A kora bronzkorban akkora volt a buli Eblában, hogy gyerekmunkásokat fogtak be poharakat készíteni

4500 évvel ezelőtt jött el Ebla virágkora: ekkorra a város Észak-Szíria egyik legnagyobb kereskedelmi és hatalmi központjává vált, amelynek a lakossága egyes becslések szerint a 260 ezer főt is meghaladta – bár ez valószínűleg csak úgy jöhetett ki, ha beleszámolták a környékbeli falvak és kisebb városok lakóit is. Ez a fellendülés viszont extra igényeket is teremtett: egy friss kutatás szerint a bőség idején egymást érték a mulatságok, ezekben pedig úgy törték a borospoharakat, mintha nem lenne holnap.

Az edényeken található ujjlenyomatok vizsgálatából kiderült, hogy a korábbi időszakokban a fazekasok fele 18 év alatti volt, általában 12 éves koruk idején álltak munkába, a dolgozók másik fele pedig fiatal felnőtt volt. A fiatalok lehettek fiúk vagy lányok is, de az idősebb mesterek már csak férfiak voltak. Ez Ebla virágzásakor megváltozott: ahogy több pohárra lett szükség, a munkások életkora csökkent, a 7-8 évesen munkába álló gyerekeket pedig fiatalok tanították. Míg korábban elképzelhető volt, hogy a fiataloknak a tudást a szüleik adták át, az ekkori leleteken már a mester sem volt elég idős ahhoz, hogy szülő legyen.

Egyforma poharakra vágytak

Ahogy a borospoharak iránti igény megnövekedett, az életkor is csökkent, egyúttal az uniformizált edények iránti kereslet is megnőtt. Akiva Sanders, a Tel Avivi Egyetem régésze szerint a gyerekeket a királyság fénykorában nagyon hasonlóan alkalmazták az agyagosműhelyekben, mint az ipari forradalom idején az angol és amerikai gyárakban: egyszerű rutinfeladatokkal bízták meg őket, és arra törekedtek, hogy lehetőleg ugyanazt a munkafolyamatot és ugyanúgy végezzék el, mint a többiek. Ehhez hozzájárulhatott a munkahelyen uralkodó feltételezett szigor is: Sanders szerint más kultúrákban is megfigyelhető, hogy amíg a szülő tanítja a gyerekeket, szabadabban kezelik a feladatokat, de ha már egy felügyelő ellenőriz, esetleg büntet is, visszaszorul a kreativitás.

Valahol mégis utat talált magának: a munka mellett játékra is jutott idő. Az ujjlenyomatok alapján úgy tűnik, hogy a használati tárgyak mellett a gyerekek a maguk szórakoztatására a maguk örömére dísztárgyakat és játékokat is készítettek. Míg a korábbi leleteken látszott, hogy az idősebb mesterek felügyelete alatt készültek, ezeket a díszeket részben ugyanazok a gyerekek készítették, mint a borospoharakat, a másik részüket pedig nagy valószínűséggel mások, akiket a fazekasműhelyben dolgozó gyerekek tanítottak meg az agyaggal dolgozni.

Sanders szerint a kutatásból nem csak a gyerekkor történetéről lehet többet megtudni, hanem arról is, hogy mikre lehet még jó más lelőhelyeken is az agyagban megörökített ujjlenyomatok vizsgálata: mivel az ujjlenyomat nem változik, akár az is nyomon követhető így, hogy ugyanaz a személy kiskorában és felnőttként milyen tárgyakat készített, erről pedig a munkaerőpiac és a társadalom változásaira is lehet következtetni.