Egyetlen magyarországi közvélemény-kutató intézetnek sikerült előzetesen megközelítenie a február végén tartott hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredményét, ahol óriási meglepetésre a független Márki-Zay Péter legyőzte a fideszes Hegedűs Zoltánt. Igaz, a legpontosabban becslő Iránytű Intézet számítása is alámérte a részvétel (52 vs. 62,45 százalék) és az ellenzéki pártok által támogatott jelöltre leadott szavazatok (50 vs. 57,49 százalék) arányát, miközben Hegedűs Zoltán fideszes jelöltnek több szavazatot (47 vs. 41,63 százalék) jeleztek előre.

Miért rejtőzködnek a választók, és mire számíthatunk a közvélemény-kutatóktól ennek fényében az április 8-i országgyűlési választások előtt? Milyen módszerekkel pontosítható az előrejelzés, amikor kultusza van a titkolózásnak?

Túl sok a rejtőzködő

„Nem lehet pontosan kiszűrni a rejtőzködőket, és amikor ennyire feszült a légkör, a nyers eredmények helyett kénytelenek vagyunk nyomokból olvasni” – mondta a hódmezővásárhelyi esetről Ember Zoltán Levente, az Iránytű Intézet kutatásvezetője. A jelöltekre vonatkozó konkrét kérdéseknél olyan nagy volt a rejtőzködők aránya, hogy az Iránytű korábbi választási, illetve felmérésekből származó adatokkal korrigálta a számokat, így kapott közelebbi eredményt.

Hódmezővásárhelyen az intézet már januárban vizsgálódott egy, a helyi problémákat, a jelöltek megítélését szondázó kérdéssorral. Ebből az év eleji tapogatózásból sejtették, hogy a rejtőzködők torzíthatják a konkrét választási preferenciákra vonatkozó felmérés eredményeit.

Az Iránytű kétféle korrekciós mechanizmust alkalmazott Hódmezővásárhelyen. Súlyoztak egyrészt az előző választási eredménnyel, és mivel az időközit hibrid választásként kezelték (a nagy tét és a közeli országgyűlési választás miatt), a 2014-es eredmények közül az országgyűlési, és nem a helyhatósági választás számait vették figyelembe. A másik korrekciós technika az volt, hogy olyan kérdéseket tettek fel, amelyekre a résztvevők nagy többsége még szívesen válaszol, például: ismeri-e Márki-Zay Pétert, hogyan változott róla a véleménye. A beérkezett adatokat az R nevű statisztikai programmal dolgozták fel, amelynek egyik kiegészítése képes rá, hogy a változók alapján a hiányzó válaszokat is megsaccolja.

A válasz, hogy nincs válasz

A válaszmegtagadás formái az Iránytű tapasztalatai szerint (a 2., 4., 5. pontban felülreprezentáltak az ellenzéki szavazók):

1. Nem érik el. (Nincs telefonja, nem ismerhetjük a számát, fel sem veszi.)
   
2. Elérik, de nem válaszol. A megtagadás oka, mértéke változó, a kérdőív előre jelzett hosszától, a kutatás témájától, a napszaktól, az aktuális közhangulattól, az aktuális időjárástól (vihar előtt kevesebben válaszolnak), a foglalkoztatottság mértékétől, az ellenzék erejétől, az általános kutatottság mértékétől (van, amikor cégek, intézetek túlkutatják az országot vagy az adott települést), és a kérdezők képzettségétől, teljesítményétől is függ.
   
3. Válaszolgat, de megszakítja valahol a kitöltést. Ezek az ívek csak részben lehetnek hasznosak.
   
4. Válaszol mindenre, de mást mond a pártpreferenciára.
   
5. Válaszol szinte mindenre, de a pártpreferenciára nem.
   

A kozvelemenykutatok.hu gyűjtőoldal külön-külön és összesítve is elérhető pártpreferencia-kutatásainak alapanyagát szállító nyolc magyarországi cég nem ugyanazzal a módszerrel mér. A minta minden esetben ezerfős vagy nagyobb. Személyes felkeresés során kitöltendő kérdőívet a Závecz Researh, a Tárki, a Medián, a Republicon és a Nézőpont használ, míg a többiek telefonos, illetve internetes metódussal szondázzák a véleményeket.

