sokkal inkább az élet jobb megértését célozzák.