A törzsiség új kora: amikor az értékek felülírják a határokat

Az Atlanti-óceán túlpartján Donald Trump újra az elnöki székbe készül, a már jól ismert „Tegyük Amerikát újra naggyá!" jelszóval. Ezalatt itt, Európában, Orbán Viktor kísértetiesen hasonló üzenettel veszi át az EU Tanácsának soros elnökségét: „Tegyük Európát újra naggyá!". A MAGA és a MEGA – két olyan mozgalom, amit összeköt a múltba vágyódó, hangzatos, mégis megfoghatatlan ígéret. Mert ugyan ki tudná megmondani, hogy pontosan melyik „dicső múltat” kellene visszahozni?

Az, hogy Orbán a MEGA szlogent választotta az EU-elnökség mottójául, több egyszerű kommunikációs fogásnál. Ez egyértelmű üzenet: kéznyújtás Trump felé, ami azt sugallja, hogy a két politikus nemcsak értékrendjében hasonló, de közös platformon is mozog.

Ez tökéletes példája annak, amit nemzeteken átívelő törzsiségnek nevezhetünk. A média gyakran ír „törzsi háborúskodásról” a politikában, vagy „törzsi gondolkodásról” a közösségi médiában, de vajon tudjuk-e mit takar ez a kifejezés? Mit jelent valójában a törzsiség a 21. században?

Mi nem számít törzsiségnek?

Amikor társadalmi és politikai törzsiségről, tribalizmusról beszélünk, gyakran belefutunk néhány alapvető félreértésbe. Van, aki ősi ösztönként tekint rá, mások a polarizációval, a populizmussal vagy éppen a nacionalizmussal mossák össze. Vegyük sorra, miben különbözik ezektől!

Először is, sokan úgy gondolják, hogy a törzsiség valami ősi, az emberi természetbe kódolt dolog. De ha társadalmi jelenségként vizsgáljuk, sokkal jobban megérthetjük, mit is jelent valójában. Ahelyett, hogy azt feltételeznénk, hogy a csoportok valamiféle velünk született törzsi ösztönből alakulnak ki, a társadalomtudomány megmutatja, hogyan jönnek létre és maradnak fenn ezek az identitások az összetett társadalmi folyamatokon keresztül. Ilyen például az egymással való kommunikáció, a közös értékrend kialakítása, illetve annak a meghatározása, hogy kik tartoznak a törzsbe (közénk) és kik nem. Ugyanúgy, ahogy a kulturális szokásokat, politikai nézeteket vagy társadalmi normákat is megtanuljuk, a törzsi identitásokat is a társadalmi környezetünk és a másokkal való kapcsolataink alakítják, nem pedig a biológia.

Bár a törzsiség első ránézésre hasonlíthat a politikai polarizációra, valójában két különböző jelenségről van szó. Politikai polarizációról akkor beszélünk, amikor a társadalom konkrét kérdésekben kettészakad (ideológiai polarizáció), vagy amikor az emberek erős pozitív érzéseket táplálnak politikai szövetségeseik és negatívakat ellenfeleik iránt (érzelmi polarizáció). Gondoljunk csak az oktatási reformokról vagy az EU-tagságról szóló heves vitákra – ez polarizáció. A törzsiség ennél mélyebbre hatol: olyan csoportok kialakulásáról szól, amelyek kizárólagos identitást építenek közös értékek és meggyőződések köré, túllépve az egyes szakpolitikai vitákon. Ezek az identitások nemcsak a politikai álláspontokat, hanem a tagok teljes világképét és önértelmezését is meghatározzák.

Talán ennél is fontosabb, hogy a törzsiség nem egyenlő a nacionalizmussal. A nacionalizmus egy (konkrét) közös területre, történelemre és gyakran etnikai hovatartozásra építi az identitást – gondoljunk a „szlovák nemzetre” vagy a „magyar nemzetre”. A nacionalista mozgalmak célja, hogy az embereket nemzeti identitásuk alapján egyesítsék, és általában azt állítják, hogy mindenkit képviselnek a nemzeten belül (még ha szűken is határozzák meg ezt a nemzetet). Bár mind a nacionalizmus, mind a törzsiség határvonalat húz a „mi” és az „ők” között, ezt alapvetően különböző módokon és célokkal teszik.

Végül pedig, a törzsiség másképp működik, mint a populizmus, és ezt a különbséget jól megfigyelhetjük a magyar politikában. Amikor Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszellel szemben pozicionálja magát, és „minden magyar” nevében beszél az EU-s bürokratákkal szemben – pontosan megmutatva azt, hogyan is működik a populizmus –, megpróbál minden lehetséges sérelmet és követelést egyetlen nagy történetbe sűríteni, ahol „a nép” áll szemben „a másikkal”, vagyis a nép ellenfeleivel. A gazdasággal, szuverenitással vagy kultúrával kapcsolatos különböző egyéni aggodalmak így alakulnak át minden magyar egységes küzdelmévé Brüsszel ellen. Így müködik a populizmus: megpróbál mindenki nevében beszélni (kivéve „a másikat”, ami gyakran egybeesik az elittel), és igyekszik a lehető legnagyobb támogatói tábort összegyűjteni.

