Nézze meg ezt a videót, és próbálja ki, milyen az utazás a Waymo önvezető autójában

2018.03.02. · TECH

Februárban átlépték a Waymo önvezető autói az 5 millió közúton megtett mérföldet, ennek örömére kiadtak egy három és fél perces videót, amelyben először röviden, érthetően elmagyarázzák az önvezető autó működésének lényegét, majd egy kis időre virtuálisan utazhat a néző egy Waymo-rendszert használó Chrysler Pacifica hátsó ülésén, ahonnan még körbe is lehet nézni.

Az autók három legfőbb eszköze a lidar (lézer alapú távérzékelő eszköz), amely másodpercenként több millió lézersugarat bocsát ki minden irányba, hogy részletes képet kapjon a külvilágról; a körülötte lévő tárgyak, emberek távolságát és sebességét mérő radar; valamint a vizuális információkat, például a közlekedési lámpák színeit érzékelő nagy felbontású kamerák. Ezeket az adatokat összegezve az autó egy adott pillanatban mindent tud a környezetéről három focipályányi távolságon belül, és képes előrevetíteni, hogy mi lesz a következő másodpercekben.

link Forrás

A Google anyacége, az Alphabet által fejlesztett járművek közúti mérföldjeinek görbéje rohamos emelkedést mutat: az első millió mérföldet még hat év alatt tették meg az autók, a harmadikról a negyedikre ez már csak hat hónapot vett igénybe, míg most az ötödiket kevesebb mint három hónap alatt teljesítették, összesen 25 amerikai városban.

A videó talán minden eddiginél szemléletesebben mutatja be, hogy mi alapján hoz döntéseket egy önvezető autó: kanyarodás közben például egyszerre figyel a közúti forgalomra, számolja ki a szemből érkező biciklis mozgását, és ügyel arra, hogy a járdán közlekedő gyalogosok mikor lépnek ki az útra.

Azt is igyekeznek hangsúlyozni, hogy a kifinomult, abszolút csúcsnak számító technológia ellenére egy önvezetőautó-utazás élménye szándékosan emlékeztet egy teljesen sallangmentes, hétköznapi autózáséhoz, a cél ugyanis nem a tech-erőfitogtatás, hanem az, hogy egy ember teljes biztonságban eljusson A-ból B-be.

Hogy szakértők szerint mivel járhat az önvezető autók megállíthatatlan terjedése, azt ebben a cikkben szedtük össze:

link Forrás