Az utcai világítás „megkeményíti” a fák leveleit, tovább csökkentve ezzel biodiverzitást
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Minél erősebb és tartósabb az éjszakai megvilágításuk, annál keményebbek az utcai fasorokat alkotók fák levelei, és ennek megfelelően kevésbé rágják meg őket a rovarok – állítja a Kínai Tudományos Akadémia Környezettudományi Kutatóintézetének munkatársainak a Frontiers in Plant Science folyóiratban hétfőn megjelent tanulmánya.
A New Scientist ismertetője szerint a kutatók pekingi fasorokban domináns két faj, a közönséges pagodafa vagy japánakác (Styphnolobium japonicum) és az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 180 példányának összesen 5500 levelét vizsgálták a méret, a szövetek szerkezeti szilárdsága, víz- és tápanyagtartalma alapján.
A mintavételi helyszínek között volt, ahol a a nátriumos utcai lámpák jellegzetes narancssárga fénye naplemenetétől napfelkeltéig folyamatosan érte a növényeket, de akadt olyan is, ahol nem volt éjszakai közvilágítás.
A közvilágítás által érintett levelek keményebbek voltak, és kevesebb rovarrágás volt rajtuk, mint a fény természetes váltakozása szerint növekvőkön. A japánakácok esetében a közvilágítással ellátott területeken 2,1 százalék, a sötét területeken 5,3 százalékos volt a károsodott levelek aránya, az amerikai kőriseknél ezek a arányok 2, illetve 4,1 százalékosnak bizonyultak.
A kutatók szerint a rovarok által elfogyasztott levelek számának csökkenése azt jelenti, hogy a rovarok mellett a velük táplálkozó madárfaunát is érintő jelenség egyértelműen csökkenti az urbanizált környezetek amúgy is szerény sokféleségű ökoszisztémáinak biodiverzitását.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az ökológiai fényszennyezés egy új típusáról készítettek filmet magyar kutatók
Az emberi tevékenység poláros fénycsapdái globálisan veszélyeztetik a biológiai sokféleséget fenntartó vizes élőhelyeket. Kriska György és Horváth Gábor, az ELTE kutatói Poláros világ című tudományos ismeretterjesztő filmjükben a „becsapott rovarok” szemszögéből mutatják be a jelenség iskolapéldáit.
Pusztulnak az éjjeli lepkék és a rovarok a fényszennyezés miatt
Egy új tanulmány azt állítja, hogy ha nem sikerül visszafognunk a fényszennyezést, annak nemcsak a rovarokra, hanem az egész földi ökoszisztémára nézve is súlyos következményei lehetnek.
A vezető kutatók szerint már javában zajlik a rovarapokalipszis
A globális klímaváltozás, a növényvédő és rovarirtó szerek használata, a fényszennyezés, az inváziós fajok, az intenzív mezőgazdasági gyakorlatok miatt évente 1-2 százalékkal csökken Föld rovarpopulációja, állítják a PNAS folyóiratban most megjelent tanulmányok szerzői.