A 2014-es választás előtt Magyarországon közvélemény-kutatói konszenzus alakult ki arról, hogy túldimenzionálják a rejtőzködő szavazók arányát. „Ez 2017-ig tartott, amikor kiderült, hogy nem” – mondta Ember, aki szerint elmúltak azok az idők, amikor előre lehetett látni a jobbikos polgármester-jelölt fölényét Ózdon, illetve az MSZP-sét Salgótarjánban.

A rejtőzködő magatartás a nagyvárosiakra, az értelmiségiekre az átlagnál nagyobb mértékben jellemző, és az is tudható, hogy kik bujkálnak a kérdezőbiztosok elől a legkevésbé: a legfiatalabb szavazók, akik még nem éltek a kádárizmusban. Ember szerint a kormánypártoknak, illetve a csúcsra járatott propagandának nagy szerepe van abban, hogy ismét terjed a rejtőzködés kultúrája.

Székelyi Mária, az ELTE-TÁTK professzora szerint változik, hogy éppen mi a takargatnivaló: korábban a Jobbik-szimpátia volt ilyen, ma pedig a nem kormánypárti orientáció számít annak. Sokan nem hisznek a kérdőívek anonimitásában, és van olyan intézet, amelynél ő sem tenné tűzbe a kezét, hogy bizalmasan kezelik az adatokat. „Hódmezővásárhelyen is mi történt? Ha kérlelhetetlen proletár őszinteséggel megkérdez valakit, hogy kire szavaz, nehéz elvárni, hogy igazat mondjon. Egy normális tudományos kutatásban alaposan körül lehet járni a kérdést, el lehet különíteni a kemény magot, a hitehagyottakat. De a meghatározott költségvetéssel, megrendelésre készülő közvélemény-kutatás készítőinek figyelme erre már nehezen terjedhet ki.”

Ember Zoltán Levente szerint elérkezett az idő, amikor a közvélemény-kutatóknak a válaszadási arány növelésére, a válaszok minőségének a javítására kell törekedniük, illetve arra, hogy minél többet tudjanak mondani a válaszmegtagadókról. Ez azonban egyelőre csak távlati cél lehet: az Iránytű tavaly egy rendkívül áthiszterizált közélettel bíró megyei városban igyekezett mérni a közvéleményt, de a kutatást ki kellett dobni, mert 11 válaszmegtagadóra jutott egyetlen válaszadó, míg országos méréseknél átlagosan 3,5-5,5 elutasítás jut egy kitöltésre.

A részvétel lenne a fontos

A részvétel becslése egyike a jelentősebb hibaforrásoknak – tett elméleti alapvetést még 2002-ben Angelusz Róbert szociológus. A 2010-ben elhunyt kutató szerint a tényleges részvétel sokkal kevésbé jelezhető előre, mint a pártpreferencia. A szavazat leadását befolyásolhatják még az aktuális meteorológiai viszonyok is, nem beszélve az olyan konkrét, motiváló vagy visszatartó körülményekről, mint a regisztrációs szabályok, illetve a szavazókörök száma és nyitvatartása. A szakirodalom három, a választási viselkedést alapvetően befolyásoló motívumcsoportot különböztet meg egymástól: a státustudatot, a konvencionalizmust és a szociális dependenciát, illetve independenciát.

