Új rájafajt találtak Fidzsin
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A fidzsi maszkosráját (Neotrygon romeoi) sokáig összekeverték a kaledóniaival (Neotrygon trigonoides) és a kékpettyessel (Neotrygon kuhlii), de nagyobbat nem is tévedhettek volna: egy friss kutatásban 9 példány tüzetes vizsgálata során kiderült, hogy különálló fajról van szó. A Neotrygon nem az új felfedezéssel együtt összesen 17 ismert fajt tartalmaz, ezek közül tíz fajt 2016 óta írtak le. Az ismert fajok közül 14 tartozik a kékpettyes maszkosráják közé, köztük az újonnan felfedezett rája is.
Kerstin Glaus halbiológus szerint a sajátos morfológiai jegyek mellett genetikai vizsgálatok is igazolják, hogy új fajról van szó, amelynek a kutatók a mielőbbi védelmét javasolják, hiszen a legtöbb más rájához hasonlóan veszélyeztetett. A kutatásban vizsgált 9 egyedet a fidzsi halpiacon szerezték be vagy halászoktól vették őket, ami ugyan azt is jelenti, hogy a biológusok személyesen nem áldoztak fel egyetlen ráját sem a tudomány oltárán, de azt is, hogy időszerű lenne a védelme, hiszen halásszák is őket.
Bár kevés halász utazik direkt rájákra, Glaus szerint ebből a fajból viszonylag sok található a helyi kereskedelemben. A kutatók a természetes élőhelyükön is megfigyelték az állatokat, amelyek leginkább a part közelében, a sekély vizekben élnek, a legmélyebben észlelt példány 23 méteres mélységben tartózkodott. Az új faj érdekes módon nem Shakespeare hőséről, hanem a tanulmány vezető szerzőjének apjáról, Romeo Glausról kapta a nevét.