Akkor mi valójában a törzsiség?

A törzsi csoportokat nem érdekli, hogy mindenki igényeit figyelembe vegyék. Ahelyett, hogy megpróbálnának különböző követeléseket egyesíteni vagy mindenki nevében beszélni, büszkén kizárólagosak: csak azokhoz szólnak, akik már eleve osztják sajátos nézeteiket és értékeiket. Míg egy populista vezető azt állítja, hogy minden ember érdekében harcol az elittel szemben, a törzsi csoportok csak az „igaz hívőket” képviselik – azokat, akik teljesen azonosulnak az ő világképükkel. A törzsiség olyan beszédmód, amit politikai vezetők, rajongóik vagy bármilyen politikai szereplő használhat a társadalom kettéosztására: vannak a mieink, és vannak a többiek. Egyszerűbben: mi és ők. És míg a nacionalizmus területi vagy etnikai alapon húzza meg ezeket a határvonalakat, a törzsi retorika közös értékek mentén határozza meg a „mieinket” – ez lehet például vallási meggyőződés, rasszista nézetek egy csoport felsőbbrendűségéről, a tudományos tekintélyek megkérdőjelezése, vagy akár valami egészen más. És mivel a törzsiség értékekre épül, a törzsi csoportok átnyúlhatnak az országhatárokon is, feltéve, hogy a tagok osztoznak az alapvető meggyőződésekben. Erre jó példa az oltásellenes és a „wellness” közösségek működése, különösen a covidjárvány óta: politikai és világnézeti különbségeken átívelve találnak egymásra az emberek, mivel azonosan gondolkodnak az egészségről és a gyógyításról, és ehhez hasonlóan épülnek ki a különböző országok szélsőjobboldali csoportjai közötti kapcsolatok is.

Meghatározásunk szerint a törzsiség egyik fontos jellemzője, hogy nem tartja fontosnak demokráciát. A demokratikus folyamat lényege, hogy a politikusok és pártok meggyőzzék az embereket arról, hogy rájuk szavazzanak – a széles támogatói bázis megszerzése és megtartása ad jogot a vezetésre. A populizmus, amely különféle követeléseket egyesít egy széles körben vonzó mozgalomba, a demokrácia természetes része, annak ellenére, hogy több populista vezető is megpróbálta korlátozni a demokráciát saját országában. Másképp fogalmazva: az, hogy Orbán lépéseket tett a magyar demokrácia intézményi szintű aláásására, nem közvetlen következménye a magyar néphez intézett populista üzeneteinek; ezek az üzenetek egyszerűen csak elég vonzók voltak ahhoz, hogy olyan pozícióba juttassák, ahonnan nem demokratikus eszközökkel is hatalmon tudja tartani magát. A törzsiség viszont úgy próbál hatalmat szerezni, hogy meg sem próbál széles körű támogatást szerezni. A törzsi vezetők gyakran megkérdőjelezik ellenfeleik legitimitását, például erőszakra buzdítanak velük szemben, vagy megkérdőjelezik a hozzáértésüket. Mivel a törzsi csoportok csak azokhoz próbálnak szólni, akik osztoznak a nézeteikben, nem érdekli őket a demokratikus úton való hatalomszerzés. Ez nem azt jelenti, hogy a törzsi pártok nem tudnak működni demokratikus rendszerekben, hanem azt, hogy nem céljuk a demokrácia védelme, szemben a legtöbb demokratikus párt törekvéseivel.

A törzsi vezetők másképp is jelenítik meg magukat, mint a populista vezetők. A populista vezetők általában azt állítják, hogy „népüket” képviselik, vagy hogy „népüket” viszik magukkal, amikor kormányzati épületekbe vagy nemzetközi találkozókra mennek – mint amikor Orbán a magyar népet képviseli Brüsszelben. A törzsi vezetők viszont másképp pozicionálják magukat: nem azt állítják, hogy képviselik az embereket, hanem hogy példát mutatnak, hogyan kellene viselkedniük a követőiknek. A járvány idején ez például úgy nézett ki, hogy törzsi vezetők az előírások ellenére maszk nélkül utaztak a tömegközlekedési eszközökön, és követőiket is erre biztatták.

Törzsiség Közép-Európában

Hogyan jelenik meg mindez a gyakorlatban, különösen a közép-európai politikai színtéren? A régió különösen érdekes példákkal szolgál, hiszen itt a nemzeti identitás és a határokon átívelő törzsi mozgalmak sajátos módon fonódnak össze.