A státusztudat azt jelenti, hogy valaki mennyire érzi magát a társadalom teljes jogú tagjának, akinek számít a véleménye. A státusztudatos személyek nagy arányban szavaznak, és ennek megfelelően nyilatkoznak is róla. E dimenzió ellentétes pólusán a kirekesztettek állnak, akiket a szociális depriváltság mellett a politikai otthontalanság jellemez. A konvencionalizmus lényege, hogy a vélt elvárásokhoz, normákhoz való alkalmazkodás a politikailag egyébként kevéssé involvált egyéneket is szavazásra ösztönzi – elsősorban az alacsony iskolázottsággal, falusi lakóhellyel, idősebb életkorral és vallásossággal jellemezhető csoportokban.

Angelusz szerint a szociális dependencia-independencia dimenziójának háttere ezzel szemben nem a csoportnormákhoz, hanem a társadalmi felsőbbséghez való igazodás valós kényszere. Míg a részvételre sarkalló depedencia az állami fő- és alrendszerekben dolgozókra, illetve a vidéki középkorú vagy idősebb rétegekre jellemző, a kívülállást, így az urnáktól való távolmaradást felvállaló independencia leginkább a fiatal városi csoportokban fordul elő.

A szorongástól a Hillary Clinton-jelenségig

A látencia is hibaforrást jelent. A szétváló magán- és nyilvános véleménynyilvánítást erős szituációérzékenység, kontextusfüggőség és fokozott szelektivitás jellemzi – fogalmaz Angelusz. Magyarán, az emberek egy része másképpen beszél szűk családi körben, barátok között, mint nyilvánosan, esetleg ismeretlen személyek előtt vagy olyan közegben, ahol feltételezhető, hogy a beszélgető partnerek a másik táborhoz tartoznak.

A nyilvánosság korlátaitól, a demokrácia tradíciójától, a véleményklímától és a megkérdezett személy habitusától is függ, hogy egy-egy esetben a magánvélemény jelenik-e meg a megkérdezettek válaszaiban. Ha a szavazás és a közvélemény-kutatások eredményei szisztematikusan elválnak egymástól és az intézetek még a választás utolsónapján is rendre a vesztest mérik nyertesnek, a tévedés elsősorban a közvélemény látenciájával magyarázható – állítja a szociológus.

A választási közvélemény-kutatások hátulütője az is, hogy a megkérdezett tudja, véleménye összesített formában nyilvánosságra kerül, és emiatt nem feltétlenül pont azt a pártot nevezi meg, amelyikre tervei szerint szavazni fog. Ráadásul, így Angelusz, ha a megkérdezettek attól is tarthatnak, hogy egzisztenciájukat, karrierjüket negatívan befolyásolja a véleményük, valódi attitűdjeiket álcázva válaszolnak. A magán- és a nyilvános vélemény szétválása akkor is kialakulhat, ha a „következményektől való félelem” a helyzet, a kommunikációs partnerek vagy a téma szabadságfokának téves megítélésén alapul. Az Iránytű Intézet tapasztalatai szerint a válaszadási arány egyre romlik. Míg egy személyes mérésnél 1985 körül elég volt 1200 embert megkeresni, ma 4000-5000-hez kell elmenni.

„Ha a látenciaváltozást szeretnénk kutatni, a kulturális attitűdöktől az aktuálpolitikai okokig számos faktort meg kellene vizsgálni. Ahol az embereknek elegük van a piackutatókból, feltehetően elegük lesz a politikai közvélemény-kutatókból is, noha nincs elhallgatási hajlamuk, egyszerűen csak nem akarnak válaszolni, mert túlterhelte őket a fogyasztói társadalom. Másutt a jogos-jogtalan egzisztenciális szorongások erősödnek fel. Megint másutt az egyik politikai oldalt támogató média miatt magas az elutasítás szintje, mint azt láttuk Hillary Clinton esetében” – mondja Zsolt Péter szociológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója.

