Oscarra méltó alakítással tettetik magukat halottnak a kockás siklók
A kockás siklók (Natrix tessellata) először a bűzös mirigyváladékukkal kenik össze a támadójukat, ha pedig ez sem riasztja el a zaklatójukat, halottnak tettetik magukat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint a legtöbbször a váladék is elriasztja a ragadozók nagy részét, de ennek a fajnak az esetében a tetszhalál nem annyiból áll, hogy a kígyók elernyednek, míg békén nem hagyják őket.
A siklók repertoárja hullamerevségtől a totális ellazulásig terjed, miközben a már említett anális váladékon kívül ürüléket is fröcskölnek maguk körül, illetve a meggyőzőbb alakítás érdekében a szájuk is vérezni kezd. Egy friss kutatásban az ökológusok azt vizsgálták, hogy vajon mitől függ, hogy az állatok mit vetnek be a védekezéskor.
A kutatók összesen 263 kockás siklót vizsgáltak Golem Grad szigetén, Észak-Macedóniában, ahol a kígyók legfőbb ragadozói az itt élő madarak, így a tudósok egy madártámadást modelleztek, amikor ráijesztettek az állatokra: megemelték őket a testük közepénél. Bár néhány példány megpróbált harapással védekezni, a fajra nem ez a stratégia jellemző.
A megzavart kígyók nagyjából fele, 124 példány vetette be a mirigyváladékot és az ürüléket, tíz százalékuk, 28 kígyó pedig vért is köpött a színlelt haláltusa során. Mindössze 11 olyan kígyót találtak, amelyik az összes fegyverét bevetette a támadó ellen.
2 másodperc különbség
Vukašin Bjelica ökológus, a tanulmány egyik szerzője szerint a kígyók vizsgálatából az is kiderült, hogy ezek a példányok kevesebb időt töltöttek tetszhalott állapotban, mint azok, amelyek kevésbé meggyőző alakítást nyújtottak. Az eltérés átlagosan két másodperc volt, ami Bjelica szerint ugyan nem sok, de megfelelő körülmények között elég lehet ahhoz, hogy az állat elmenekülhessen. Az is kiderült, hogy az idősebb példányok rövidebb ideig maradtak tetszhalott állapotban.
Bjelica szerint ezt több különböző tényező is befolyásolhatja: a kígyó neme, testhőmérséklete, mérete, táplálkozása és az is, hogy milyen korábbi tapasztalatai vannak a ragadozókkal, az pedig megnehezíti az eredmények elemzését, hogy ebben az esetben a siklók nem valamilyen természetes ragadozójukkal, hanem emberekkel találkoztak, így lehet, hogy ez más reakciókat váltott ki belőlük, mint egy madár támadása.
A kutatás a kígyókon kívül a sziget madárvilágáról is felvet kérdéseket: Katja Rönkä, a Helsinki Egyetem ökológusa szerint az sem világos, hogy miért taszítaná a ragadozókat egy tetszhalott kígyó, ami ráadásul még nagyon is élt, amikor megtámadták. Más kutatók inkább arra kíváncsiak, hogy vajon miért csak ilyen kevés kígyó veti be az összes eszközét, ha megtámadják – mindenesetre az, hogy az idősebb példányok hajlamosabbak voltak meggyőzőbb alakítást nyújtani, arra utal, hogy a módszer működik.