Két hónap után elvesztette szeptember végén „befogott” miniholdját a Föld
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A 2024 PT5 néven nyilvántartásba vett 10 méter átmérőjű aszteroidát idén augusztus elején fedezte fel a földközeli objektumokra vadászó ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) rendszer, amelynek csillagászai azt is kiszámították, hogy a feltehetően egy korábbi becsapódás során a Hold felszínét alkotó kőzetekből kiszakadt objektum 2024. szeptember 29. és november 25. között a Föld közelében marad – írja a brit Guardian.
A 2024 PT5 aszteroida november végére nagyjából 3,5 millió kilométeres távolságra kerül a Földtől, hogy mielőtt jövő januárban hozzávetőleg 1,8 millió kilométerre megközelítve a bolygót több, mint két évtizedre eltávolodjon a Nap irányába, hogy aztán 2055-ben újból az emberiség közelébe érve ismét miniholddá váljon. „”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Átmenetileg fogott be egy miniholdat a Föld
A pályáját márciusban elhagyó 2020 CD3 természetes képződmény. Csillagászok szerint az 1,2 méter átmérőjű aszteroida azért keringhetett közel 3 évig a Föld körül, mert pályáját a Hold stabilizálta.
Autó méretű miniholdat láttak keringeni a Föld körül
Az objektum különlegessége, hogy nagy valószínűséggel nem emberi eredetű; ilyet eddig csak egyszer jegyzett fel a tudomány.