Apró, hangyaszerű robotokat készítettek, amiket mágneses mezővel lehet irányítani

12.19. · tudomány

Súlyuk több százszorosát képesek felemelni az egymással rajba szerveződő apró robotok, amiket a dél-koreai Hanyang Egyetem munkatársa, Jeong Jae Wie és kollégái fejlesztettek. A New Scientist számolt be a technológiai újdonságról, ami a gyógyászat több területén is alkalmazható lenne. A kutatók szerint az érelzáródások feloldására és gyógyszerek hatóanyagának továbbítására is bevethetik őket a jövőben.

A homokszemnyi méretű robotokat mágnesezhető ötvözetből készítették. A mágneses részecskék miatt a kocka alakú mikrorobotok számos konfigurációban használhatók. Ehhez erős mágneses mezőnek kell kitenni őket, majd ugyancsak külső mágneses tér segítségével lehet őket különböző mozgásokra bírni.

A szakértők leírták, hogy a módszerrel nagy mennyiségben tudtak előállítani változatosan felhasználható mikrorobotokat. Ezek előnye továbbá, hogy rajként együttműködve akár a tömegük 2000-szeresét is képesek cipelni.

A kísérletek egyelőre elsősorban orvosi alkalmazási lehetőségekre irányultak: így a kutatók azt vizsgálták meg, hogy hogyan lehet az elzáródott ereken átjutni a mikrorobotokkal vagy hogy miképpen szállíthatnak azok nehéz terheket szűk helyeken. Utóbbi a hatékony, mégsem invazív gyógyszertovábbításban lehet hasznos.

A mikrorobotok használati lehetőségeinek kutatása a gyógyászatban nem egyedi, korábban a Szegedi Tudományegyetem kutatói fejlesztettek a sejtek mozgatására alkalmas apró robotokat.