Ledobtak két tasakospatkányt egy vulkánkitörés után lepusztult területre, és egy nap alatt csodát műveltek

1980-ban az Egyesült Államok nyugati részén kitört a Mount St. Helens, 57 ember halálát okozva és 350 kilométernyi erdőterületet elpusztítva. Három évvel később tudósok vittek két vadon élő északi simafogú tasakospatkányt a helyszínre, és mindkettőt egy-egy kisebb elkerített területre helyezték el a lepusztult vidéken. Hagyták, hogy a rágcsálók 24 órán keresztül ássanak, majd elvitték őket onnan.

Egy friss tanulmány szerint ez a két apró beavatkozás olyan előnyökkel járt a hegyi ökoszisztémának, amelyeket még évtizedekkel később is élvez a természet. A Frontiers in Microbiomes szaklapban megjelent tanulmány ugyanis fontos különbségeket talált a rágcsálók egykori területét benépesítő gombákban és más mikrobákban.

„Ki gondolta volna, hogy egy napra bedobunk egy tasakospatkányt, és negyven évvel később is látjuk a hatását?” – tette fel a kérdést Michael Allen, a Kaliforniai Egyetem (Riverside) mikrobiológusa, aki az 1983-as és a mostani tanulmányon is dolgozott.

A csapat az 1980-as években azt feltételezte, hogy a rágcsálók segíthetik a láva és hamu által megfojtott talaj regenerálódását, méghozzá úgy, hogy átásnak a felső törmelékrétegen, és hasznos mikrobákat hoznak a felszínre. A terv bevált: hat évvel a beavatkozás után azt tapasztalták, hogy a tasakospatkányok által egykor használt parcellákat növények borítják, míg a környező földek továbbra is vastagon hordozták a vulkánkitörés nyomait.

Allen szerint ez részben annak köszönhető, hogy az állatok mikorrhiza gombákat tudtak a felszínre hozni, amelyek szimbiózisban élnek a növényekkel: a gyökereket kiegészítve segítik őket hozzájutni a szükséges tápanyaghoz és vízhez, cserébe megkapják a saját növekedésükhöz kellő szenet.

Amikor a kutatók 2014-ben visszatértek a helyszínre, mintát vettek a tasakospatkányok által megművelt területről és a szomszédos földekről is, és egyértelmű különbséget találtak a kettő mikrobiális sokféleségében, ahogy azt is észrevették, hogy az idős erdők sokkal jobban helyreállak, mint a tarra vágott területek. Az idősebb fáknak ugyanis a friss tanulmány társszerzője, Emma Aronson szerint saját mikorrhiza gombái vannak, amelyek tápanyagot szereztek a lehullott tűkből, és így segítették a fákat a gyors újranövekedésben.