Május 4-én és 5-én tartja közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia. Ezen tisztújításra is sor kerül, elnököt is választ a testület. Az új elnök, főtitkár és főtitkárhelyettes, az alelnökök és az elnökségi tagok személye minden bizonnyal már május 5-én eldől. A jelenlegi elnök, Freund Tamás neurobiológus 2020-ban váltotta Lovász László matematikust, és két elnöki perióduson keresztül töltötte be ezt a tisztséget. A tavaly év végén kezdődött jelölési folyamat márciusban zárult, a hónap közepén napvilágot látott, kik a jelöltek, valamint nyilvánossá váltak a programok is.

Az elnöki pozíció négy jelöltje Borhy László régész, Miklósi Ádám etológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus. Körkérdést intéztünk a négy elnökjelölthöz.

• 1. Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

• 2. Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

• 3. Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból pozitív, illetve negatív szempontból?

Alább Perczel András válaszai olvashatók.

Bolyai- és Széchenyi-díjas kémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egyetemi tanára, az MTA, az Academia Europaea és a Szent István Tudományos Akadémia tagja. Szakterülete a szerves és biomolekuláris kémia, ezen belül a fehérjék és peptidek térszerkezetének, dinamikájának és működésének kísérletes és elméleti vizsgálata. Pályájának meghatározó szakaszait nemzetközi kutatóhelyeken töltötte, többek között Bostonban, a Torontói Egyetemen, az Oxfordi majd az Oszakai Egyetemen. 2001 óta az ELTE egyetemi tanára, 2007 és -22 között a Szerves Kémiai Tanszék vezetője volt. 2020 óta az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke, Jelenleg a HUN-REN–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport, valamint az ELTE Szerkezeti Kémia és Biológia Laboratórium vezetője.

Az elsők között szeretne hosszú távon fenntartható megoldást találni a kutatóhálózat akadémiai rendszerhez való szorosabb visszakapcsolására. Kívánatosnak tartja a kiszámítható kutatói életpályákat, különös tekintettel a fiatal kutatókra. Külön odafigyelne a kis méretű, kreatív kutatói közösségekre. Az MTA-t kezdeményező, összekapcsoló és iránymutató intézményként képzeli el, az MTA és a HUN-REN viszonyát pedig konszenzusalapú, rendezett, kiszámítható és partnerségen alapuló keretek közé helyezné.

Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

Három olyan területet tekintek elsődlegesnek, amelyek együttesen határozzák meg az Akadémia mozgásterét, nevezetesen a tudományos rendszer intézményi kereteit, a kutatói életpálya egyensúlyát és az új tudományos irányok megszületésének feltételeit.

1. A kutatóhálózat és az Akadémia viszonyának rendezése. Az elmúlt hetekben a 2019-ben az Akadémiáról leválasztott kutatóhálózat - ma HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat - körül felgyorsultak az események, ezért a belépő új akadémiai vezetés egyik legsürgetőbb feladata egy részletes, szakmailag megalapozott megoldáscsomag kidolgozása. Az ELTE és a HUN-REN kötelékébe tartozó intézetek vezetőinek, valamint a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) és az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) állásfoglalásai egy irányba mutatnak: a hosszú távon fenntartható megoldás a kutatóhálózat akadémiai rendszerhez való szorosabb visszakapcsolása, beleértve a finanszírozás rendezését is. Ebben a helyzetben az MTA elnökének feladata nem pusztán állásfoglalás, hanem egy komplex tárgyalási folyamat kezdeményezése, majd vezetése. Ennek ki kell terjednie a lehetséges jogi és irányítási modellekre, a finanszírozási struktúrára, valamint a tudományterületi sajátosságokat figyelembe vevő értékelési rendszerekre. A cél, hogy a 2027-es költségvetési tervezés már kiszámítható, szakmailag konszenzusos keretrendszerre épülhessen.

