A múlt héten jelentették be, hogy megjelenik a Nokia-telefonokat gyártó HMD és a Mattel közös fejlesztésének gyümölcse, a Barbie-phone. Szerencsére az őrületből Magyarország sem marad ki, hiszen 50 ezer forintért itthon is hozzá lehet jutni a cuki rózsaszin flip phone-hoz. Mostanra én is a kezemben tarthatok egyet, és ha röviden kellene nyilatkoznom róla, akkor csak annyit mondanék, hogy imádom.

Minden kislány álma

A Mattel által megálmodott Barbie babák hosszú utat jártak be az elmúlt évtizedekben. Az első baba 1959-es megjelenése óta a brand teljesen kinőtte önmagát: a babákon kívül gyakorlatilag mindent lehet kapni Barbie-s változatban, sőt több sorozat, rajzfilm, valamint egy sor jelölést és díjat besöprő mozifilm is született az egyesek szerint kártékony, mások szerint feministabálvány Barbie-ról.

Ahhoz viszont, hogy 2024-ben, amikor jószerével az emberek háromnegyedének lapul egy okostelefon a zsebében a Statista szerint, eladható termék legyen a Barbie-phone, nem elég, hogy a baba kultikus, és a gyerekek imádják. Kell az is, hogy a Barbie egy életérzést közvetít: olyan rózsaszín álomvilágot, amit mindenki a saját igényeire szabhat. A Barbie-phone pont ezt az érzést nyújtja.

Mit tud és mit nem tud a Barbie-phone?

Ha őszinték akarunk lenni, akkor a készülék valójában alig tud valamit, és pont ez benne a jó – állítólag. Bár dualSIM-es, nekem mégis ordítóan hiányzik belőle a wifi, főleg azok után, hogy 15 éve csak olyan mobilokat használtam, amikben van drót nélküli internet. Ami pedig a kameráját illeti, az egészen botrányos az iPhone kamerájához képest:

A Barbie-phone-ra nem lehet applikációkat letölteni, így az előre telepített funkciókkal kell beérni, amik a teljesen Barbie stílusúra komponált rózsaszín álomvilágot idéző S30+ operációs rendszeren futnak. Úgyhogy ha mindenáron nyomkodni akarjuk, akkor sms-ezhetünk, hallgathatjuk a feltöltött zenéinket vagy a rádiót, valamint használhatjuk arra, amire mindig is használtuk: Snake-ezhetünk vele. Ugyanakkor a tervezők nem titkolt szándéka, hogy a fiatalok okostelefon-függőségét enyhítsék, ezért amellett, hogy egy trendi készüléket dobtak össze, van benne pár tipp a digitális egyensúlyhoz, és meditációs időzítőt is elérhetünk rajta.

A böngészéshez Opera minit használhatunk, ami nekem mint megrögzött Chrome-felhasználónak lesújtó élmény, ám a lényeg pont az, hogy ne az online térben töltsem az időmet. Ezt támogatja az is, hogy eleve elég alacsony a mobilinternet-keretem a feltöltőkártyán, valamint az, hogy a Barbie-phone-on be sem tudtam lépni az Instagram-fiókomba.

Van még a telefonban számológép és hangrögzítő, a vakut lehet zseblámpaként használni (erre koncerteken is szükség lehet), az előlap pedig nem más, mint egy meglehetősen torz, de valamennyire használható tükör. Az iPhone után izgalmas az is, hogy tok helyett a telefon hátlapját lehet cserélgetni, a gyártó pedig a készülékhez ajándékba adott néhány matricát meg egy csomó öntapadós strasszkövet is, amivel még egyedibb lehet az egyébként is feltűnő Barbie-phone-om.

A Barbie-phone feltétlen előnye egy okostelefonnal szemben, hogy nemhogy kétnaponta nem kell töltögetni, de a ha megállom, hogy folyamatosan maceráljam, akkor lehet, hogy egy hétig is bírja az akksija. Pedig a rózsaszín mütyüré 1450 mAh-ás, az iPhone 15 Pro-é viszont 3274 mAh-ás, amivel a korábbi okostelefonjaimhoz képest ugyancsak elégedett vagyok.

Vonzó lehet továbbá, hogy a dumb phone tárhelye memóriakártyával bővíthető – igaz, azt valószínűleg nem a képek fogják megtölteni. Zenéből viszont így elég sokat vihetünk magunkkal offline, ami engem mint Spotify-felhasználót nem villanyoz fel különösebben.

Benyomások néhány nap után

Ami a legjobban meglepett, az az, amikor először csörgött az új telefonom: nem az órám zizegett a karomon, és a csengőhang a várt ormótlan és torz hangzás helyett meglepően tisztán szólt. Ha nem is tudom összehasonlítani az iPhone-om hangminőségével, azért a Barbie-phone meglepően jól szól ahhoz képest, hogy a jelenlegi listaára mindössze a kilencedrésze az Apple egyik csúcstelefonjának.

Szintén jó benne, hogy könnyű az iPhone-hoz képest (mindössze 123 gramm, az iPhone pedig 187), az pedig, hogy nem egy viszonylag nagy érintőkijelzőt kell átfogni, hanem csak a gombos részt az eleve kisebb méretű telefonon, meglehetősen kényelmes, és a kisujjamat, ezzel pedig az egész jobb csuklómat kíméli.

Ha sms-t írok, azt sokkal megfontoltabban teszem, és hosszú idő után újra érzem, hogy mit jelent, amikor 160 karakterbe bele kell férnem – emojik nélkül, amik mondjuk hiányoznak. A telefonálás is új élmény, meglepően más a hangzás és más az érzés is amiatt, hogy a Barbie-phone nyitott állapotban lényegesen nagyobb a másik telefonomnál.