Egy, az East European Politics and Societies and Cultures folyóiratban tavaly megjelent kutatási cikkünkben a szlovákiai közösségi médiás politikai kommunikációt vizsgáltuk. Itt találtuk a törzsiség legtisztább példáját Marian Kotleba és pártja, az ĽSNS (A Mi Szlovákiánk Néppárt) esetében. Ahelyett, hogy minden szlovákhoz, vagy akár egy szélesebb csoporthoz próbálna szólni, Kotleba csak azokhoz beszél, akik osztják sajátos értékrendjét – különösen egy bizonyos fajta konzervatív katolicizmust és oltásellenes nézeteket. A pártelnök a világjárvány idején példaképként pozicionálta magát követői számára: a parlamentben megszegte a maszkviselési szabályokat, és a követőit is erre biztatta. Ami miatt ez inkább törzsiség, mint nacionalizmus, az az, hogy a csoport nem korlátozódik az ország határain belülre – amikor hasonló kormányellenes tüntetők gyűltek össze Prágában, Kotleba támogatásáról biztosította őket, megmutatva, hogyan alakulhatnak ki kapcsolatok ezek között az értékalapú csoportok között, határokat átívelően, ahol nem a közös terület vagy etnicitás, hanem a közös meggyőződések kötik össze az embereket.

Míg a cseh mainstream pártok nem támaszkodnak olyan mértékben a törzsiségre, mint Kotleba, azért akad néhány figyelemreméltó példa. Mielőtt Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök összefogott volna Orbánnal és több más jobboldali személyiséggel a Hazafiak Európáért nevű új csoportosulásban, a japán származású cseh képviselő és jobboldali populista vezető, Tomio Okamura már évek óta próbálta magát olyan más európai jobboldali személyiségekhez kötni, mint a francia Marine Le Pen vagy az olasz Matteo Salvini. Ezt a trendet, ahogy a kirekesztő jobboldali nacionalista pártok összeállnak, a törzsiség példájaként elemezhetjük, hiszen a kirekesztő értékek felülírják a nemzeti megfontolásokat. Talán még jobb és színesebb példa a lengyelországi Autósok Pártja (Partia Kierowców), amely 2019-ben elsősorban a benzines járművek korlátozása elleni követelés köré szerveződött. Bár ők végül koalícióra léptek egy szélesebb érdekeket képviselő párttal, a szélsőjobbos Szabadság és Függetlenség Konföderációval, az ilyen egy ügyek köré szerveződött pártok is gyakran támaszkodnak törzsi retorikára.

Miért fontos megértenünk a törzsiséget?

A törzsiség megértése három szempontból is kulcsfontosságú a mai politikai viszonyok elemzésében. Először is segít megérteni, miért van az, hogy egyes politikai mozgalmak meg sem próbálnak mindenkihez szólni: nem arról van szó, hogy rossz populisták lennének, hanem tudatosan kizárólagosak. Másodszor, a törzsiség magyarázza, hogyan alakulnak ki látszólag valószínűtlen, határokon átívelő szövetségek. Amikor amerikai konzervatívok tapsolnak Viktor Orbánnak a CPAC-en, vagy amikor olyan európai politikusok, mint Marine le Pen és a holland euroszkeptikus politikus, Geert Wilders egymás nagygyűlésein tűnnek fel, az maga a törzsiség működése. Ezeket a kapcsolatokat tovább erősítik az agytrösztök (think tankek) és médiaplatformok hálózatai Budapesttől Washingtonig, Brüsszeltől Berlinig, amelyek nemzeti érdekek helyett közös értékeket hirdetnek. Végül a tribalizmus rávilágít egy új jelenségre: arra, hogy miért hagyja figyelmen kívül az országhatárokat napjaink legerősebb politikai mozgalmainak egy része. Azért, mert olyan közösségeket építenek, amelyeket nem a területi vagy etnikai hovatartozás, hanem a demokráciáról, a tudományról, a vallásról és a társadalmi értékekről vallott közös meggyőződések kötnek össze. Ezzel tulajdonképpen új politikai térképet rajzolnak, ami már nem követi a hagyományos határokat.

Fontos felismernünk a törzsi retorikát nemzeti szinten is, mivel a törzsi csoportok hajlamosak arra, hogy saját értékeiket a működő demokráciához szükséges pluralizmus fölé helyezzék. A demokrácia lényege, hogy az emberek képesek legyenek kompromisszumot kötni egymással még akkor is, ha alapvető kérdésekben nem értenek egyet. A törzsi gondolkodás viszont merev és rugalmatlan: nem ismer alkut, csak saját értékrendjének feltétel nélküli elfogadását. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy ha egy ilyen törzsi csoport hatalomra kerül, nem a demokratikus egyeztetést választja majd, hanem megpróbálja saját értékrendjét ráerőltetni azokra is, akik másként gondolkodnak.