2. A kutatói életpálya egyensúlyának helyreállítása – különös tekintettel a fiatalokra. A hazai kutatástámogatási rendszerben az elmúlt években megbomlott az egyensúly a különböző életpályaszakaszok között. Korábban az MTA és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) – ma Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) – keretében több olyan pályázati forma működött, amely a fiatal posztdoktorok számára is kiszámítható kutatási lehetőséget biztosított (3–4 éves projektek, valamint fiatal kutatói álláshelyek az akadémiai intézethálózatban). A kutatóhálózat ELKH Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, majd HUN-REN alá kerülésével ezek közül több konstrukció megszűnt, vagy jelentősen beszűkült, miközben a pályázati rendszer hangsúlya a kiválósági és élvonalbeli programok felé tolódott el. Ennek következtében egy teljes kutatói korosztály, a fiatal posztdoktoroké, ma korlátozott lehetőségekkel rendelkezik. Az új elnök feladata kettős, mivel egyrészt kezdeményeznie kell a fiatal kutatói álláshelyek rendszerének újjáépítését (különösen a kutatóhálózattal együttműködésben), másrészt egyeztetést kell indítani az MTA, az NKFIH és más finanszírozók között egy kiegyensúlyozott, az életpálya minden szakaszát lefedő pályázati portfólió kialakításáról. A cél egy olyan rendszer, amely egyszerre biztosít erős versenyt és reális belépési lehetőséget a fiatal kutatók számára.

3. Kooperatív mikrocsoportok: a tudományos innováció korai fázisának megerősítése. A mai pályázati környezet, beleértve a hazai NKFIH-programokat és a nemzetközi rendszereket, pl. az European Research Council pályázatait, jellemzően a már részben kidolgozott, alacsonyabb kockázatú projekteknek kedvez. Ugyanakkor a valódi tudományos áttörések gyakran kisméretű, kreatív kutatói közösségekben születnek meg, intenzív szakmai párbeszéd eredményeként. Erre a kihívásra ad választ a kooperatív mikrocsoportok modellje: 2–3 fős, autonóm kutatói egységek jönnek létre, amelyek strukturált, de rugalmas keretek között dolgozzák fel a nemzetközi tudományos eredményeket, majd ezekre építve saját, originális koncepciókat alakítanak ki. A folyamat célja nem pusztán új témák azonosítása, hanem azok szakmai „megszűrése”, érlelése és olyan szintre fejlesztése, ahol már megalapozott kutatási programként és versenyképes pályázati kezdeményezésként jelenhetnek meg. Ebben az értelemben a mikrocsoportok nem helyettesítik a pályázati rendszereket, hanem azok minőségét javítják: biztosítják, hogy a benyújtott projektek mögött valódi tudományos tartalom, együttműködés és hosszabb távú koncepcionális erő álljon.

Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

Az MTA elnökválasztása nem egyéni esélyek kérdése, hanem annak eldöntése, hogy a tudományos közösség milyen jövőképet kíván az Akadémia számára. Ebben a keretben nem „esélyekben”, hanem szakmai programban, közösségi bizalomban és intézményi felelősségben gondolkodom. Az elnöki pozíció lényege nem adminisztratív vezetés, hanem integratív tudományos szerep, nevezetesen a magyar tudomány egységének képviselete a sokféleség tiszteletben tartásával. A pályázatom alapja egy olyan vízió, melyben az MTA kezdeményező, összekapcsoló és iránymutató intézményként működik. Ennek középpontjában a tudományterületek közötti párbeszéd, az interdiszciplinaritás erősítése és a kutatói közösség kohéziója áll. Saját szakmai hátterem, tanszékvezetői, MTA osztályelnöki, nagy kutatási programokat és nemzetközi hálózatokat irányító tapasztalataim ezt a szerepfelfogást támogatják. Különösen fontosnak tartom az MTA és a HUN-REN közötti viszony megnyugtató, konszenzusalapú, rendezett, kiszámítható és partnerségen alapuló kereteinek kialakítását, ahol az Akadémia a tudományos minőség, a kiválóság és az összekapcsolás intézményi garanciája.

Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból, pozitív, illetve negatív szempontból?

A pozitív és kritikai elemeket nem egymástól elválasztva, hanem ugyanazon fejlődési folyamat két oldalaként értelmezem.

