„Baráti” szöveg elemzésével indult az idei magyarérettségi

Inkább ismeretterjesztő, mintsem szakszöveget kaptak a diákok a szövegértésben, az irodalmi műveltségi kvíz feladattípusai pedig követik a tavaly megismert sémát – írja az Eduline.

Az oktatási portál szerint a május 5-én, hétfőn pontban 9:00-kor elkezdődött idei magyarérettségi első részének szövegértés feladatában a diákok nevekről szóló szöveget kaptak, míg az irodalmi feladatlap a népszerű írók, szerzők, valamint memoriterek, fogalmak és stílusirányzatok mellett rákérdez a kötelező olvasmányokra is: a tavalyihoz hasonlóan idén is szereplők alapján kell felismerniük egyes műveket az érettségizőknek.

A vizsga első részéről az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár azt mondta, hogy a szövegértésben kapott szöveg „baráti”: „Nincs benne túl sok szakkifejezés, inkább ismeretterjesztő vagy tudományos ismeretterjesztő szövegről van szó, mintsem szakszövegről”. A feladatok között idén is szerepel igaz-hamis és olyan, amelyben indoklást kell írniuk a diákoknak, de a nemrégiben aggodalomra okot adó összesítéseket közlő Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készített táblázatokat is kaptak.

A második részben pedig Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak. Akik nem a műelemzést választották, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi első és második részének megoldására 90-90 percük volt a diákoknak. A szövegértésre maximum 40, az irodalmi kvízre pedig 20 pontot kaphatnak a maturálók, míg az 500-800 szavas műértelmezés, illetve témakifejtő esszé maximum 40 pontot érhet.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás