Több mint kétszáz éve gyanítják, hogy a mai emlősök őseinek számító Lystosaurusok tojással szaporodtak, de erre egészen idáig nem találtak bizonyítékot – most egy fosszília szinkrotronos és CT-vizsgálata után megtalálták a nem egy tojáson belül megkövült képviselőjét. Az állat még a tojáson belül pusztult el, a tojás héja viszont nem maradt fenn – valószínűleg nem kemény, kalciumos héj volt, hanem puha, bőrszerű, a kemény tojáshéj ugyanis csak nagyjából 50 millió évvel később jelent meg.

Julien Benoit, a kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány vezető szerzője szerint valódi mérföldkőről van szó a paleontológiában, ami magyarázatot adhat arra is, hogy hogyan vészelhették át a Lystrosaurusok a 252 millió évvel ezelőtti perm-triász kihalási eseményt, amelynek során a tengeri fajok 96, a szárazföldi gerincesek 70 százaléka kipusztult.

252 millió évvel ezelőtt a vulkáni tevékenység miatt megemelkedett a Föld átlaghőmérséklete, a légkörben pedig növekedett az üvegházhatású gázok kibocsátása. Egyre gyakoribbak lettek az erdőtüzek, a leégett erdők után maradt talajt pedig az esők belemosták a tengerbe, ahol a felhalmozódó tápanyagok miatt algavirágzás indult meg – ez pedig még mostohább körülményeket teremtett az élővilág számára.

Evolúciós előnyök

A kihalás persze nem volt teljes: más fajok mellett a Lystrosaurus nem egyes tagjai is képesek voltak alkalmazkodni a romló körülményekhez. Benoit szerint ennek az egyik kulcsa éppen a tojás lehetett: a Lystrosaurusok méretükhöz képest viszonylag nagy tojást raktak, ami azért is lehetett fontos, mert a tojás vastag, bőrszerű héja evolúciós előnyt jelenthetett a számukra, mert kevesebb vizet veszítettek rajta keresztül. A tojásból kikelt Lystrosaurusok valószínűleg viszonylag fejlettek is voltak – ahhoz mindenképpen elég fejlettek, hogy maguktól tudjanak táplálkozni, és el tudjanak menekülni a ragadozók elől. A korai fejlettség azt is jelentette, hogy hamarabb érték el az ivarérett kort, ami további evolúciós előnyt jelentett.

Az állatok ráadásul kiválóan alkalmazkodtak a forrósághoz és a szárazsághoz: valószínűleg a kiszáradt folyómedrekben kutatottak élelem után, a hosszú aszályokat pedig a medrek mélyén, a sárba temetkezve vészelhették át.

Benoit szerint a fosszília további vizsgálatok után fényt deríthet a szoptatás kialakulásának rejtélyére is: a paleontológus úgy véli, hogy a lelet alátámaszthatja azt az elméletet is, amely szerint a tejkiválasztás eredetileg nem az utódok közvetlen táplálására szolgált, hanem arra, hogy az ehhez hasonló tojások héját nedvesen tartsák, és így védjék őket a kiszáradástól – a szoptatás csak valamikor a triász kor alatt, a nagy kihalás után jelent meg az állatvilágban, de hogy pontosan hogy és mikor, azt még mindig nem sikerült megfejteni, Benoit épp ezért a mostani tojáskutatás után ezzel a témával akar majd foglalkozni.