Pozitívumként kiemelendő, hogy az Akadémia több olyan kezdeményezést erősített meg, amelyek a tudomány társadalmi jelenlétét és nyitottságát növelik. Ide tartozik a tudománybarát települések (TUBA) programja, a Fiatal Kutatók Akadémiája megerősödő szerepe, valamint az új típusú ismeretterjesztési formák, beleértve a mobil, konténeralapú vagy élményalapú tudománykommunikációs megoldásokat. Ezek mind azt jelzik, hogy a tudomány egyre sokrétűbb és közvetlenebb módon van jelen a társadalomban. Ebbe a gondolati körbe illeszkedik a Mindentudás Akadémiája jellegű integrált tudásközvetítés is, amely a különböző tudományterületek közös megszólalását teszi lehetővé.

A kritikai szempontokat elsősorban rendszerszintű működési kihívásokként érdemes értelmezni, melyek jelentős részben az elmúlt időszak intézményi és szabályozási környezetének következményei. Az MTA szerepe az elmúlt években több ponton átalakult, különösen a kutatóhálózat leválását követően, amely az Akadémia közvetlen tudományszervező és koordinációs lehetőségeit érdemben szűkítette. Ebben a helyzetben az Akadémia sok tekintetben nem operatív irányítóként, hanem inkább szakmai és köztestületi fórumként tudott működni. Ezzel összefüggésben az intézményi mozgástér szűkülése több területen is érezhető volt. Az Akadémia pénzügyi stabilitásának erősítése csak korlátozott mértékben valósulhatott meg, jóllehet ennek szükségessége következetesen megfogalmazódott a köztestület részéről. Hasonlóképpen, a kutatóhálózattal való viszony rendezésére irányuló törekvések, a közgyűlési döntések és szakmai javaslatok ellenére nem tudtak tartós, intézményesült működési keretekké válni.

Fejlesztendő területként jelenik meg a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) és a kapcsolódó tudományos adat-infrastruktúrák korszerűsítése is. Ennek elmaradása különösen érzékenyen érinti a bölcsészet- és társadalomtudományok egy részét, ahol a könyvalapú, magyar nyelvű publikációk meghatározók, miközben a nemzetközi indexálási rendszerek, például a Scopus, ezt csak részlegesen képesek leképezni. Ez a tudományterületek közötti láthatósági különbségek fennmaradásához vezet. Általánosabb tanulságként megfogalmazható az is, hogy az elmúlt időszakban az Akadémia és a külső intézményi környezet, különösen a kormányzati és finanszírozási struktúrák közötti kapcsolat nem minden esetben biztosította azt a kiszámítható, partnerségen alapuló működési keretet, amely egy ilyen jelentőségű intézmény hatékony működéséhez szükséges. Bár az Akadémia részéről több alkalommal történtek kezdeményezések és jelzések e keretek megerősítésére, ezek csak korlátozott mértékben találtak intézményi szintű visszhangra. Mindezeket nem hibákként, hanem olyan strukturális feltételekként értelmezem, amelyek világosan kijelölik a következő időszak feladatait. A cél egy olyan együttműködésen alapuló, kiszámítható és kölcsönös bizalomra épülő működési környezet kialakítása, amelyben az Akadémia ismét teljes súlyával és felelősségével tud hozzájárulni a magyar tudomány fejlődéséhez. Minden olvasónak ajánlom az MTA honlapján elérhető elnökjelölti programokat, hiszen ezeket rangos és nagy tudású elnökjelöltek írták, rendre jobbító szándékkal.

* * *

Borhy László válaszait itt, Miklósi Ádám válaszait itt olvashatják.

Miklósi Ádám: „A túlélésért való harcban az MTA elvesztette kapcsolatát az elcsatolt intézmények dolgozóival”

Nagy Gergely tudomány április 29.

Mi az első három legfontosabb intézkedés, amivel kezdené elnökségét? Miként látja saját esélyeit? Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból pozitívumként és negatívumként? – kérdeztük az MTA elnöki posztjára pályázó négy jelölttől. Most Miklósi Ádám etológus válaszait olvashatják.

Borhy László: „Az akadémiai közösség újraegyesítésének feltétele, hogy a választást ne politikai szempontok uralják”

Nagy Gergely tudomány április 28.

Mi az első három legfontosabb intézkedés, amivel kezdené elnökségét? Miként látja saját esélyeit? Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból pozitívumként és negatívumként? – kérdeztük az MTA elnöki posztjára pályázó négy jelölttől. Elsőként Borhy László, az ELTE volt rektora válaszol.