De talán a legjobb mégis az benne, hogy nem kell annyira félteni. Eszem ágában sincs képernyővédő fóliát, üveget vagy valamilyen tokot venni rá, a cserélhető hátlapok és a teljesen műanyag ház ugyanis sokkal kevésbé sérülékeny, mint az iPhone üveg hátlapja, ami ugyan gyönyörű, de amióta megvettem, tok borítja, nehogy baja essen. Jó érzés az is, hogy a Barbie-phone mindenféle aprósággal testreszabható, bár túl a harmincon azért nem a kis fagyitól vagy az apró görkoritól remélem az identitásom kinyilvánítását.

Belépő egy új világba

Amikor átvettem a csomagot, alig bírtam ki hazáig, hogy ne bontsam ki már a kocsiban. Ráadásul már maga a vásárlás is tele volt meglepetéssel: míg az iPhone-okhoz már fülhallgatót sem csomagolnak, a Mattel extra ajándékról is gondoskodott: egy strandolós Barbie-babát is kaptam az áruházban a mobil mellé.

A telefon csomagolása egyébként nagyon szép, plüssborítású ékszerdobozra emlékeztet, amit nincs szívem kidobni.

A másik nagy meglepetés az volt, hogy ugyanúgy órákat tudok csüngeni ezen is, mint az okostelefonomon. Ha nem is leszek a Snake császára pár nap alatt, annyi biztos, hogy a beüzemelés után órákig játszottam a telefonnal: nyitogattam, végigpróbáltam az összes funkciót, a csengőhangokat és az értesítések hangját, beüzemeltem a rádiót és lőttem tesztképeket is. Annyira türelmetlenül vártam az első töltést, mintha máris függő lennék a butatelefonomtól.

Ezért nem tudok és akarok elköszönni az okostelefonomtól

Igaz ugyan, hogy a Barbie-phone-t rajongóként azonnal a szívembe zártam, de hiába imádnivaló a rózsaszín telefon, hamar rádöbbentem, hogy miért nem tudnám elképzelni, hogy lecseréljem rá az iPhone-t. Nálam a naptár és a naptáraim szinkronizálása jelenti a kritikus pontot: az összes találkozómat online naptárakban vezetem, ám a Barbie-phone naptára ezekkel nem kapcsolható össze. A másik ok még nyilvánvalóbb: a kamera. A Barbie-phone 0,3 megapixeles kamerája tulajdonképpen semmire nem elég, szemben a több kamerával felszerelt, akár 48 megapixeles képeket készítő iPhone-nal.

Az még hagyján, hogy nem elég, de órákig azt gondoltam, hogy a képeket nem is tudom majd átmenteni a számítógépemre, mert egyszerűen elfelejtettem, hogy régen Airdrop és Google Drive híján kábellel csináltuk az ilyesmit. Az az érzés alakult ki bennem tehát, hogy újra kell tanulnom a világot, kevesebb digitalizációval, vagy legalábbis kevesebb internettel.

A Barbie-phone-on ráadásul nincs térkép és nincs navigáció sem, ami főleg annak ismeretében lesújtó, hogy mennyire rosszul tájékozódom ismeretlen helyeken. Persze egy papírtérkép sok mindent megoldana, de kicsit életszerűtlen lenne, ha Budapest-atlasszal közlekednék a városban, ahol égetően hiányozna, hogy a Waze alternatív útvonalakat javasoljon, amikor dugóra kell számítani a megszokott szakaszokon.

Ha pedig úgy döntenék, hogy a rózsaszín mobilommal a közösségi közlekedést választom, most éppen azzal se mennék sokra: amióta digitális bérletet használok, még az is a telefonomban van.

Ami nélkül tudnék élni

Amennyire jó dolog egy okostelefon és egy okosóra, annyira nyomasztó is. Három éve nem fordult elő, hogy keresnem kellett volna a telefonomat, mert az órámról bármikor meg tudom szólaltatni, hang alapján pedig könnyű megtalálni. Ugyanígy, a hívások nagy részéről sem maradok le, mert az órám is jelzi őket. Ez az állandó elérhetőség viszont nagyon nehéz, úgyhogy időnként jó érzés lehet tudni, hogy nem vagyok mindig mindenkinek és mindenhol elérhető.

Hasonlóképp hasznosnak gondolom a különböző egészségfunkciókat vagy a lépésszámlálót, de ezek a funkciók nem valószínű, hogy önmagukban fittebbé tesznek, a kütyüzés helyetti mozgás viszont egészen biztosan.

Végül rá kellett döbbennem, hogy tulajdonképpen a közösségi média nélkül is tudok élni, legalábbis nem hiányzik a BeReal, amit csak mobilon érek el. Ha kell, akkor a facebookos és instagramos üzeneteimet a számítógépemen is meg tudom nyitni, de a gép nem pittyeg az értesítésektől. Ugyanígy az e-maileket is itt olvasom, a legtöbb pedig várhat addig, amíg újra monitor elé kerülök.

Régi álom vált valóra

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy hasonló telefonom korábban sosem volt, bár mindig szerettem volna egy flip phone-t. A kislánykori énem pedig ujjong, 25 évvel ezelőtt álmodni sem mertem volna egy Barbie-s mobilról, igaz, akkor még az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy a mobilképernyők egyszer nagyobbak lesznek, mint 3 sornyi szöveg, hogy eltűnnek a gombok a készülékekről, és hogy gyakorlatilag a munkám egy részét a mobilomon vagy a mobilommal is elvégezhetem majd.

Hasonlóan nagy áttörésnek éltem meg az iPhone megvásárlását, amivel azóta több ezer videót és képet készítettem és többszáz órán át nyomkodtam. Most pedig, ahogy Barbie is tanácsolja, igyekszem egyensúlyt teremteni a két készülék használata között.