Fény derült a Notre-Dame ólomkoporsóinak titkára

„Itt nyugszik messire Antoine De la Porte Canoine De L’Église porhüvelye” – olvasható a párizsi Notre Dame-ból előkerült két ólomkoporsó egyikén. A sírfeliratból kiderül, hogy az illető életének 83. évében, 1710 december 24-én hunyt el, és tudni lehet róla, hogy kanonok volt, ez magyarázza azt is, hogy miért a székesegyház kereszthajójába temették – jelentős egyházi személyként joga volt hozzá, hogy a templom kiemelt részén nyugodjon.

Ez magyarázza az ólomkoporsót is, ami csak a leggazdagabbaknak járt, és ami elvileg megóvta volna a testet a bomlástól, csak éppen De la Porte esetében a koporsó valamikor megsérült, ezért a testből csak csontdarabok és hajmaradványok maradtak néhány szövetdarab társaságában. A maradványokból kiderült, hogy köszvényben szenvedett, azt pedig különben is lehetett tudni, hogy a maga korában gazdag és befolyásos embernek számított. A székesegyházban talált másik ólomkoporsóról viszont mindeddig semmit nem lehetett tudni.

A lovas

A kutatók a csontvázat „lovasnak” nevezték el, a testen ugyanis arra utaló torzulásokat találtak, amelyet a sok, nyeregben töltött idő okozott. Az illető a harmincas éveiben járhatott halálakor, és valamilyen krónikus betegség következtében a legtöbb foga hiányzott.

A koponya torzult, valószínűleg azért, mert kisgyermekként valamilyen fejpántot vagy kendőt adhattak rá. A tizenhatodik században elhunyt illetőt virágkoszorúval a fején, bebalzsamozva temették el, ami nem volt jellemző a korban. A további vizsgálatok kiderítették, hogy krónikus agyhártyagyulladásban és tuberkulózisban szenvedett – a kettő együtt pedig ritka kórképnek számított.

Eric Crubézy antropológus mindezek alapján arra jutott, hogy a lovas a francia reneszánsz költő, Joachim du Bellay lehetett. Du Bellay (1522-1560) híresen jó lovas volt, a feljegyzések szerint egy alkalommal ellovagolt Párizsból Rómáig, és az is köztudott volt róla, hogy tuberkolózisban szenved, így ez még nagyobb teljesítménynek tűnik. Crubézy szerint a személyleírás tökéletesen illik a költőre, aki a verseiben is többször említette a betegségeit.

A feljegyzések szerint du Bellay-t egy rokona, Jean du Bellay közelében temették el a székesegyház Saint-Crépin kápolnájában, ennek ellenére a csontjai a kereszthajóból kerültek elő. Az még nem derült ki, hogy mi volt az áthelyezés oka, Crubézy szerint elképzelhető, hogy ideiglenesnek szánták, de az is lehet, hogy szándékosan temették kiemelt helyre, talán 1569-ben, miután megjelentek az összes művei.