Iránban napok óta nincs internet, Elon Musk ingyenessé tette a Starlink műholdak hozzáférését
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Iránban zajló tüntetésekre az ország kormányának nemcsak brutális megtorlás volt a válasza, hanem napok óta szinte teljesen elzárja az iráni lakosságot az internet-hozzáféréstől is. A zavargások az egyre súlyosbodó gazdasági helyzet és a fokozódó infláció miatt törtek ki, és emberi jogi szervezetek szerint eddig a rezsim több mint 1800 tüntetőt ölt meg. Ugyanakkor az áldozatok számát nehéz pontosan meghatározni, mert az internet csütörtök óta nem elérhető: ezt a gyakorlatot az iráni kormány a 2009-es, vitatott elnökválasztás óta használja – írja a Conversation. Az iráni kormány célja, hogy a tüntetők online szerveződését megszüntesse és elszigetelje az erőszakos fellépésekről való értesüléstől.
Ugyanakkor egy ország internetének ki- és bekapcsolása magas költségekkel és rendkívüli kockázatokkal jár együtt. Ezek az internetleállások nemcsak a munkahelyi kommunikációs felületek (Slack, Skype, Google Meet) működését szakítják meg, hanem megbénítják a vállalati fizetési rendszereket, a többfaktoros hitelesítést és a céges e-mail forgalmat is. Ráadásul Irán élénk e-kereskedelmének 83 százaléka olyan közösségi média platformokon történik, mint az Instagram, a WhatsApp és a Telegram.
A globális internet megfigyelő cég, a NetBlocks becslése szerint az internetleállások naponta több mint 37 millió amerikai dollárba kerülnek az iráni gazdaságnak, ami az elmúlt hat napban meghaladja a 224 millió dollárt. Ugyanakkor a 92 millió fős ország internet nélkül tartása hosszútávon azért sem fenntartható, mert még súlyosabb gazdasági válságba sodorhatja az országot, ami egyre több elégedetlen tüntetőt eredményezhet.
A zavargások alatt Elon Musk Starlink internetszolgáltató műholdjai váltak az egyetlen elérhető megoldássá az országban, bár becslések szerint csak 50 ezer Starlink vevő van az egész országban. Ahmad Ahmadian, a Holistic Resilience nevű nonprofit szervezet igazgatója szerint az Iránban korábban inaktív Starlink-fiókok keddtől automatikusan működni kezdtek – írja a CNN. Az ingyenes Starlink-hozzáférést egy Donald Trump amerikai elnök és Elon Musk közötti telefonbeszélgetés előzte meg, amit egyelőre egyikük sem kommentált. Annyi azonban biztos, hogy a Starlink az amerikai „soft power” fontos eszközévé vált a háborúban álló, vagy elnyomó rezsimek vezetésével működő országokban.