Az ellhallgatás kibontható, csak sok munkába kerül

A részvételi szándék és a tényleges részvétel közötti kapcsolat mérésére még nem születtek standardizált metódusok. Zsolt Péter szerint azonban néhány huszárvágással már célt lehetne érni. A részvételi szándékot ma azzal a kérdéssel szondázzák, hogy „ha most volnának a választások, ön elmenne-e?”, a tényleges részvételt viszont csak utólag mérik. „Pedig rá lehetne kérdezni, hogy mi tartaná vissza attól, hogy elmenjen szavazni, s ha felsorolnánk néhány élethelyzetet, azokból következtethetnénk a részvétel valódi valószínűségére. Még érdekesebb volna a fordítottja, vagyis ha azt kérdeznénk, hogy ha nem is akar elmenni, mi késztetné, hogy ezt mégis megtegye. Ebből például kiderülhet, hogy csak mondja, hogy nem megy el, de valójában könnyen rávehető, tehát igazából el is fog menni, csak félt ezt bevallani” – mondja Zsolt.

A rejtőzködés szociálpszichológiai hátterét a hallgatás spirálja néven definiáló és a szakmai fogalomtárba bevezető Elisabeth Noelle Neuman, német szociológus ötlete az volt, hogy azt kell megkérdezni, mások el fognak-e menni. Zsolt szerint a saját és mások cselekvésének percepciója alapján már sejthetővé válhat a részvételi hajlandóság valódi mértéke. Ha nincs különbség a két adat közt, akkor nincs elhallgatás pártpreferenciában, aktivitásban. „A gyakran idézett anekdota szerint egy antropológus egyszer azt kérdezte az általa kutatott törzs tagjaitól, hogy náluk szokták-e csalni egymást a férfiak és a nők. A válaszolók nem tudtak ilyesmiről. Ám arra a kérdésre, hogy a szomszédos törzsnél előfordul-e ilyesmi, már szaftos történeteket meséltek. Az elhallgatások mértéke és tartalma tehát kibontható, csak sok plusz munkába kerül”.

A szakirodalomban akad olyan módszer is, amelynek lényege, hogy a közvélemény-kutató valamilyen módon azt sugallja, hogy ő az ellenzék vagy a kormányoldal embere. Angelusz az 1990-es nicaraguai választások végeredményét egyedüliként helyesen előrejelző közvéleménykutató legendássá vált módszerét hozza fel erre példának. Mint írja, a közvélemény-kutatások rendre az uralmon lévő sandinista elnökjelöltet, Daniel Ortegát várták győztesnek, aki tíz nappal a választások előtt egyes intézetek szerint 16 százalékkal vezetett az ellenzék jelöltje, Violetta Chamorro előtt.

A rejtőzködés falát csak egy kis kutatóintézet invenciózus munkatársainak sikerült áttörni, méghozzá azzal, hogy az azonos összetételű, egymással egybevethető mintához sorolt embereket faggató kérdezőbiztosok töltőtollai eltértek egymástól. Az egyik csoportnál Ortega elnök keresztneve volt olvasható az íróeszközön, a másiknál az ellenzék színei és az UNG felirat volt a szignál, a harmadik csoportnál pedig „semleges” tollakat használtak. A szandinista toll alkalmazása esetében fölényes, a neutrálisnál jelentős Ortega-fölényt mutattak az eredmények, de az ellenzéki szimbólum „bevetésénél” a kutatók jelentős Chamorro-előnyt konstatáltak. Az így kapott 12 százalékos UNG-fölény csaknem pontosan jelezte előre a meglepetésszerű győzelem mértékét.

Magyarország 54+1 rétege

A közvélemény-kutatások eredményei akkor is eltérhetnek a valóságtól, ha a készítők mintavételi hibát vétenek. Rudas Tamás tankönyvként is szolgáló 2006-os kötetében, a Közvélemény-kutatásban a reprezentativitást nevezi meg a kutatási minták legkívánatosabb tulajdonságának. Vagyis azt, hogy a megkérdezettek száma és összetététele leképezze a vizsgálandó embercsoport egészének jellemzőit. A szakmai közmegegyezés szerint a mintanagyság, vagyis a megkérdezettek számának növelésével a becslés várható pontossága is nő. Rudas szerint már a néhány ezres minta is egy-két százalékpontos pontossággal teszi lehetővé a népességen belüli arányok becslését.

