Az Orbán-rendszer nemcsak az öncélú hatalomszerzésről és a korrupcióról szól, hanem sokkal inkább egy jól meghatározható ideológia megteremtéséről és továbbadásáról – állítja Enyedi Zsolt, a CEU Demokrácia Intézetének professzora, aki szerint a rendszer alapvető célja, hogy ezt az ideológiát átültesse a gyakorlatba. Mi következik mindebből?
A több tízezres tömeget mozgósító influenszerek véleményének súlyát nem az állampárti propagandagépezet vagy a reklámpiaci érdekeitől vezérelt mainstream média teremtette meg, hanem saját nézettségükből fakadó népszerűségük – mondja Mikecz Dániel politológus, aki a mozgalmak kutatásával foglalkozik.
A vezetőket hajlamosak vagyunk démonizálni vagy isteníteni, és túl könnyen elhisszük róluk, hogy a valóságban is olyanok, amilyennek mutatják magukat. Metz Rudolf politológus szerint leginkább a követőiken keresztül lehet megérteni őket, és elképzelhető, hogy ehhez nem elég a politológia hagyományos eszköztára. Itt jön a képbe a szociálpszichológia.
A Hamászt az október 7-én elkövetett, 1400 halálos áldozatot követelő támadásig alapvetően gyakorlatiasnak tekintették: olyan szervezetnek, ami érdekelt az Izraellel való együttműködésben. Mi történt?
A Göteborgi Egyetem kutatása szerint 1986 óta nem volt ilyen rossz a demokrácia helyzete a világban, az elmúlt két évben kilenc új diktatúra alakult ki. A politológusok szerint a romló arány egyik oka az, hogy a Föld legnépesebb országai egyre kevésbé demokratikusak, de a gazdasági nehézségek is kedveznek a totalitariánus törekvéseknek.
Három magyar szociálpszichológus reprezentatív kutatást végzett arról, hogy mi az összefüggés a magyar internethasználók álhír-felismerési képességei és politikai nézetei között. Mint kiderült, a kormánypárti szavazók kevésbé használják a kritikus gondolkodásra való képességüket.
Miért szeretik a magyarok a hosszan kormányzó pártokat? Miért a szétaprózódottság a mindenkori magyar ellenzék alapállapota? Tényleg Dobrev Klára az első magyar árnyékkormányfő? A TK Podcast új adásának témája: van-e új a nap alatt a magyar politikában?
A konfliktusnak Kijev eleste sem fog feltétlenül véget vetni, hiszen az ukránok nem hátrálnak meg, ami a jelenlegi orosz fegyverletételi követelések mellett nem is várható el tőlük, mondta Bendarzsevszkij Anton, a Danube Institute kutatási igazgatója a Glossza podcastban.
Az első jelentést független magyar értelmiségiek állították össze, hogy tájékoztassák a közvéleményt arról, milyen súlyos károkat okozott Magyarországon a 2010 óta regnáló Orbán-rendszer az oktatás, a tudomány, a kultúra és a média területén. A munka folytatását az indokolja, hogy „a magyarországi helyzet időközben tovább súlyosbodott”.
Míg a nyugati politikusok gondosan kerülik az atomháborúval való fenyegetőzést, az orosz elnöknek az utóbbi időkben szinte már nincs olyan beszéde, amiben ne hozná szóba a nukleáris háború lehetőségét és az orosz atomfegyverek erejét.
Az amerikai politológus az ukrán válság kirobbanása után egy évvel, 2015-ben a Chicagói Egyetemen tartott előadást az ország politikai és etnikai megosztottságáról, az orosz területi követelésekről és arról, hogy szerinte még mi várható Ukrajnában. Van, ami bejött, van, ami nem.
Az Oroszországi Kommunista Párt szavazótábora mostanra az idősek és kevésbé képzettek pártjából nyitott, kifejezetten inkluzív párttá vált, amelynek támogatói között egyre több a fiatal, a jól képzett és a társadalmi hierarchiában magas pozíciókat betöltő választópolgár. Az orosz menedzserek csaknem harmada már a KPRF-et támogatja.
Egy egészséges demokráciában az a természetes, hogy a tagok váltanak, ha úgy érzik, pártjuk már nem az ő értékeiket képviseli. Kutatók a brit politikai pártokon vizsgálták meg, kik, mennyien és miért lépnek át más politikai csoportba.
Mi a közös Karajanban, Bernsteinben és Donald Trumpban? Az, hogy sokan hallgatnak rájuk. A karizma, a vezetői prototípusok és a vezetés romantikája azt sugallják, hogy a vezetőket azért követjük, mert hisszük, hogy kiválóbbak nálunk és képesek megoldani kollektív problémáinkat. A vezetők hatékonysága azonban nem minden, fenn is kell tartaniuk a látszólagosan közeli, szimbolikus kapcsolatot követőikkel.
A közteret elfoglaló demonstrálók tevékenyen közreműködtek a tiltakozást szervezők üzenetének célba juttatásában. Részvételük kézzelfoghatóvá vált, ez pedig rendkívüli módon megerősítette a bevonódás aktusát, így az elköteleződést – mondja Mikecz Dániel mozgalomkutató politológus a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói által szervezett happeningszerű városi stafétáról.