Most már hivatalos: Taylor Swift akcentusa jelentősen átalakult
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Amit a rajongók régóta sejtettek, azt most kutatók is megerősítették: Taylor Swift beszéde, dialektusa, hangszíne valóban átalakult a karrierje során – írja a Scientific American egy kutatásról beszámolva.
Swift zenei karrierjének kezdeti időszakában, amikor Tennessee államban, Nashville közelében élt, beszédére az Államok déli részének akcentusa volt jellemző. Amikor 2012-ben megjelent a Red című albuma, a déli akcentus eltűnt – állítják a kutatók, akik a hangját analizálták és eredményeiket a Journal of the Acoustical Society of America című folyóiratban tették közzé. Kutatásuk szerintük Swift beszédhangja és megszólalásmódja hangja ismét megváltozott, amikor New Yorkba költözött. „Nem követhetünk valakit egyfolytában egy mikrofonnal" – mondja Matthew Winn, akusztikai szakember, az egyik kutató – „De az az szerencsénk, hogy Swift felnőtt életének jelentős részét mikrofonok jelenlétében töltötte.”
A vizsgálat során a kutatók 100 percnyi interjúszöveget analizáltak szinte hangról hangra, Swift pályájának különböző időszakaiból, a 2008 és 2019 közötti periódusból. A 2008-as Fearless című album megjelenése idején még Nashville közelében élt, a 2019-es Lover időszakában már New Yorkban.
„Amikor valaki dialektust vált, legalábbis az angol nyelvben, a változások többnyire a magánhangzóinál érhetők tetten legjobban” – mondja Winn. Karrierje elején Swift „i” hangzója olyan szavakban, mint a „ride” (lovagolni), rövidebb lett, és a szót inkább „rod”-nak ejtette, ami a kutatók szerint a klasszikus déli akcentusra jellemző. Az „oo” hang olyan szavakban, mint a „two” (kettő), szintén megváltozott, és inkább „tee-you”-nak hangzik, ami szintén a déli régióra utal. Swift magánhangzói később meghosszabbodtak, és egyértelműbbé vált a különbség olyan szavak között, mint a „cot” (kiságy) és a „caught” (elkapott), ami a szerzők szerint a Pennsylvania-i és a New York-i dialektusok jellemzője.
A kutatók szerint a változások mögött ott áll az is, hogy Swift alkalmazkodni akart a közegéhez, valamint az is, hogy idővel másképp pozicionálta magát. A kutatók azt is megfigyelték, hogy Swift hangszíne mélyebb lett, amikor New Yorkba költözött, és szerintük ez a változás egybeesett azzal, hogy egyre inkább társadalmi kérdések szószólójává kezdett válni. Hozzáteszik azonban, hogy a változás az életkorral is összefügg.