Global Drug Survey: Az égetett szeszek agresszívvá tesznek, a vörösbor ellazít

2017.11.24. · tudomány

A különféle alkoholos italok által kiváltott érzelmi reakciókat a világ legnagyobb kábítószer- és alkoholfogyasztással kapcsolatos online kérdőíve, a Global Drug Survey (GDS) alapján, 21 ország közel 30 ezer fiatal felnőttjének (18-34 évesek) anonim válaszaiból vizsgálták walesi kutatók. A válaszadóknak az elmúlt egy évben az összes felsorolt italtípusból fogyasztaniuk kellett. A BMJ Open nevű folyóiratban megjelent tanulmány megerősíti azokat a teóriákat, miszerint különböző típusú italok különböző típusú bódultságot váltanak ki.

A legrosszabbul az égetett szeszek jöttek ki a dologból, ezek a többi italféléhez képest a legkisebb százalékban váltanak ki ellazító érzést (20%), viszont a legnagyobb százalékban idéznek elő agressziót (30%). Cserében viszont az energiára és a magabiztosságra a legjobb hatással vannak, ezeket a tulajdonságokat 59 százalékban párosították az égetett szeszekhez, a válaszadók 42,5%-a pedig határozottan szexinek érzi magát a töménytől.

Ha lehet ilyen felmérésben győztest hirdetni, akkor itt a vörösbor nyerne, azt ugyanis a legnagyobb arányban szavazták meg lazító italnak (53%, mögötte szorosan következik a sör a maga 50%-ával), míg agresszióra csak 2,5 százalékban asszociáltak róla.

Az égetett szeszhez agresszió társul

A válaszok iskolázottság, származási ország, kor és nem alapján is megoszlottak: a legfiatalabb, 18-24 év közötti csoport például mindenki másnál magabiztosabbnak, energikusabbnak és szexibbnek érzi magát bármilyen típusú alkoholos italtól, amikor nem otthon fogyasztanak. A férfiak a nőknél sokkal inkább hajlamosabbak az agressziót társítani a különböző italfélékhez, különösen az alkoholfüggőknek nevezett csoport, akik a sírással is nagy arányban kapcsolják össze az italokat. A függőkről azt állapítja meg a tanulmány, hogy a ritkábban fogyasztókhoz képest ötször inkább érzik magukat energikusnak az ivástól, ezért fogyasztáskor a pozitív érzelmeket hajszolják.

„A rum, a gin, a vodka és más égetett szeszek történelmét évszázadok óta átjárja az erőszak. Ez a globális tanulmány azt sugallja, hogy az égetett szeszek fogyasztása még ma is nagyobb eséllyel vált ki agresszivitást, mint bármelyik másik ital” – állapítja meg Mark Bellis, a tanulmány egyik készítője. A professzor szerint ez részben az alacsony áraknak köszönhető: „Az Egyesült Királyságban egy liter töményt simán lehet kapni 15 fontért (kb. 5000 forint) vagy még olcsóbban, azaz egy feles olyan 75 penny (kb. 250 forint) körül jön ki. Ezek az árak olyan mértéktelen fogyasztásra bátorítanak, ami már egészségügyi kockázatokkal jár, és a környezetükre nézve veszélyes, agresszív viselkedéssel is járhat”.

A kutatók ugyanakkor megjegyzik, hogy ez csak egy megfigyelésen alapuló tanulmány, ezért az ok-okozati összefüggésekről nem lehet határozott következményeket levonni. Összegzésükben azért leírják, hogy „az alkoholfogyasztáshoz társított érzelmek megértése szükséges ahhoz, hogy a fogyasztás káros hatásairól beszélni tudjunk”. A probléma mindenesetre jelentős: évente 3,3 millió haláleset, valamint megközelítőleg húszból egy baleset vagy betegség írható az alkoholfogyasztás számlájára.