A minta nagysága azonban megtévesztő is lehet. Szakirodalmi alappélda az 1936-os amerikai elnökválasztás kutatási fiaskója. A hivatalban lévő Franklin Delano Roosevelt fő kihívója Alfred Landon, Kansas állam republikánus kormányzója volt, amikor a hatalmas olvasótáború Literary Digest folyóirat, mint 1916-tól minden választási ciklusban levélben kérte a köz véleményét. A 10 millió kiküldött kérdőívből 2,4 millió érkezet vissza a szerkesztőségbe, ezek alapján a korábban mindig helyesen tippelő lap elsöprő győzelmet jósolt Landonnak, Rooseveltnek viszont mindössze a szavazatok 43 százalékát.

A közvéleménykutatást ekkoriban nagykorúsító George Gallup és munkatársai egy jóval kisebb, mindössze 50 ezres minta alapján Roosevelt 56 százalékos győzelmét hozták ki. Az urnazárás ennél is fölényesebb (62 százalékos) Roosevelt-győzelmet hozott, és azt az örökérvényű tanulságot, hogy a megkérdezettek száma mellett a minta összetétele is létfontosságú. (Gallupék egyébiránt a Digest olvasótáborát reprezentáló minta alapján 1 százaléknyi eltéréssel azt is megjósolták, hogy milyen eredményre jut a lap a visszaküldött konzultációs levelek kiértékelése után. A folyóirat a kudarc után pár évre csődbe is ment.)

A közvéleménykutatást önálló iparággá fejlesztő avató Gallup 12 évvel később maga is beleszaladt a késbe. Stábja az 1948-as elnökválasztási kampányban az úgynevezett kvótás mintavétellel operált. E módszer konyhanyelven megfogalmazható lényege, hogy a kérdezőbiztosoknak megadott számú embert kell megkérdezniük, rögzítve, hogy a válaszadó mely előre meghatározott kategóriába tartozik – például lakóhelye, neme, életkora, bőrszíne, vagy anyagi helyzete szerint. A Thomas Dewey és Harry Truman közötti versengést a Gallup ekkor is 50 ezres mintán mérte, a finisre a demokrata Deweyt hozta ki győztesenk 5 százalékos előnnyel – a konkurens kutatásokkal teljes összhangban. Több lap, köztük a Chicago Daily Tribune annyira túlpörgette a hírversenyt, hogy ezt az eredményt közölte, meg sem várva a hivatalos szavazatszámlálási adatokat.

Az urnáknál Truman 50:45 arányban felülmúlta riválisát. A botrány a kvótás módszert nyugdíjazta, legalábbis a politikai jellegű felméréséknél, helyette évtizedek óta az úgynevezett réttegzett mintavétel különféle verzióit használják a kutatók.

A magyar gyakorlatban az úgynevezett kétlépcsős rétegzett mintavételi eljárás az elfogadott. Ilyenkor első lépcsőben a településeket, a másodikban pedig az ott élő megkérdezetteket választják ki – írja Rudas a Közvélemény-kutatásban. A településnagyság és a régiók szempontjait együttesen alkalmazva az ország településeit külön rétegekbe sorolják. Egy rétegbe az azonos nagyságú és (gazdaság)földrajzi helyzetű települések kerülnek. A lakosságszám és földrajzi régió szerint Magyarországon 54 ilyen réteggel szokás számolni, valamint Budapesttel. Mivel ezek a rétegek a valóságban is léteznek, a rétegenkénti mintanagyságot az összpopuláción belüli nagyságával (azaz az ott élő emberek számával) arányosan állapítják meg a kutatók.