A mikroműanyagok nemcsak önmagukban károsak az emberi szervezetre, hanem kórokozókat is terjeszthetnek
Egy brit kutatás szerint a műanyagrészecskék felelősek a gyógyszerrezisztens baktériumok magasabb fokú terjedéséért.
Egy brit kutatás szerint a műanyagrészecskék felelősek a gyógyszerrezisztens baktériumok magasabb fokú terjedéséért.
Van olyan kutató, aki az összefoglalók megírására használja a nagy nyelvi modelleket, és van, aki ötleteket kér a géptől. De mi történik akkor, ha a mesterséges intelligencia írja az egész tanulmányt?
Csodájára járnak Sárváry Márk módszerének az egyik legrangosabb amerikai egyetemen, a Cornellen: mint kiderült, a diákközpontú megközelítés csökkenti a hallgatók és az oktatók terheit is, miközben az eredmények sem romlanak.
Négy esetben a publikáció utáni ellenőrzés viszonylag gyorsan korrigálni tudta a peer review rendszer hiányosságait, míg a másik kettőnél ez csak évekkel később történt meg, hála a klinikai vizsgálatokat tömegesen ellenőrző, elszánt kutatóknak.
Napi két kávéval megelőzhető lehet az agy kognitív károsodása és az ebből fakadó mentális hanyatlás, valamint felgyorsulhat az agyi amiloidfehérjék felhalmozódása.
Egy új tanulmány azt állítja, hogy ha nem sikerül visszafognunk a fényszennyezést, annak nemcsak a rovarokra, hanem az egész földi ökoszisztémára nézve is súlyos következményei lehetnek.
Hatvanezer kutatót hívtak meg minden idők legnagyobb tudományos integritásról szóló felmérésére, de sok egyetem vonakodott részt venni benne, így végül csak 6800 kutató vallott az általa alkalmazott praktikákról. Kiderült, hogy a publikációs kényszer szüli a trükkös megoldásokat, és mivel az egész rendszert nem lehet újraírni, csak bizonyos jó gyakorlatok bevezetése segíthet.
Több tízezer tanulmány elemzése után kijelenthető, hogy a barlangkutatók zsargonját nagyjából annyira értik a civilek, mint az Altamira-barlangot kipingáló ősemberek nyelvét. Pedig a tudományos eredmények fontosságának megértetésében nagy szerepet játszik a kommunikáció is.
Hogy milyen hatása lesz ennek a születendő és fejlődő gyerekekre, azt senki sem tudja, de a szakértők szerint riasztó, hogy a 10 mikron nagyságú mikroműanyag-részecskék a méhlepény minden zugába bekerülhettek.
A Sheffieldi Egyetem kutatóinak nyelvfeldolgozó algoritmusa 79,7 százalékos pontossággal mondta meg a Twitter-felhasználókról, hogy fognak-e dezinformációt terjeszteni, vagy sem.
A Nature-csoport egyik legnevesebb lapjában, a Scientific Reportsban évekkel ezelőtt megjelent tanulmányban egyértelműen, szó szerint emeltek át részeket a BME kutatója, Molontay Roland BSc szakdolgozatából. A plágiumügy 2016 óta húzódik, a folyóirat 2020 áprilisában vonta vissza a kínai tanulmányt.
Alig befolyásolja valami jobban egy tanulmány megjelenését, mint a statisztikai szignifikancia, amit viszont ki lehet játszani. Így sok bulvárkutatás megy át a rostán, miközben fontos felfedezések maradnak a fiókban. A statisztikusok most fellázadtak.
A Georgia Tech professzora, Ted Hill egy Darwin-tételből kiinduló tanulmányát úgy megfúrták a szexizmus vádját hangoztató aktivisták, hogy szerzőtársa levetette róla a nevét, és volt olyan kiadvány, ahonnan példátlan módon, már a megjelenés után törölték a cikket.
Egy amerikai társkereső oldal 186 000 felhasználójának üzeneteit vizsgálva arra is rájöttek a szociológusok, hogy a fehér férfiak és az ázsiai nők a legkívánatosabbak.
Egy angol pszichológus tesztelte, tényleg bármi átmegy-e a pénzhajhász áltudományos lapok szűrőjén. Tényleg bármi átmegy.