Röpke 217 év, és a nők annyit keresnek majd, mint a férfiak

2017.11.03. · gazdaság

Ma már 217 évet kell várniuk a nőknek, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak; 47 évvel többet, mint tavaly – derült ki a Világgazdasági Fórum (WEF) november 1-jén publikált jelentéséből.

Az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést és a politikai szerepvállalást is figyelembe véve egy kicsit kedvezőbb a kép: a nemek közötti szakadék ebben az esetben 100 év múlva tűnik el a tanulmány szerint. Igaz, tavaly ez a távlat még csak 83 év volt – írta a Guardian a jelentésről készült összefoglalójában.

A számokból kiderül: most először torpant meg az a fejlődési folyamat, ami a hasonló WEF-kutatások kezdete, 2006 óta töretlen volt.

A nemek közötti egyenlőtlenség a fizetések, a munkaerő-piaci trendek és a vezető pozíciókat betöltők adataiból számolt gazdasági indikátor tekintetében nőtt a leginkább. A keresetek közötti különbség elsősorban nem abból adódik, hogy egyenlő munkáért a nők kevesebb pénzt kapnak, mert e tekintetben a hátrányuk az OECD-országokban csak 2 százalék. Hanem abból, hogy a nők nagyobb eséllyel végeznek ingyenmunkát, esnek ki a munkaerőpiacról, dolgoznak olyan területen, ahol rosszabbak a fizetések, illetve jellemzően nem vezető pozíciót töltenek be – írta ugyanerről a jelentésről a Quartz.

A nemek közötti egyenlőtlenségek felszámolása nem pusztán társadalmi szükséglet, a nők felemelése dollármilliárdokat hozna a gazdaságoknak – mutatott rá a WEF. A jelentés szerint az egyenlőség megteremtése 250 milliárd dollárral növelné az Egyesült Királyság GDP-jét, 1750 milliárddal az Egyesült Államokét, és 550 milliárddal a lista 114. helyén pironkodó Japánét. Globálisan 5,3 billió dollárt hozna, ha 2025-ig 25 százalékkal csökkentenék a nők gazdasági kirekesztettségét – állapította meg a jelentés.

Magyarországon nem jó nőnek lenni, és ha a fizetéseket nézzük, még kevésbé

A nemek közötti egyenlőség tekintetében továbbra is Izland vezet, utána Norvégia, Finnország, Ruanda és Svédország következik.

A tanulmányban 144 országot vizsgáltak, Magyarország idén a 103. helyen végzett 0,670 ponttal, az első helyezett Izland 0,878-ához képest. Közvetlenül előttünk a listán Kína, Malawi és Brunei helyezedik el, Malajzia és Szváziföld Magyarországgal egy szinten végzett, majd a Maldív-szigetek következik. Egy EU-tagállam sem maradt Magyarország mögött, az egyetlen európainak nevezhető ország, amely nálunk rosszabbul szerepelt, Törökország, a lista 131. helyezettje.

Japánt is lenyomtuk
photo_camera Libériát, Guineát és Japánt is megelőztük Forrás: The Global Gender Gap Report 2017

Magyarország pontszámát nem meglepő módon a nők politikai érdekképviseletének hiánya húzta le, e tekintetben a 138. helyen végeztünk, közvetlenül Nigéria, Irán és Bahrein után. A magyar nők egészségügyi ellátáshoz való hozzáférése és életkilátásai a többi tényezőhöz viszonyítva jobbak, ebben a témakörben a 36. lett Magyarország. A nők gazdasági lehetőségei, valamint az oktatáshoz való hozzáférésük a 68. helyhez volt elég.

Érdekes, hogy 2006-ban, a kutatások kezdetén Magyarország pontosan ekkora pontszámot ért el, de akkor az még a lista 55. helyéhez volt elég (akkor még 115 országból). Tehát azóta elment mellettünk a világ, és bár a nők gazdasági szerepén egy keveset sikerült javítani, az egészségügyi és az oktatási pontszám pedig stagnált, a politikai indikátor esetében drámai mértékben nőtt az egyenlőtlenség, ahogy az alábbi ábrán látható.

photo_camera A magyarországi nemek közötti egyenlőtlenséget (gender gap) leíró indikátorok és a WEF pontszámai Forrás: The Global Gender Gap Report, 2017

Az egyes indikátoroknál részpontszámokat is kalkulálnak. A magyar eredmények közül érdemes kiemelni, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét tekintve Magyarország még rosszabbul teljesít: 124.-ek lettünk a listán. Magyarországon 17 százalékkal kevesebb nő dolgozik, mint férfi, az általuk összehozott fizetés a kétharmadát sem teszi ki a férfiakénak (20 883 vs. 33 076 dollár). További magyar adatok a részletes jelentés 172. oldalán találhatók.

A Kelet-Európát és Közép-Ázsiát felölelő régióban Magyarország lett a sereghajtó, amint az alábbi listán is látszik. A szöveges leírás szerint Magyarország tett ugyan azért, hogy a nők nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági javakból, mégis a legutolsók között végzett, mert a nők politikai mellőzésének ügyében nem történt előrelépés.

link Forrás