Donald Trump most a brit szélerőműveknek ment neki

Donald Trump nem kedveli a szélerőműveket, és ennek most ismét hangot adott: bár sikerként ünnepelte az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között megszületett megállapodást, azt javasolta Keir Starmer miniszterelnöknek, hogy „szereltesse le a drága és ronda” turbinákat, helyette pedig az Északi-tengeren található olajból fedezze az ország energiaszükségleteit, ahol szerinte még több mint száz évig lehetne folytatni a kitermelést.

Nem valószínű, hogy ez megtörténne, Nagy-Britannia a jelenlegi célkitűzések szerint ugyanis 2050-re a zéró emisszióra törekszik, a munkáspárti kormány ezt az olaj- és földgázkitermelés leállításával, valamint nap- és szélerőművek telepítésével akarja elérni.

Trump a megválasztása után azonnal új fúrásokat helyezett kilátásba, az USA újonnan kinevezett környezetvédelmi vezetője, Lee Zeldin pedig ennek megfelelően pedig az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) az ipar felvirágoztatását nevezte meg a hivatal legfőbb céljának. A szélerőműveket különösen utálja, és az elmúlt években többször is élesen kritizálta őket, mert szerinte drágák és nem elég hatékonyak, sőt, környezetszennyezőek.

Bálnagyilkos, madárgyilkos

Ezzel még nem fogyott ki a vádakból: egy alkalommal arra panaszkodott, hogy ha hirtelen szélcsend köszönt be, nem lesz áram, és nem tudják az ő nyilatkozatait nézni az emberek a televízióban. A szélerőművek az amerikai elnök szerint rontják az ingatlanok értékét, elpusztítják a madarakat, sőt, a bálnákat is. Hogy ez utóbbit honnan veszi, rejtély: erről semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre, arról ellenben igen, hogy a tengeri emlősökre a legnagyobb veszélyt a hajókkal történő ütközés és a halászfelszerelések jelentik.

Trump szélmalomharca (ő maga legalábbis szélmalomként hivatkozik a turbinákra) 2006-ban kezdődött, amikor hírét vette, hogy Skóciában turbinákat akarnak építeni a tengeren, történetesen ott, ahonnan rálátna az ottani golfpályájáról. Emiatt pert is indított, amit elveszített, de azóta kérlelhetetlen ellensége a turbináknak, amelyekről gyakran és szívesen nyilatkozik is, rendszerint minden bizonyíték nélkül.