A heti Közgázhíradóban két rossz hírre jut egy jó. Kezdem a legrosszabb hírrel: a szuper svéd adatokból ezen a héten azt tanulhatjuk, hogy ha börtönben ültek a szüleid, akkor nagyobb eséllyel követsz el tinédzserként bűncselekményt és leszel terhes, viszont kisebb eséllyel lesz munkád. Az sem jó hír, hogy miközben a női közgazdászok jobban írnak, nehezebben publikálják a cikkeiket a folyóiratok. A jó hír viszont az, hogy néhány egyszerű beavatkozással jelentősen több egyetemista nő vehető rá, hogy közgazdász legyen.

Nézz balra, ott egy svéd!

Will Dobbie (Princeton University) és négy svéd kutató, Hans Grönqvist, Susan Niknami, Mårten Palme és Mikael Priks új műhelytanulmánya a fantasztikus svéd kormányzati adatok felhasználásával arra keresi a választ, hogy mi történik a börtönbe kerülő szülők gyerekeivel később.

Mivel azok a családok, ahol az egyik szülő börtönbe kerül, alapjáraton is eléggé másmilyenek, mint azok a családok, ahol nem kerül börtönbe egyik szülő sem, nem tűnik túl jó stratégiának simán összehasonlítani őket. A kutatóknak ennél többre van szükségük, így egy mára már klasszikus technikához folyamodnak: mivel a vádlottak véletlenszerűen kerülnek szigorúbb és kevésbé szigorú bírók elé (a szigorúság azzal mérhető, hogy az eléjük kerülő vádlottak mekkora részét küldik börtönbe), egyforma vádlottaknak is véletlenszerűen van kisebb vagy nagyobb esélyük börtönbe kerülni. Így viszont már összehasonlíthatóvá válnak a börtönbe kerülő és nem kerülő vádlottak, hiszen csak az határozta meg, hogy mi történt velük, hogy melyik bíró elé kerültek.

Az eredmény: azok a gyerekek, akiknek az egyik szülője börtönbe jutott, középtávon hatalmas hátrányba kerülnek. Nagyobb eséllyel követnek el maguk is bűncseleményt tinédzserként, nagyobb eséllyel esnek teherbe, viszont kisebb eséllyel találnak fiatal korukban munkát. De nem egyenlően oszlanak el ezek a hátrányok: a leghátrányosabb helyzetű családok gyerekei kerülnek nagy bajba, miközben a jobb helyzetben lévő családokban nem mutatható ki a generációkon átívelő negatív hatás.

Kettős mérce: a nők nehezebben publikálnak közgazdasági folyóiratokban

Korábban említettem már azokat a mostanában megjelent tanulmányokat, amelyek bemutatják, hogy a férfi közgazdászok sokkal nagyobb önbizalommal jósolgatnak a gazdaságról, a női közgazdászok viszont kevesebb elismerést kapnak a férfi társszerzőkkel írt munkáikért, mint férfi társaik, sőt egy anonim közgazdászfórumon is vágni lehet a szexizmust a levegőben. Erin Hengel (University of Liverpool) új tanulmánya, amelyről nemrég az Economist is írt, azt mutatja be, hogy miközben a nők sokkal olvashatóbb tanulmányokat írnak a férfiaknál, a folyóiratok lassabban közlik a munkáikat.

Hengel a négy legfontosabb közgazdasági folyóirat (American Economic Review, Econometrica, Journal of Political Economy, Quarterly Journal of Economics) 1950 és 2015 között megjelent cikkeinek absztrakjait elemezte öt különböző szövegérthetőségi pontrendszer alapján. Arra jutott, hogy a nők által írt tanulmányok úgy általában 1-6 százalékkal érthetőbbek, de mire megjelennek, már kétszer ekkora a különbség. A közgazdaságtan egyik érdekessége, hogy évekig tart, mire egy műhelytanulmányból publikált cikk lesz, és addigra egy tanulmány rengeteg átdolgozáson megy át. (Én is általában a National Bureau of Economic Research által publikált új műhelytanulmányokról jelentek a Közgázhíradóban, és Hengel munkája is még csak műhelytanulmány.) Emiatt a szerző meg tudja vizsgálni, hogy hogyan változott az absztraktok érhetősége az átdolgozások alatt. A nők által írt cikkeké jelentősen javul az átdolgozások alatt, a férfiak által írt cikkeké viszont nem.

A kutató szerint ugyanakkor nem feltétlenül arról van szó, hogy a női közgazdászok jobb íráskészséggel születnek. A nőknek ugyanis átlagosan fél évvel tovább tart megjelentetni egy cikket, aminek hátterében Hengel szerint az áll, hogy a nőkkel szigorúbbak a szerkesztők és a lektorok. A közgazdaságtanban nem dupla vak módszerrel történik a lektorálás: a szerkesztők tudják, ki a szerző, ami egyébként is elkerülhetetlen lenne, hiszen a folyóiratokhoz beadott kéziratok műhelytanulmányként is megjelennek, és konferenciákon is többször bemutatják őket a folyóiratokhoz való beküldés előtt. A szerző szerint a szigorúbb szerkesztők és lektorok miatt a nők eleve rá vannak kényszerítve, hogy jobban megírt cikkeket küldjenek be a folyóiratokhoz. Szerinte ez a kettős mérce ahhoz vezet, hogy a nők magasabb minőséget, de kisebb mennyiséget állítanak elő, ami hátrányba hozza őket, és ez nem csak a közgazdaságtanban lehet igaz.

Egy kísérlet szerint mégis lehet remény

Annak ellenére, hogy ennyire sanyarú a nők sosa a közgazdaságtanban, egy másik most megjelent műhelytanulmány szerint talán nem olyan nehéz javítani a helyzeten. Egy columbiás PhD-hallgató, Tatyana Avilova és a harvardos Claudia Goldin 2015-ben kezdett el egy kísérletsorozatot, amelynek során különböző egyetemeken különböző módszerekkel igyekeznek rávenni nőket, hogy tanuljanak közgazdaságtant, mivel ma egyetemtípustól függően kétszer-háromszor akkora arányban tanulnak közgázt a férfiak, mint a nők. Összesen 50 egyetemen próbálkoznak (közülük 30 csak kontroll a kísérleteikben) olyan módszerekkel, mint a közgázkurzusok jobb reklámozása, a mentorálás, bátorítás, karriertanácsadás és életközelibb tananyag. Most megjelent műhelytanulmányukban a még zajló kísérletről számolnak be félidőben. Arra jutnak, hogy egyes egyetemeken már olyan kis beavatkozások is jelentősen növelték a közgázt tanuló nők számát, mint hogy két volt hallgató elmondta, mennyire fontos volt a közgáz az életükben; illetve hogy a közgázóráikon az átlagosnál jobban teljesítő nők figyelmét felhívták arra, hogy tanuljanak közgazdaságtant.

Miért fontos, hogy hány nő tanul közgazdásznak? A nemi egyenlőség mellett van egy elég jól megfogható következménye az egyetemi szakválasztásnak: egy közgázt tanuló hallgató évente nagyjából kétszer annyit keres, mint egy angol szakos és másfélszer annyit, mint egy biológia szakos. Ennél már csak az lenne jobb, ha több nő tanulna informatikát.

A szerző a Harvard University PhD-hallgatója.