Popcorn

A mozi a pláza legtetején van, pont a kutatóintézettel szemben. Aki a VIP terembe vesz jegyet, az, ha akar, a film-alatt is kimehet a tetőn az exkluzív dohányzóteraszra.

Apa és Fanni minden héten egyszer elrepülnek ide, nem a film miatt, arra be se ülnek, hanem azért, mert ha szerencséjük van, innen a teraszról megláthatják Anyát.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Apa ilyenkor végig dohányzik, végig az intézetet nézi, el se veszi a szeme elől a régi mesterlövésztávcsövet, Fanni meg szemenként eszegeti a finom baconos popcornt, amit a VIP jegyhez kapnak. Ha nem mohó, és nem tömi két marékkal a szájába, hanem csak szép ügyesen szemelgeti, akkor a popcorn az egész film alatt kitart, még marad is belőle, úgyhogy néha dob egy-egy szemet belőle a halottaknak.

Olyankor mindig átdugja a fejét a korlát rácsán és lenéz, és látja, hogy azok a szegény halottak ott lent, huszonkét emelet mélységben, az utcaszinten összemarakodnak a kukoricán. Ezt igazából nem szabadna, a halottakat nem szabad etetni, mert attól csak még éhesebbek lesznek, de Fanni szereti hallgatni, hogy a halottak énekelnek, nem lehet érteni a szavukat, de ő tudja, hogy az ő nevét kiáltják, az ő nevét éneklik, szépen énekelve kérik, dobjon még nekik, adjon még nekik abból a csodálatos finomságból.

Apa ilyenkor mindig rászól, hogy hagyja abba, ne rosszalkodjon, gondoljon inkább Anyára, mert ha jól csinálja, azt Anya meg fogja érezni, és akkor odajön az ablakhoz.

Nem könnyű Anyára gondolni, mert Fanni alig emlékszik rá, olyan régóta elköltözött tőlük, főleg a szaga szokott eszébe jutni, mentolos vaníliás vizes tollkabát-szag, meg az, ahogy mindig megölelte, amikor hazajött az intézetből. Meg az, amikor egyszer elvitte lovagolni, és végig, amíg a pónin ült, fogta a kezét, hogy le ne essen, de erre nem szeret gondolni, mert nem jó a leesésre gondolni.

A moziterem ajtaja hangszigetelt, de azért néha kihallatszik rajta a robbanások hangja, vagy a zene, Fanni a filmekre gondol, arra, hogy vajon miért mondja Apa, hogy még kicsi hozzájuk. Egyszer megkérdezte, hogy mikor néznek már meg egy rendes filmet, Apa azt mondta, hogy akkor, ha elég nagy lesz hozzájuk, kérdezte, hogy mikor lesz, Apa azt mondta, akkor, ha annyira megnő, hogy már egyedül tud repülni, ha majd annyira megerősödik a szárnya.

Apa egyszer csak megszólal: – Itt van, Fannika – mondja. – Gyere, nézd meg – fél kézzel lenyúl, felemeli Fannit, odaülteti a korlátra, a fél távcsövet a szeme elé nyomja, a másik felét a saját szeme elé tartja, úgy néznek át egy távcsövön ketten, összeér az arcuk, a távcső gumija meleg és nedves Apa szemétől, az arca borostás, és érezni rajta az ánizspálinka szagát.

A távcső kicsit homályos, és remeg is, ahogy Apa fél kézzel tartja, de azért az ablakon túl, a szalagfüggöny résében mégiscsak meglátja az ismerős arcot, Anya egy mikroszkóp fölé hajol, az arca pont olyan, mint régen, éppen csak haja nincsen, a haja helyén az a csillogó fémből készült agysapka van, amit csak az igazán okosok kaphatnak meg, hogy segítsen nekik a gondolkodásban.

Anya nem mozdul, sokáig ott tartja a mikroszkóp nézőkéjén a szemét, Apa arca nedves, Fanni a válla rázkódásából érzi, hogy próbálja visszafojtani a sírást, a távcső egyszer félre is csúszik, egy pillanatra elvesztik a szemük elől Anyát, az üvegkádakat látják, bennük a zöld zselé mögött kapálózó szegény halottakat, aztán Apa megint visszahúzza a távcsövet Anyára.

Anya szeme még mindig a mikroszkópon van, Fanni tudja, milyen érzés, olyan, mint átnézni a távcsövön, csak Anya nem Anyát nézi, hanem a molekulákat, nézegeti és forgatgatja őket, Apa egyszer elmagyarázta, hogy keresi a kulcsot a zárhoz, hogy be tudja zárni a szelencét, amit kinyitott, vagy kinyitni azt, amit valaki más bezárt, erre Fanni már nem pontosan emlékszik, de nem is számít, csak az számít, hogy ha Anya jól csinálja, akkor meg fogja találni a kulcsot, amitől minden rendbe jön, ami elromlott, a halottak szépen visszabújnak a föld alá, hogy tovább aludjanak, az emberek meg örülnek tovább a repülés ajándékának, amit a tudománynak köszönhetnek. Akkor Anya majd hazajön, leveszi az agysapkát, visszaköltözik őhozzájuk.

Az ajtón túlról egy nagy robbanás hallatszik, ez azt jelenti, hogy mindjárt vége lesz a filmnek. Fanni erősen Anyára gondol, hogy sikerüljön majd neki, Anya akkor mintha megérezné, felnéz, de csak egy pillanatra, aztán feláll és elfordul és elmegy, Fanni látja, hogy az agysapka nem csak sapka, hanem egy hátizsák is, Anya fenekéig leér.  

Most már mindjárt vége van a filmnek. Apa leengedi a távcsövet, menniük kell, mert Apa nem szereti a tömeget, nem szereti megvárni, hogy kiözönöljenek a teremből a nézők.

Fanni Anya felé integet, visszajövünk, mondja a belső halk hangján, amit rajta kívül senki más nem hall.

A dobozban még maradt egy pár szem popcorn, Fanni lenyúl, kimarkolja mindet a kartonból, egy pillanatig gondolkozik, hogy a halottaknak adja-e, aztán inkább a szájába tömi és szétrágja az összeset.

Apa már eltette a távcsövet, Fanni felé tárja a karját, Fanni összehúzza magát, Apa átöleli, felugrik a korlátra, kitárja a szárnyait, aztán suhogva elindulnak haza.

Penész

Márta azt mondta, nem kell mindent elhinni nekik. Az lehet, hogy igaz, hogy a jövőből menekültek vissza hozzánk, azért, hogy megbüntessenek, mert tönkretettük a Földet, de az már nem igaz, hogy mindent, de mindent előre tudnak, úgy, ahogy állítják.