Egy hatalmas cunami emelte 40 méteres magasságba Tonga szent szikláját, a Maka Lahit
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Queenslandi Egyetem kutatói a tongai partvidék szikláit tanulmányozták egykori cunamik nyomai után kutatva, amikor a terepmunka utolsó napján egy helyi farmer felhívta rá a figyelmüket, hogy egy közeli dombon van egy nagyon hasonló szikla, jó kétszáz méternyire a tengertől. Martin Köhler geológus és társai 3D-modellt készítettek a Maka Lahi néven ismert szikláról, és megfejtették azt is, hogy honnan származik, ezek alapján az adatok alapján pedig megpróbáltak rájönni arra is, hogy hogyan került a mai helyére.
Mint kiderült, az 1300 tonnás óriássziklát egy hatalmas cunami sodorta fel a domb tetejére. A kutatók több modellt is felállítottak róla, illetve az áradást kiváltó okokat is megvizsgálták. A szikla elmozdításához nagyjából 50 méter magas hullámok kellettek, amelyeknek körülbelül 90 másodpercre volt szükségük arra, hogy útjára indítsák a Maka Lahit.
A földrengések ritkán okoznak ilyen nagy hullámokat, ezért a kutatók arra gyanakodnak, hogy a jelenséget földcsuszamlás okozta, amit valószínűleg a Kermadec-Tonga szubdukciós zónában kitörő erős földrengés okozott. Annie Lau, a Queenslandi Egyetem geomorfológusa szerint ezt az elméletet akkor lehetne bizonyítani, ha megtalálnák a földcsuszamlás nyomát a tengerfenéken.
Hétezer éves történet
A szikla vizsgálatából azt is megállapították, hogy ez nagyjából mikor történhetett: úgy tűnik, hogy az óriáscunami hétezer évvel ezelőtt söpört végig Tonga szigetén. Ez azt is jelenti, hogy emberéletben (legalábbis ezen a szigeten) nem okozott kárt, az első emberek ugyanis csak 3000 évvel ezelőtt érkeztek meg Tongára.
A Maka Lahi útjából sok minden kiderül arról, hogy a cunami hogyan rendezi át a partvidéket, az adatok alapján pedig Lau szerint alaposabb kockázatelemzést lehet elvégezni a cunamival fenyegetett térségekben. Ricardo Ramalho, a Cardiffi Egyetem geológusa szerint ezért lenne fontos megtalálni a feltételezett földcsuszamlás pontos helyét is, mert ahogy mondja, nem az a kérdés, hogy fog-e még hasonló történni a Földön, hanem csak az, hogy mikor.
A Maka Lahi egyébként fontos szerepet tölt be a helyi mitológiában, ehhez képest a neve nem valami fantáziadús: nagy követ jelent.
* * *
Erős témát választottunk megint, az immár 105 éves trianoni béke körülményeit, traumáját, máig ható geo- és nemzetpolitikai következményeit, valamint modernizációellenes hatásait vizsgáljuk a júniusi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, a tizenegyedik Qubit Live-on.
Velünk lesz Ungváry Krisztián történész, egyetemi tanár, lapunk állandó szerzője, Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, Hatos Pál történész és jogász, az NKE Eötvös József Kutatóközpontja Közép-Európa Intézetének vezetője és Török-Illyés Orsolya színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!