Megfejtették az Orkney-szigeteken talált hajóroncs titkát

Hosszú és kalandos története volt annak a hajónak, amelynek a roncsaira egy kisfiú bukkant rá Sanday szigetén, Skóciában: a maradványokból már sejteni lehetett, hogy nem hétköznapi roncsról van szó, de a Wessex Archeology, a Dendrochronicle és a Historic Environment Scotland közös kutatásából csak mostanra derült ki, hogy milyen hajó futhatott itt partra. A roncsokat egy vihar hozta felszínre, a maradványokat ezután egy víztartályba helyezték, hogy megóvják őket a bomlástól.

A faanyagból vett mintákból kiderült, hogy a hajó építéséhez használt faanyag Anglia déli-délnyugati részéből származott, a fákat pedig 1748 és 1762 között vágták ki. Egy másik mintában ez az időszak 1750 és 1780 közé esett, ebből a kutatók arra következtettek, hogy ez utóbbi időszakban javításokat végeztek a hajón. A kutatók ezután tovább szűkítették a kört: kiderült, hogy az Earl of Chatham roncsai fekszenek Sanday partjainál.

A bálnavadászhajó négy északi vadászaton vett részt, mielőtt 1788-ban partra futott volna – de ez csak a jéghegy csúcsa, a fregatt ugyanis korábban HMS Hind néven hadihajóként szolgált. A hajótörést egyébként mindenki túlélte az 56 fős legénységből; a baleset leírása az Aberdeen Journal április 29-ei számában jelent meg, ahogyan az is, hogy a hajó végzetét egy erős vihar okozta.

Jamaikától Quebec ostromáig

A 24 ágyús fregattot Chichesterben építették 1749-ben, az 1750-es években Jamaika partjainál teljesített szolgálatot, majd 1758-ban részt vett Louisbourg, egy évvel később pedig Quebec ostromában, majd a brit flotta részeként az amerikai függetlenségi háborúban is.

A HMS Hindet néhány éven keresztül még kiképzőhajónak használták az Ír-tengeren, majd rövid időn keresztül 10 ágyúval kísérőhajóként használták, míg 1783-ban nyugdíjazták. Egy évvel később a haditengerészet eladta a hajót, amely így Earl of Chatham néven bálnavadászhajóként született újjá – a volt hadihajók egyébként is népszerűek voltak a bálnavadászok között, mert elég masszívak voltak ahhoz, hogy biztonságosak legyenek az északi vizeken is.

Az Earl of Chatham William Brown kapitány vezetésével négy sikeres vadászidényen vett részt Északon, ahol busás profitot termelhetett: összesen 350 tonna olajjal tért haza. 1788-ban egy Paterson nevű kapitány vette át a parancsnokságot, erre az évre esik a hajó utolsó útja is. Ben Saunders tengeri régész szerint a szigetet ebben a korban valóságos hajótemetőként tartották számon, hivatalosan 270 olyan hajóról tudnak, ami itt futott zátonyra, de valószínűleg ennél jóval többről volt szó.

Saunders szerint ez azt is jelentette, hogy a helyiek már hozzászoktak a hajótöröttek jelenlétéhez, és híresek voltak róla, hogy gondoskodnak róluk, de azt is, hogy az itteniek híresen jól értettek a roncsokhoz: mivel a szigeten nincsenek fák, a belőlük származó faanyagot nagy örömmel fogadták – a régész szerint volt olyan helyi ház, amelynek a fél teteje innen származott.