A „szerelemhormon” oxitocin lehet a kiváltója a súlyos alvászavarok szövödményeként jelentkező magas vérnyomásnak
Amerikai kutatók patkánykísérletei szerint az alvási apnoe okán fokozódó hormontermelés a magyarázat.
Amerikai kutatók patkánykísérletei szerint az alvási apnoe okán fokozódó hormontermelés a magyarázat.
Mitől szerelem a szerelem? Az idegtudomány álláspontja szerint az oxitocin és a dopamin együttes felszabadulásától.
Az empátia jeleit korábban már a halaknál is megfigyelték, most pedig rájöttek, hogy valószínűleg ugyanaz a hormon felelős érte náluk is, mint az embereknél: az oxitocin.
A fizikai kontaktus biológiai szükséglet, járvány idején mégis alternatívákat kell keresni, főként az egyedül karanténozóknak. A bőréhség nemcsak a stresszre és a vérnyomásra, de a vírusölő sejtek aktivitására is kihathat. Vannak azért vészmegoldások ölelés, puszi és kézfogás helyett.