A „szerelemhormon” oxitocin lehet a kiváltója a súlyos alvászavarok szövödményeként jelentkező magas vérnyomásnak

A The Journal of Physiology című folyóiratban publikált kutatási eredmények szerint az egyik szerelemhormonként azonosított oxitocin, valamint kortikotropin-felszabadító vagy kortikoliberin (angol rövidítéssel CRH) hormon kulcsszerepet tölt be az alvási apnoe és a magas vérnyomás közötti biokémiai kapcsolatban – írja a Live Science.

Ismert, hogy az alvási apnoéban szenvedők légzése átmenetileg leáll alvás közben, aminek eredményeként oxigénhiányos, vagyis hipoxiás állapot jön létre a szervezetükben. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a két neurohormon miként befolyásolja a hipoxiás állapot után emelkedő vérnyomás szabályozását vezénylő agytörzsi terület működését.

Az alvási apnoe ventillációs mechanizmusának illusztrációja
photo_camera Az alvási apnoe ventillációs mechanizmusának illusztrációja Fotó: Wikipédia

A kísérleteikben laboratóriumi patkányok egyik csoportját normál oxigénszinten tartották, míg a második csoportot időszakosan alacsony oxigénszintű körülmények között helyezték el, hogy utánozzák az alvási apnoe alatti állapotot. e epizódok aspektusait. A kísérlet 10 napjában a patkányok agytörzséből vett szövetminták vizsgálata azt mutatta, hogy a hipoxia fokozza az oxitocin és a CRH termelését a paraventrikuláris magnak (PVN) nevezett agytörzsi területen, valamint megnőtt a hormonokra specializált receptorok száma is.

A Live Science-nek nyilatkozó kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy az alvási apnoe a felfokozott hormontermelés miatt társulhat a krónikus magas vérnyomással, mivel a hipoxiás epizódok utáni felszabadulás a vérnyomást minden alkalommal magasabbra és magasabbra emeli. Szerintük az alapkutatás eredményei az alvási apnoe legsúlyosabb szövődményeinek terápiáját a jelenlegieknél jóval hatásosabbá tehetik.